Hevessy Sári (Gímes, 1897. január 19. – Nyitra, 1981. július 28.) tanítónő, költő, pedagógiai szakíró, főiskolai oktató.

Élete Apja, Hevessy István, gímesi körjegyző volt. Gyermekkorát részben már Nyitrán töltötte. 1915-től és a két világháború között a nagyfalusi (Berencs) iskolában tanított, melynek 1929-től igazgatónője lett. Magántanórákat is adott. A helyi népművelés terén színdarabokat rendezett. 1942-ben a helyi magyar iskolát megszüntették, ezért Csitárra helyezték át.Pintérová et al. 2013: Štitáre v zrkadle 900-ročnej histórie. Krupina, 86. A magyar iskolák újranyitását követően Nyitragerencsérre került és az 1950-es években Pogrányba. A Nyitrai Pedagógia Kar Pedagógia Tanszékén dolgozott, módszertannal foglalkozott. A nyitrai temetőben nyugszik.

Bekapcsolódott az akkori nyitrai magyar irodalmi és kulturális életbe. Versei főként a helyi lapokban, például a Nyitramegyei Szemlében, a Nemzeti Kultúra és Népakaratban, a Nyitravármegyében, a Magyar Családban és az Esti Ujságban jelentek meg.

Javarészt Nagyfalun írta regionális értékű munkáit. Verseit és prózáját közölte az 1935-ben megjelent Nyitrai írók könyve és a Magyar Album. Önálló verseskötetében 30 verset sorakoztatott fel. A Sárbilincsben volt a Híd könyvsorozat egyetlen verseskötete. Állandó visszatérő témája az elmúlás, a falu fojtó magánya, a pártában maradt leány keserűsége, a nagyváros csillogásától, irodalmi és kulturális életétől elzárt költő nosztalgiája, a tanítói hivatás örömei és keservei.

Művei Sárbilincsben. Versek; Risnyovszky, Nyitra, 1936 (A Híd könyvsorozata) Magyar olvasókönyv és nyelvtan a csehszlovákiai általános műveltséget nyújtó, magyar tannyelvű iskolák 5. évf. számára; Slovenské Pedagogické Nakladatelstvo, Bratislava, 1955 Olvasókönyv a kilencéves alapiskolák 5. osztálya számára; Slovenské Pedagogické Nakladatelstvo, Bratislava, 1972 (tsz. Mács József–Mikus Sándor)

Jegyzetek

Források A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig szmit.sk Mártonvölgyi László 1939: Kik írnak a Nyitramegyei Szemlébe? Nyitramegyei Szemle 1939/14, 2. Szeberényi Zoltán 1986: A „Híd – Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat” kiadói tevékenysége. In: Visszhang és reflexió. Fehér Sándor 1995: Pográny - Pohranice 1075-1995. 76-77. 2008 Gímes évszázadai (1113-2003) Fehér Sándor - Pindes Ivett 2009: Nyitrai sírkövek. Nyitra, 24. Fehér Sándor - Fehér Pindes Ivett 2012 (szerk.): Irodalom Nyitrán, Nyitra az irodalomban. Nyitra, 127-130. Pintér Bea 2014: Osudy Šarloty Hevessy - pedagogičky v Podzoborskom regióne. Studia historica Nitriensia 18, 136-145. Pintér Bea 2016: Berencs - hely, ahol él(t)ünk. Budapest, 206-211, 228-233.

Kategória:Gímesiek Kategória:Nyitraiak Kategória:Szlovákiai magyar költők, írók Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók