Az Amiens Sport Club egy francia labdarúgócsapat, melynek székhelye Amiensben található. Jelenleg a Ligue 1-ben szerepel.
Története 1901. október 6-án alapították hivatalosan a klubot. Az első 1932-es profi bajnokság bevezetéséig a legjobb csapatok közé tartozott. 1903 és 1913 között tíz alkalommal megnyerte a pikárdiai bajnokságot, 1927-ben az amatőr liga második helyén végzett, az akkori válogatottba hat játékost is adott a klub.
A professzionális liga létrehozásával a másodosztályba kapott besorolást. A klub 1952-ben amatőr alapokra helyezett mindent, az 1991-es profivá válásáig a másod- és harmadosztályban szerepelt. A 2006–2007-es idényben a klub történetének legtöbb, 69 pontját szerezve sem sikerült feljutnia az első osztályba, majd két évvel később minden idők addigi legtöbb pontjával kiesett a harmadosztályba. Ezt 2011-ben a Vannes egy ponttal megdöntötte, azaz 44 ponttal sem bírt megkapaszkodni. A nagy változást Christophe Pélissier szerződtetése hozta meg, a csapatot a 2013–14-es szezonban a harmadosztály második helyéig vezette. A Francia Profi Labdarúgóliga vezetősége azonban egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a csapat nem indulhat a második ligában, mert nincsen megfelelő létesítménye, és hiába állapodott meg a toulouse-i rögbistadion üzemeltetőivel, az nem volt reális opció.
A 2015–2016-os szezonban a harmadik helyen végezte, ezzel feljutottak a másodosztályba. A következő szezonban az utolsó, 38. forduló előtt hat csapat is esélyes volt még a feljutásra. A második helyezett Amiens vezetést szerzett a 13. percben, de a Reims a második félidő közepén egyenlített. A hosszabbítás 6. percében Emmanuel Bourgaud lövése a hálóba ment, így az Amiens 116 éves története során először feljutott az élvonalba.
Játékosok 2018. január 17-i állapotnak megfelelően.
Kölcsönben
Sikerlista Division 3 bajnok (1): 1978
Division d'Honneur (Nord) bajnok (4): 1924, 1927, 1957, 1963
Division d'Honneur (Pikárdia) bajnok (2): 1920, 1921
USFSA bajnokság (Pikárdia) bajnok (11): 1903, 1904, 1905, 1906, 1908, 1909, 1910, 1911, 1912, 1913, 1914
Francia kupa döntős (1): 2000–01
Korábbi játékosok
Fabrice Abriel Stéphane Adam Joël Beaujouan Thierry Bonalair Antoine Buron David De Freitas Jean-Louis Delecroix Emmanuel Duchemin Thibault Giresse Stéphane Hernandez Sébastien Heitzmann Julien Lachuer Arnaud Lebrun Eric Luc Leclerc
Jean Mankowski Pierre Mankowski Cyrille Merville Olivier Pickeu David Vairelles Lakhdar Adjali Titi Buengo Fernando Casartelli Joël Sami Oscar Ewolo Jean-Paul Abalo Fahid Ben Khalfallah
Vezetőedzők Jules Limbeck (1934–35) Raymond Demey (1935–36) Louis Finot (1942–43) Kaj Andrup (1945–46) Illiet (1946–47) Mony Braunstein (1947–48) André Riou (1950–51) Édouard Harduin (1958–59) Jean Mankowski (1959–60) Emilien Méresse (1960–67) Lautié (1967–68) Emilien Méresse (1968) André Grillon (1968–77) Robert Buchot (1977–79) Paul Pruvost (1979) Robert Buchot (1979–80) Claude Le Roy és Paul Pruvost (1980–81) Claude Le Roy (1981–83) Gabriel Desmenez (1983–85) Camille Choquier (1985–87) Joël Beaujouan (1987–88) Hughes Jullien (1988–92) Patrick Parizon (1992–94) Arnaud Dos Santos (1994–98) René Marsiglia (1998–2000) Victor Zvunka (2000) Denis Troch (2000–04) Alex Dupont (2004–06) Ludovic Batelli (2006–08) Thierry Laurey (2008–09) Serge Romano (2009) Ludovic Batelli (2009–12) Francis De Taddeo (2012–13) Olivier Echouafni (2013–14) Samuel Michel (2014–15) Christophe Pélissier (2015–
Magyarok a klubnál 1933: Kónya Ferenc 1934–1935: Limbeck Gyula
Jegyzetek
További információk Hivatalos oldal
Kategória:Francia labdarúgócsapatok Kategória:1901-ben alapított labdarúgócsapatok