A Skiptrace – A zűrös páros (eredeti cím: Skiptrace) 2016-ban bemutatott akció-vígjáték. A filmet Renny Harlin rendezte, a főszerepekben Johnny Knoxville és Jackie Chan látható. Chan a produceri munkálatokban is részt vett. A forgatókönyvet Jay Longino és BenDavid Grabinski írta, akiknek ez volt az első filmjük. A film becsült költségvetése 32 millió dollár volt.Imdb.com/Box Office
Magyarországon 2016. november 21-én jelent meg.
Cselekmény Bennie Chan Hongkongban nyomozóként dolgozik egy veszélyes bűnöző ügyében, akit eddig nem sikerült elkapnia. Ráadásul a társa is az életét veszti, Chan pedig megszállottja lesz az üldözésnek, de még kilenc év múlva sem tud felmutatni használható bizonyítékot a gyanúsított ellen, aki köztiszteletben álló, milliárdos, kínai üzletember. Azonban a sors összehozza Connor Watts-szal, egy szélhámossal, aki segíthet neki az ügy lezárásában, mert Watts akaratlanul tanúja egy gyilkosságnak, amit az üzletember követett el.
Chan és Watts teljesen különbözik egymástól, mint a tűz és a jég. Chan komor, Watts pedig laza, de most szükségük van egymás segítségére. Watts életben akar maradni, ezért cserébe átadna Chan-nek egy mobilt, ami fontos bizonyíték lehet az ügyben. Országhatárokon keresztül menekülnek az üldözőik elől, míg végül hazaérkeznek. Chan megkapja a felvételt, de nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte, és amikor fény derül az igazságra, egy világ omlik össze benne.
Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Connor Watts Johnny Knoxville Czvetkó Sándor Bennie Chan Jackie Chan Kassai Károly Yung Eric Tsang Elek Ferenc Samantha Bingbing Fan Madarász Éva Victor Wong Winston Chao Czető Roland Willie Jeong-hun Yeon Rada Bálint Tang kapitány Michael Wong Gesztesi Máté Gyima Mikhail Gorevoy Cs. Németh Lajos Szergej Charlie Rawes Varga Rókus Leslie Shi Shi Mezei Kitty Férfi a repülőn Gregory Joseph Allen Seder Gábor Férfi a buszon Richard Ng Csuha Lajos
Fogadtatás A film az értékelések alapján a közepes kategóriába tartozik. Az IMDb-n 5,6/10-es osztályzatot kapott, 11 828 szavazat alapján. A Rotten Tomatoes oldalán 27%-on áll, 2312 szavazat alapján. A Metacritic-en pedig 5,7/10, 19 szavazat alapján.
Kritikák The New York Times - 30/100 Village Voice - 70/100 The Playlist - 42/100 Variety - 70/100 Slant Magazine - 50/100Metacritic.com/Critic Reviews
Megjelenés A filmet Magyarországon az Ads Service Kft. hozta forgalomba 2016. november 21.-én. A DVD lemezen magyar és angol 5.1-es hang, valamint magyar felirat található.Xpress.hu/Skiptrace-A zűrös páros Blu-ray lemezen csak külföldön jelent meg.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2016 filmjei Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Kínai akciófilmek Kategória:Kínai filmvígjátékok Kategória:ADS Service-filmek Kategória:Renny Harlin-filmek