Tóth Krisztina (Budapest, 1967. december 5. –) Babérkoszorú- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, üvegművész, a Szépírók Társaságának tagja.Átképzett társítások: Tóth Krisztina és Müller Péter Sziámi , papiruszportal.hu

Életpályája

Anyja ötvös, nagyapja grafikus volt. Általános iskolába a VI. kerületi Szív utcába járt, ahol már alsó tagozattól francia nyelvet oktattak. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász szakán érettségizett 1986-ban.

A középiskolai években kezdett el publikálni, 1985-ben megnyerte vers kategóriában a Sárvári Diákírók és Diákköltők pályázatát, aztán csatlakozott ahhoz az irodalmi műhelyhez, amelynek többek között Kemény István és Vörös István is tagjai voltak.

Érettségi után egy évig a Nemzeti Múzeumban dolgozott gyakornokként, majd felvételizett az ELTE Bölcsészettudományi Karára.

Első kötete az Őszi kabátlobogás, 1989-ben jelent meg és rögtön Radnóti Miklós emlékéremmel díjazták.

1990-ben tanulmányait megszakítva Párizsba ment, ahol alkalmi munkákból élt. Egy év múlva Tempus-ösztöndíjat szerzett, majd további egy évet maradt a francia fővárosban. Az ösztöndíj ideje alatt francia költőket fordított és személyes ismeretséget kötött francia költőkkel. Alain Bosquet, Lionel Ray és Pierre Oster segítette őt tanácsaival.

1992-ben hazatért, befejezte az egyetemet és tanári diplomát szerzett.

1994-98-ig a Budapesti Francia Intézet munkatársaként kortárs képzőművészeti kiállításokat szervezett.

1998-ban megszületett Marcell fia, állását otthagyta. Azóta szabadúszó, írásaiból él.

Gyerekkönyveket fia, Marcell Nők Lapja, 2019. évi 4. szám születése után kezdett írni.

Első házasságának megromlása és válása után évekig ólomüveg-készítésből tartotta el magát és fiát. Az üvegművesség a mai napig hobbija.

Második férje dr. Perecz László jogász, filozófus, akivel 2010–2018 között voltak házasok. Közös gyermekük Perecz Lili. Jelenlegi párja Nicolas Richter.

Számos írása jelent meg a Nők Lapjában.

Művei

Magyar nyelvű kötetek Prózakötetek Vonalkód, Magvető Kiadó, Budapest, 2006 Hazaviszlek, jó?, Magvető Kiadó, Budapest, 2009 Fény, viszony, Magvető Kiadó, Budapest, 2009 Pixel, Magvető Kiadó, Budapest, 2011 Akvárium, Magvető Kiadó, Budapest, 2013 Pillanatragasztó, Magvető Kiadó, Budapest, 2014 Párducpompa, Magvető Kiadó, Budapest, 2017 Fehér farkas, Magvető Kiadó, Budapest, 2019 Indiai képnovellák, Kossuth Kiadó, Budapest, 2019 A majom szeme, Magvető Kiadó, Budapest, 2022 Ahonnan látni az eget, Magvető Kiadó, Budapest, 2023

Verseskötetek Őszi kabátlobogás, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1989 A beszélgetés fonala, Magyar Írószövetség–Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1994 Az árnyékember, JAK–Kijárat Kiadó, Budapest, 1997 Porhó: Új és válogatott versek, Magvető Kiadó, Budapest, 2001 Síró ponyva, Magvető Kiadó, Budapest, 2004 Magas labda, Magvető Kiadó, Budapest, 2009 Világadapter, Magvető Kiadó, Budapest, 2016 Ünnep, Magvető Kiadó, Budapest, 2017 Bálnadal, Magvető Kiadó, 2021 Szeleknek fordít, Magvető Kiadó, Budapest, 2025

Színpadi munkák Pokémon go, bemutató: Rózsavölgyi Szalon, 2018. február 20. Denevér, az INFOMARK Kft. és az Óbudai Kulturális Központ/3K produkciója

Gyerekkönyvek A tigris, Csimota, Budapest, 2003 Marci öltözik; Takarodó, Csimota, Budapest, 2003 Marci szerel; Alagút, Csimota, Budapest, 2003 Marci a fürdőszobában; Altató, Csimota, Budapest, 2003 Marci kertészkedik; Tündérek, Csimota, Budapest, 2003 Kiscipők; Marcipán, Csimota, Budapest, 2003 Marci és a vonat; Este lett, Csimota, Budapest, 2003 Marci mosogat; Árnyjáték, Csimota, Budapest, 2003 Virágevő Zsiráf Dezső; Virágevő Zsiráf Dezső rádiója, Csimota, Budapest, 2003 A londoni mackók, Csimota, Budapest, 2003 Állatságok, Magvető Kiadó, Budapest, 2006 kicsi, NAGY, közÉpső [Hangfelvétel] : Tóth Krisztina és Müller Péter Sziámi versei tesóknak és egykéknek (hangfelvétel), Kossuth Kiadó, Budapest, 2012 Anyát megoperálták, Móra Könyvkiadó, Budapest, 2015 Orrfújós mese, Central Könyvkiadó, Budapest, 2015 A lány, aki nem beszélt, Móra Könyvkiadó, Budapest, 2015 Dalok reggeltől estig, Central Könyvkiadó, Budapest, 2017 Zseblámpás mesék, Magvető Kiadó, Budapest, 2017 A vízisiklós királya, Manó Könyvek, Budapest, 2017 Felhőmesék, Magvető Kiadó, Budapest, 2017 Murci kandúr világot lát, Teknős Kv., Budapest, 2018 Legyünk barátok! Malac és liba 1., Manó Könyvek, Budapest, 2019 Csavarogjunk együtt! Malac és liba 2., Manó Könyvek, Budapest, 2020 Kígyóuborka, Manó Könyvek, Budapest, 2020 Járványmese, Phoenix Library, 2020 Malac és liba 3. Gatyát fel!, Manó Könyvek, Budapest, 2020 Fogjunk verebet! Malac és liba 4., Manó Könyvek, Budapest, 2021 Várjuk a karácsonyt! Malac és liba 5., Manó Könyvek, Budapest, 2021 Nyomozzunk! Malac és liba 6., Manó Könyvek, Budapest, 2022 Világpuszi, Magvető Kiadó, Budapest, 2022 Ezt jól kifőztük! Malac és liba 7., Manó Könyvek, Budapest, 2022 Rakjunk rendet! Malac és liba 8., Manó Könyvek, Budapest, 2023 Öltözzünk jelmezbe! Malac és liba 9., Manó Könyvek, Budapest, 2023 Interjúkötet Reptéri nyúl: Beszélgetések Tóth Krisztinával, Noran Libro, Budapest, 2019

Külföldi publikációk

Angol Pixel, eredeti cím: Pixel, ford.: Owen Good, Seagull Books, 2019 Barcode, eredeti cím: Vonalkód, ford: Peter Sheerwood, Jantar, 2023

Bolgár Barkode: Petnadeset istorii, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Neli Dimova, Ergo, 2012

Brazil Pixel, eredeti cím: Pixel, ford.: Zsuzsanna Spiry, DBA, São Paulo, 2023

Cseh Čárový kód, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Jiří Zeman, fra, 2011 Akvárium, eredeti cím: Akvárium, ford.: Jiří Zeman, fra, 2014 Dívka, která nemluvila, eredeti cím: Lány, aki nem beszélt, ford.: Eleonóra Hamar, Baobab, Prága, 2018

Észt Emmele Tehti Operatsioon, eredeti cím: Anyát megoperálták, ford.: Mirja Jõgi, Ungari Kutuuri Instituut, 2021 Lakutud mees, eredeti cím: A megnyalt ember (6 novella), ford.: Lea Kreinin, Ungari Kultuuri Instituut 2021 Piksel, eredeti cím: Pixel, ford.: Lea Kreinin, Loomingu Raamatukogu 19-20, Kultuurileht 2023

Finn Viivakoodi, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Juhani Huotari, Avain, Helsinki, 2009

Francia Code-barres, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Guillaume Métayer, Gallimard, 2014

Horvát Linijski kod, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Zlatko Omerbašić, Samizdat B92, 2009 Panterin sjaj, eredeti cím: Párducpompa, ford.: Xenia Detoni, Fraktura, Zaprešić, 2023

Lengyel Pixel, ford.: Klára Anna Marciniak, Stúdió EMKA, Warszawa, 2014 Linie kódú kreskowego, eredeti cím: Vonalkód, ford: Anna Butrym, Ksiazkowe Klimaty, Wrocłav, 2016 Mama miała operację, eredeti cím: Anyát megoperálták, ford.: Anna Butrym, Adamantan, 2017

Makedón ПИКСЕЛ, eredeti cím: Pixel, ford.: Czinege-Panzova Annamária, Или-Или, 2013

Német Die brennende Braut, ford.: Buda György, Nischen Verlag, Wien, 2017 Aquarium, eredeti cím: Akvárium, ford.: Buda György, Nischen Verlag, Wien, 2015 Pixel: Textkörper, eredeti cím: Pixel, ford.: Buda György, Nischen Verlag, Wien, 2013 Strichcode: fünfzehn erzählte Begebenheiten, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Ernő Zeltner, Berlin Verlag, 2011

Olasz Pixel, eredeti cím: Pixel, ford.: Mariarosaria Sciglitano, Edizioni ETS, 2020

Spanyol Código de barras lineal, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Cserháti Éva–Orbán Eszter–Antonio Manuel Fuentes Gaviño, Nadir, 2010 El sueño de la amante, ford.: Yvonne Mester–Enrique Alda, Olifante ediciones de poesia, 2016

Svéd Pixel, eredeti cím: Pixel, ford.: Daniel Gustafsson Pech, Tranan, 2015

Szerb Linijski kod, eredeti cím: Vonalkód, ford.: Zlatko Omerbasic, Samizdat B92, Belgrád, 2009

Szlovák Básne, eredeti cím: Porhó; Síró ponyva, ford.: Gabriela Magova, Ars Poetica, 2010 Pixel, eredeti cím: Pixel, ford.: Jitka Rožňová, Womanpress, 2023

Szlovén Piksel: besedilno telo, eredeti cím: Pixel, ford.: Gaál Gabriella, Literarno-umetniško društvo Literatura, 2014

Török Piksel, eredeti cím: Pixel, ford.: Gün Benderli, Dedalus, 2014

Kitüntetései, díjai

Radnóti-díj (1990) Soros-ösztöndíj (1992, 1999) Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1993) Műfordítói jutalom (1994) Illyés Gyula-díj (1994) Déry Tibor-jutalom (1996) Zoltán Attila-díj (1996) Robert Graves-díj (1996) József Attila-díj (2000) Vas István-díj (2001) Palládium díj (2001) Az év könyve díj – Gyermek és Ifjúsági Kategória (A londoni mackók) (2003) Gemini-díj (2005) Szépíró-díj (2005) Castel Goffredo irodalmi különdíja (2006) Bertha Bulcsu-emlékdíj (2007) Márai Sándor-díj (2007) Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2008) Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2009) Nizzai Kavics-díj (2009) Solitude-ösztöndíj (2010) Artisjus Irodalmi Díj (2010) Bárka-díj (2010) Alföld-díj (2014) Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj (2020) Zugló díszpolgára (2022)https://14.kerulet.ittlakunk.hu/hivatalok/221002/ime-legujabb-diszpolgaraink Bertók László Költészeti Díj - nagydíj (2022) Hazám-díj (2025)Átadták a Hazám-díjakat Füst Milán-díj (2025)

Megjegyzések

Jegyzetek

Források Riportok, kritikák a nyomtatott médiában Költői Portrék – interjúk, versek 20 magyar költővel (2002) (Telekép, ) A fejemben ott van minden – Schäffer Erzsébet riportja (Nők Lapja 2012/47 november 21.) Kortárs klasszikusok – Tóth Krisztina (Hamus és Gyémánt Magazin, 2012 tél.)

Művei fordításban Nagy vonalakban (a női szexualitásról) című írásának fordításai (JAK, 2006, Műfordító tábor) szerb, orosz, német, román, horvát nyelvre (1) Tóth Krisztina versei műfordításokban Čárový kód (Patnáct příběhů), Fra, Praha 2011. Eredeti cím: Vonalkód (Tizenöt történet), El sueño de la amante; spanyolra ford. Yvonne Mester, Enrique Alda; Olifante, Tarazona, 2016 (Papeles de Trasmoz) Linie kodu kreskowego. Piętnaście historii (Vonalkód); lengyelre ford. Anna Butrym; Książkowe Klimaty, Wrocław, 2016

Interneten elérhető művei Langyos tej (Bikinivonal) című novellája, beszelo.c3.hu Egy boszorka van (A vonal foglalt) című novellája a Kossuth Rádióban. Felolvassa: Pelsőczy Réka, real1.radio.hu Versei, inaplo.hu Helyzet Ember – Előkép: Tóth Krisztina versei, helyzetember.hu Nő a periférián – Nagy vonalakban (a női szexualitásról) (Üzenet 2005/2. szám, novella), zetna.org Napló című verse, es.fullnet.hu Versek, dokk.hu Ádáz lemondás – Tóth Krisztina: Kutya (vers+kritika) (Magyar Narancs XX. évf. 17. szám – 2008-04-24), Magyar narancs.hu Szólánc, zivljenjenadotik.si Tóth Krisztina: Homo recordans, goethe.de

Honlapok Tóth Krisztináról Tóth Krisztina hivatalos oldala Tóth Krisztina a HUNLIT oldalán Tóth Krisztina az EMIR oldalán Irodalmi Internet Napló

Interjúk, cikkek Beszélgetés Tóth Krisztinával és Pelsőczy Rékával a Bikinivonal kapcsán Nagyvizit Tóth Krisztinánál (litera.hu) Lackfi János: Címzett ismeretlen

További információk Nézze vissza a Versmaraton 2019, 20:00 – 21:00 órás blokkját!, mediaklikk.hu 10 +1 kérdés. Oláh-Koppány András riportja Tóth Krisztinával. Nők Lapja, 2019. 4. szám

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar üvegművesek Kategória:Magyar nők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Szépíró-díjasok Kategória:Márai Sándor-díjasok Kategória:Palládium díjasok Kategória:Füst Milán-díjasok Kategória:Bertha Bulcsu-emlékdíjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Robert Graves-díjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-emlékdíjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok Kategória:Hazám-díjasok