A Publicus Intézet magyarországi, budapesti székhelyű piac- és véleménykutatással foglalkozó cég.
Története 2006-ban jött létre, és azóta aktív. 2015 májusában elindította havi rendszerességű ún. omnibusz kutatását, amit telefonon (CATI, computer-assisted telephone interviewing) és általában 1000 fő megkérdezésével végez. Azóta, a Vasárnapi Hírek, majd annak Népszavába történt beolvasztása után ugyanazon kiadóhoz tartozó napilap megbízásából, havi rendszerességgel pártok támogatottságát vizsgáló, és más közéleti kérdésekben is publikál kutatási jelentéseket.
Módszertan Lakossági, országos reprezentatív kutatásokat elsősorban telefonon, de online és személyes lekérdezés módszerével is végez. A kvantitatív kutatási eszközök mellett kvalitatív módszerekkel is kutat, többek között fókuszcsoportokat és interjúkat is készítenek munkatársai.
Eredmények A cég a 2015-ös tapolcai időközi választást megelőzően publikált adataiból a hvg.hu szavazatszám-becslést készített, amely alapján "elmondható, hogy a Publicus mérése nagyon közel járt a valósághoz".Megmondtuk előre: hajszálra kiszámoltuk a Jobbik eredményét hvg.hu A választáson összesen 30 021 fő adta le voksát; a kutatás alapján készített becslés a nyertes Jobbik esetén mindössze 62 szavazattal, a Fidesz esetén 281 szavazattal, az MSZP esetén pedig 1800 szavazattal tért el a ténylegesen leadott voksoktól. A 2016-os "kvótanépszavazás" során a Publicus Intézet összesen négy kutatást publikált. Az utolsó, amely a szavazás előtt 8-4 nappal készült, hibahatáron belül mérte az összes fontos eredményt, a részvételt, valamint az igenek, a nemek, és az érvénytelenül leadott szavazatok arányát is. Ezzel mérte, hogy a népszavazás várhatóan érvénytelen lesz, és minden korábbi népszavazáshoz képest ekkor lesz a legmagasabb az érvénytelenül leadott voksok aránya. Összességében a legpontosabb mérés volt. A 2019 május végén tartandó Európai Parlamenti választásokra készülve az Európai Parlament a Kantar Public szakmai közreműködésével hivatalos EU-szintű mandátumbecslést készít; a magyar adatok részben a Publicus Intézet által készített kutatási eredményeken alapulnak. A Népszava megbízásából a Publicus 2019. januártól a választásokig, Magyarországon egyedül, havonta méri a Európai Parlamenti választás preferenciáit. A 2019-es EP választásokon Fidesz-KDNP, az MSZP-DK és a Momentum-Jobbik tömbök összesített eredményeit bőven hibahatáron belül mérte. A kutatásaik jelezték az MSZP -> DK, illetve a Jobbik -> Momentum szavazói mozgásokat, ám annak mértéke az utolsó napokban felgyorsult, és az utolsó napok változásai már az utolsó adatfelvétel után történtek, így nem voltak mérhetőek. A 2019-es budapesti előválasztás eredményét a Publicus mérte a legpontosabban. A június 16-án közzétett, 11-14 között készített felmérésben 24-21-7 százalékos eredményt közölt az összes megkérdezett fővárosi körében. Ez a biztos előválasztó, jelöltet is választók körében Karácsony Gergely esetén 47,1% (eredmény: 48,9%; eltérés -1,8%.), Kálmán Olga esetén 39,2% (eredmény 36,8%; eltérés +2,4%., Kerpel-Fronius Gábor esetében 13,7% (eredmény 14,3%; eltérés -0,6%.) eredmény jelent. Így minden jelölt esetében a különbség bőven a +/-3,46%-os hibahatáron belül van, és a jelöltek sorrendje is pontos. A 2019-es főpolgármester-választás eredményét a Publicus mérte a legpontosabban. Az október 3-8 között készített és október 9-én a nyilvánosságra hozott 606 fő budapesti választókorú körében, telefonon készített kutatás az összes politikus eredményét és a részvételt is a +/-4 százalékpontos hibahatáron belül mérte. Karácsony Gergely, eredmény: 50.9% — mérés: 48.1% (különbség -2,8%.) Tarlós István, eredmény: 44.1% — mérés: 47.6% (különbség +3.5%.) Puzsér Róbert, eredmény: 4.5% — mérés: 4.1% (különbség -0.4%.) Berki Krisztián, eredmény: 0.6% — mérés: 0.2% (különbség -0.4%.) Részvétel, eredmény: 51.5 — mérés: 53.9% (különbség +2.4%.) A 2024-es EP választások eredményei során is Publicus volt az egyik legpontosabb. Az eredmények és az Intézet választások előtt két nappal nyilvánosságra hozott kutatásának összehasonlítása a következő képet mutatja: Fidesz – KNDP: 44,82 százalék — 43,41 százalék (különbség: 1,41 százalékpont); Tisza: 29,60 százalék — 25.39 százalék (különbség: 4,21 százalékpont); DK-MSZP-Párbeszéd: 8.03 százalék — 14,58 százalék (különbség: 6,55 százalékpont); Mi hazánk: 6,71 százalék — 5,43 százalék (különbség: 1,28 százalékpont); Momentum: 3,70 százalék — 3,70 százalék (különbség: 0,00 százalékpont); Kétfarkú: 3,59 százalék — 3,51 százalék (különbség: 0,08 százalékpont); Jobbik: 0.99 százalék — 1.54 százalék (különbség: 0,55 százalékpont); LMP: 0,87 százalék — 0,91 százalék (különbség: 0,04 százalékpont); összes egyéb párt: 1,67 százalék — 1,53 százalék (különbség: 0,14 százalékpont) Részvétel: 58,47 százalék — 56,48 százalék (különbség: 1,99 százalékpont) Pártok sorrendje hibátlan, és az EP mandátumok szerző pártok listája pontos volt. A 2024-es főpolgármester választáson ismét a Publicus Intézet mérése volt a legpontosabb. Az Intézet a választás előtt egy nappal nyilvánosságra hozott mérésének és a választás végeredményének az összehasonlítása alapján: Karácsony Gergely: 47,53 százalék — 49,65 százalék (különbség: 2,12 százalékpont); Vitézy Dávid: 47,49 százalék — 46.84 százalék (különbség: 0,65 százalékpont); Grundtner András: 4,98 százalék — 3,41 százalék (különbség: 1,57 százalékpont) Részvétel: 61,72 százalék — 60,51 százalék (különbség: 1,21 százalékpont). Így elmondható, hogy a kutatásunk eredményében (1) jelöltek sorrendje megegyezett a választási eredménnyel, (2) az összes jelölt eredménye hibahatáron belül volt, (3), a részvétel is hibahatáron belül volt. Mindezek eredőjeként a legpontosabb fővárosi mérés volt 2024-ben is. Mindeközben a versenytársak mérésében a jelöltek sorrendje sem stimmelt, a jelöltek közül több hibahatáron túli eredményt mutatott, és a részvételi szándékra vonatkozó mérést meg sem ismerhettük.
A fenti eredmények ellenére a Publicus Intézet felméréseivel szemben kritikák is meg fogalmazódtak például a 2022-es országgyűlési választások eredményeinek fényében. Utóbbi esetében az intézet 6 százalékkal mérte alul a regnáló kormánypártok, és közel 12 százalékkal mérte felül az ellenzéki összefogás listás támogatottságát. Ám ekkor az összes többi közvéleménykutató intézet is bőven a hibahatárnál nagyobb eltérést mért a kormánypártoknak, és az ellenzéknek is.https://tenyellenor.hu/az-ellenzeki-kotodesu-kozvelemeny-kutatok-elismertek-hogy-a-szavazokat-szeretnek-befolyasolni
Vezető A cég ügyvezetője, stratégiai igazgatója Pulai András. Európa-tanulmányokat és nemzetközi kapcsolatokat tanult Magyarországon, Ausztriában és Londonban. Korábban több – hazai és külföldi – kutató és kormányzati intézményben dolgozott mint vezető kutató, elemző. A 100 leggazdagabb magyar kiadvány szerkesztőjének a felkérésére 2017-től részt vesz a legbefolyásosabb magyarok lista összeállításában. 2022 óta a Hazám-díj, Magyarország első és egyetlen civilek által alapított és adományozott díj kuratóriumának tagja.
Források
További információk Publicus Intézet honlapja Publicus a Facebookon Publicus a Twitteren Pulai András a Facebookon
Kategória:Magyarországi piackutatók Kategória:Politikatudomány Kategória:Szociológia