Az okuriganák a japán írásrendszerben az olyan kanák, amelyek a kandzsikat előzik meg vagy követik. Két fő feladatot látnak el: a főnevek, melléknevek és igék ragozása, valamint hogy egy adott kandzsinak meghatározza egy bizonyos jelentését, vagy segítse egy bizonyos olvasatának meghatározásában. Például a néz ige jelen idejű japán megfelelője a miru (見る), míg a múlt idejű megfelelője a mita (見た), ahol a 見 kandzsi, míg a る és た okurigana, melyek hiraganával vannak írva. Nagyon kevés kivételtől eltekintve az okuriganák csak a kunjomi-hoz, a szavak japán olvasatához használatosak, nem pedig az onjomi-hoz, a kínai olvasathoz (a kínai morfémák nincsenek ragozva a japánban), a kiejtésüket pedig a szövegkörnyezetből kell kikövetkeztetni, mivel összetett szavak részeként is szokták őket használni.

Amikor melléknevek vagy igék ragozásához használjuk, az okuriganák mutatják meg az aspektust (befejezett vagy folyamatos múlt idő) megerősítő vagy negatív jelentést, vagy a nyelvtani udvariasságot sok más egyéb funkció mellett. A modern használatban az okuriganák szinte kivétel nélkül mindig hiraganákkal vannak írva, habár régebben katakanákat is használtak hozzá.

Magyar szemléltetés Legszembetűnőbben talán a tőszámnevek és a dátumokban szereplő napot jelölő sorszámnevek esetében lehet észrevenni: "2", aminek az olvasata kettő, míg a "2-án" olvasata második-án. A "2" esetében a kettő egyszerre a szó, a morféma és az olvasat is, míg a "2-án"-ban a "2" olvasata a más, ehhez jön a sorszámnévből adódó (o)dik és az án. Ebben az esetben az "-án" határozta meg, hogy a "2"-t nem tőszámnév, hanem sorszámnév olvasatával kell olvasni.

Ragozott példák A japán melléknevek írásánál az okuriganák jelzik az aspektust és a módot, ezen felül minden melléknév ugyanazt a toldalékolási formát használja. Szemléltessük például a 高 "magas" karakterével a japán melléknevek négy alapesetét. A szótő kandzsival van kifejezve (高, olvasata (taka) és jelentése "magas" az összes esetben), de az elengedhetetlen információk (mód, idő...) csak a kandzsi után lévő okuriganákkal lesznek egyértelműek.

高い (takai) Magas (kijelentő, jelen idő) jelentés: "drága" vagy "magas". 高くない (takakunai) Magas (tagadó, jelen idő) jelentés: nem "drága" vagy "magas". 高かった (takakatta) Magas (kijelentő, múlt idő) jelentés: "drága" vagy "magas" volt. 高くなかった (takakunakatta) Magas (tagadó, múlt idő) jelentés: nem volt "drága" vagy "magas".

A japán igék írása hasonló szerkezetet követnek; a szótő általában egy vagy két kandzsival van jelölve, az okurigana fejezi ki az aspektust, módot, nyelvtani udvariasságot és az egyéb nyelvi jellegzetességet.

食べる (taberu) Eszik (kijelentő, jelen idő, közvetlen udvarias) jelentés: (én/te/stb.) eszik. 食べない (tabenai) Eszik (tagadó, jelen idő, közvetlen udvarias) jelentés: (én/te/stb.) nem eszik. 食べた (tabeta) Eszik (kijelentő, múlt idő, közvetlen udvarias) jelentés: (én/te/stb.) evett. 食べなかった (tabenakatta) Eszik (tagadó, múlt idő, közvetlen udvarias) jelentés: (én/te/stb.) nem evett.

Ha összehasonlítjuk a közvetlen és tartózkodó udvarias formát a japánban, a ragozás hasonló szabályt követ, viszont a tartózkodó udvarias formánál a beszélő és a hallgató között nagyobb a távolság (társadalmi szinten – más csoportba tartozik). A tartózkodó udvarias formát a magyar magázó formának lehetne inkább megfeleltetni.

食べます (tabemaszu) Eszik (kijelentő, jelen idő, tartózkodó udvarias) jelentése: (én csoportom/te csoportod/stb.) eszik. 食べません (tabemaszen) Eszik (tagadó, jelen idő, tartózkodó udvarias) jelentés: (én csoportom/te csoportod/stb.) nem eszik. 食べました (tabemasita) Eszik (kijelentő, múlt idő, tartózkodó udvarias) jelentés: (én csoportom/te csoportod/stb.) evett. 食べませんでした (tabemaszen desita) Eszik (tagadó, múlt idő, tartózkodó udvarias) jelentés: (én csoportom/te csoportod/stb.) nem evett.

A kandzsik egyértelműsítése Az okuriganákat fonetikai komplementerként is lehet használni a kandzsik egyértelműsítésére, mivel egy kandzsinak különféle olvasata, következésképpen különféle jelentése lehet. Miután egy kandzsinak, főleg a legáltalánosabbaknak, sokféle (de általában hasonló) jelentésük van -viszont különböző kiejtéssel-, a kandzsi után lévő okurigana segít az olvasónak eldönteni, hogy melyik olvasatot és jelentést kell használni. Mivel mind az önálló kandzsiknak, mind a kandzsi összetételeknek többféle olvasata lehet, ezért az okuriganák mind két esetben szükségesek.

Az okuriganák egyértelműsítés szempontjából egyfelől részmagyarázatok, másrészről elengedhetetlenek: például a 下さる-ben az igető a 下さ (ami nincsen ragozva), a kiejtése くださ (kudasza), így a 下 olvasata megegyezik a くだ (kuda)-val, amit a さ (sza) követ, melynek itt kuda-sza a leírása. Az okurignák nem minden esetben részei az olvasatnak, grammatikai szempontból az ige a kudasza-ru (igető+ ragozott toldalék), de helyesírás szempontjából az igető a kuda-sza (igető+okurigana). A furiganákkal összehasonlítva, a furiganák meghatározzák az egész olvasatot, viszont a szövegen kívül vannak és nem szükségesek a megértéshez.

A kandzsik egyértelműsítésére néhány példát hozva használjunk olyan igéket, amikben szerepel a 上 "fel" és a 下 "le".

上 (olvasat: a) 上がる (a-garu)"felszáll, elkészít"; 上げる (a-geru)"emel" 上 (olvasat: nobo) 上る (nobo-ru) "felmegy, felmászik (néhány lépcsőfokot); 上す (nobo-szu) "emel; fel ad" 下 (olvasat: kuda) 下さる (kuda-szaru)"ad" (társadalmi szinten magasabban áll); (下る (kuda-ru)"átad" (alanyi eset) 下 (olvasat: o) 下りる (o-riru) "leszáll"; 下ろす (o-roszu) "elejt" (tárgyas eset) 下 (olvasat: sza) 下がる (sza-garu)"lóg" (alanyi eset); 下げる (sza-geru) "felfüggeszt" (tárgyas eset)

Mint ahogy a föntiekben is látszik, megfigyelhető, hogy sok igének van tranzitív és intranzitív alakja, és egy kandzsihoz tartozik mind a két igének az olvasata, melyeknek elegendő okuriganával kifejezhető a szó végi változása. A fenti példákban az okuriganák olyan rövidek, amennyire csak lehet: például a のぼる/ のぼす (noboru/noboszu)上る / 上す -ként van leírva nem pedig ×上ぼる vagy ×上ぼす, míg például a あがる (agaru) 上がる ként van leírva, hogy a kandzsi olvasata megegyezzen a 上げる-ban szereplő kandzsiéval.

Egy másik példa, ami megmutatja, hogy az okurigana határozza meg igéknek a jelentést.

話す (hana-szu) "beszél, mond". Például: ちゃんと話す方がいい。(csanto hanaszu hó ga ii), jelentés: "Jobb, ha helyesen beszélsz." 話し (hana-si) a hanaszu ige főnévi formája. Például: 話し言葉と書き言葉 (hanasi kotoba to kaki kotoba), jelentés: "beszélt nyelv és írott nyelv." 話 (hanasi) főnév, jelentés: "történet, beszélgetés". Például: 話はいかが? (hanasi va ikaga?), jelentés: "Mi szolnál egy történethez?"

Az olvasat meghatározásához az okuriganák nem mindig elegendőek. Például a 怒る-t "mérges lesz" lehet いかる (ika-ru)-nek vagy おこる (oko-ru)-nek olvasni – a ×怒かる és ×怒こる nem használatos. A 開く "kinyit" olvasata lehet あく (aku) vagy ひらく (hiraku) – ×開らく nem használatos. A 止める olvasata lehet とめる(tomeru) vagy やめる(jameru) is – ×止る nem használatos. Az előző példák esetében mindig a kontextus vagy a furiganák segítenek az olvasat eldöntésében.

A kétértelműséget már a ragozásban észre lehet venni. Még ha az okurigana meg is határozza az ige szótári alakjában az olvasatot, a toldalék néha elhomályosíthatja azt. Például az 行く (i-ku) "menni" és 行う (okona-u) "előadni" szótári alakja különbözik egymástól. Ezzel ellentétben, a múltbeli (ta-formás) alakja 行った (i-tta) és 行った (okona-tta) már nem. Az olvasatot vagy a szövegkörnyezet, vagy a furiganák fogják meghatározni.

生 Talán az egyik legösszetettebb példa az okuriganák szerepére a 生 kandzsinál figyelhető meg. A kínaiból átvéve lehet só vagy szei, ami nagyon sok japán szóban szerepel.

生 (nama) "nyers" / (ki) "élő" 生う (o-u) "nő" (ige) 生きる (i-kiru) "él" 生かす (i-kaszu) "életben tart" 生ける (i-keru) "él" 生む (u-mu) "létrehoz" 生まれる/生れる (u-mareru/uma-reru) "megszületik" 生える (ha-eru) "nő" (ige, intranzitív alak) 生やす (ha-jaszu) "nő" (ige, tranzitív alak)

Valamint a hibrid kínai-japán szavak: 生じる (só-dzsiru) "előfordul" az a változata a 生ずる (só-zuru)-nek (karakter + する)

Többkarakteres szavak Az okuriganák többkandzsi-összetételes szavakban is előfordulhatnak, ahol az okurigana nem csak előtte lévő karakter, de az egész összetétel olvasatát határozza meg. Az okuriganák megkülönböztetik az japán anyanyelvű összetételeket a kínaiból átvett (kango) összetételektől. Például a főnév 気配り (kibukari) "gondoskodik" és a 気配 (kehai) "előjel, utalás" (a 気 olvasata változhat a ki és ke bármelyikére, úgy is, hogy nincs hozzá tartozó okurigana). Vagy például a 流行る (hajaru) "divatos, híres" és a 流行 (rjúkó) "divat" esetében. Az utóbbi példában az átvett szó és az anyanyelvi változatban a kandzsi ugyanaz és a jelentésük is majdnem ugyanaz, viszont különbözik a kiejtésük.

Az okurigana állhat az összetétel közepén is. Ilyenkor a kandzsi önálló használatakor megjelenő morféma jelenik meg, mint például a 落ち葉 (ochiba) "lehullott falevél"Peter T., Daniels; William, Bright: The World's Writing System, New York, 1996 és a 落葉 (rakuyó) "lombhullás".

Archaikus toldalékok A szavak néhány kategóriájánál az okuriganák történelmi toldalékokat képeznek, melyek egybeolvadtak a szavakkal és tovább nem képesek változni, mégis hiraganával vannak kiírva. Ilyenek elsősorban a melléknevek egyes fajtái. Legjelentősebb fajtáira néhány példa: -sii melléknevek; 嬉しい (ure-sii) "boldog" -jaka 'na' melléknevek; 賑やか(な)((nigi-jaka(na)) "elfoglalt" -raka 'na' melléknevek; 明らか(な)((aki-raka(na)) "nyilvánvaló" -taru melléknevek; 堂々たる (dódó-taru) "lenyűgöző, káprázatos" -naru melléknevek; 単なる (tan-naru) "egyszerű"

Informális szabályok Igék Az igék 1.-es csoportjában (五段動詞 godan dósi; "U"-igék) az okuriganák általában az igék szótári alakjának az utolsó morájával kezdődnek.

飲む (no-mu) "iszik", 聞く(ki-ku) "hall", 言う (i-u) "mond"

Az igék 2.-es csoportjában (一段動詞 icsidan dósi; "RU"-igék) az okuriganák az utolsó mora előtt kezdődnek. Ha nem ott kezdődnek, akkor az szó csak két morából áll.

食べる (ta-beru) "eszik", 寝る (ne-ru) "alszik", 着る (ki-ru) "visel"

Ha az igének különböző változatai vannak, mint például a tranzitív és intranzitív forma, akkor az eltérő mora kanával, míg az azonos részek kandzsival vannak írva és az olvasatuk is megegyezik.

閉める (si-meru) "becsuk" (tárgyas); 閉まる (si-maru) "becsuk" (tárgyatlan) – mind két esetben a 閉 olvasata (si). 落ちる (o-csiru) "elesik"; 落とす (o-toszu) "elejt" – mind két esetben a 落 olvasat (o).

Egyéb esetekben (különböző igék hasonló jelentéssel, viszont nem szigorúan egymás változatai) a kandzsiknak más lesz az olvasata és az okurigana lesz az, ami meghatározza, hogy melyik olvasat kell.

脅かす (obija-kaszu "megijeszt" (mentálisan), 脅す (odo-szu) "megijeszt" (fizikálisan)

Melléknevek A legtöbb melléknév i-re végződik és onnan kezdődnek az okuriganák is.

安い (jaszu-i) "olcsó", 高い (taka-i) "drága,magas", 赤い aka-i "piros"

Az okuriganák a si-től kezdődnek az olyan mellékneveknél, melyek sii-re végződnek (ez fejezi ki a történelmi nyelvtant; lásd feljebb)

楽しい tano-sii "vicces", 著しい icsidzsiru-sii "meglepő", 貧しい mazu-sii "szegény"

Kivételes esetek előfordulnak olyankor, amikor a melléknévnek van igei alakja. Az ilyen esetekben -csakúgy, mint a hasonló igéknél (lásd feljebb)- a kandzsi olvasata ugyan az marad és csak az okurigana lesz az, ami kifejezi a különbséget.

暖める atata-meru "melegít" (ige), 暖かい atata-kai "meleg" (melléknév) – mind két esetben az 暖 olvasata (atata). 頼む tano-mu "bízik benne"(ige), 頼もしい tano-mosii "megbízható"(melléknév) – mind két esetben az 頼 olvasata (tano).

Ugyanúgy, mint az igéknél, az okurigana határozza meg az olvasatot az ugyanolyan kandzsival írt, de különböző jelentésű mellékneveknél.

細い (hoszo-i) "vékony", 細かい (koma-kai) "kicsi" 大いに (ó-ini) "nagyon", 大きい (ó-kii) "nagy"

A Na-mellékneveknél ha a szó "ka"-ra végződik, akkor onnantól kezdődik az okurigana.

静か sizu-ka, 確か tasi-ka, 豊か yuta-ka, 愚か oro-ka

Határozószók A határozószóknak az utolsó morája okuriganával van írva.

既に (szude-ni) "már", 必ず (kanara-zu) "biztosan", 少し (szuko-si) "kicsit"