bélyegkép|300px|jobbra|A felsőbarcikai református templom A felsőbarcikai református templom Kazincbarcikán a Bocskai István téren található.

Története Középkori eredet

A jelenlegi templom helyén álló kápolna a 12. században épülhetett, feltehetően kör alapú volt.Az 1980-as években a templom felújítása során a régi vakolat alól került elő egy román vagy gót stílusú ablak. Az ablakot ekkor nem tárták fel.2007-ben a teljes felújítás során kibontották a korábban megtalált ablakot, melyről kiderült, hogy a 12. századból való, ezért a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium régészeti lelőhellyé minősítette a templomot. A 16. században a reformátusok használták. Az 1600-as évekre romos állapotba került, de az 1700-as évek első felében újjáépült, ekkor egy fatornyot is építettek mellé.

19. század Barcika község 1882. július 10-én leégett, megsemmisült a templom és a templom előtti fa harangláb is. A következő évben – bár torony nélkül –, de újraépítették. 1891-ben épült meg a keleti homlokzat előtti 23 méter magas új torony.

20. század 1929-ben felújították.

1944–45-ben a II. világháború alatt a templom nagy károkat szenvedett, a torony is találatot kapott. 1949-ben állították helyre.

1972-ben új bádogtető került a toronyra. 1974-ben külső-belső tatarozás történt. 1975-ben elkészült a harang villamosítása.

A 80-as években a templomot ismét felújították. 1990-ben az városi önkormányzat támogatásával a templom tetőzete megújult, a toronysisakot lefestették. 1991-ben belső felújításra került sor. 1996-ban megújult a templom környezete, mely 2000-ben a Bocskai tér nevet kapta.

21. század 2001-ben megújult a harangok villamos vezérlése. 2003-ban elkészült a templom teljes belső padfűtése. 2004-ben faragott emléktáblát helyezett el a gyülekezet a cinteremben, a  gyülekezet lelkipásztorainak névsorával. 2007-ben a teljes külső és belső felújítást végeztek. 2009 júliusában a toronysisak megújult, réz színű festést kapott.

A templom bemutatása A mai templom egyszerű, úgynevezett népi barokk stílusban épült, többszöri átépítés után nyerte el mai formáját. 1931-ben állították az I. világháborús emlékművet a templom elé.I. világháború barcikai áldozatainak emlékére Köztérkép A 6 méter X 14 méteres belső térben (a karzattal együtt) kb. 150 ülőhely található. A templombelsőnek sík, egyszínűre festett kazettás jellegű famennyezete van.

A templomtoronyban két harang lakik.

A 168 kg-os (70 cm) felirata:

A 102 kg-os (58 cm) felirata:

Jegyzetek

Források Kazincbarcikai Református Egyházközség honlapja

További információk Emlékművek, emléktáblák városunkban Barcikai Históriás, 2015. január 3.

Kapcsolódó szócikkek Első világháborús emlékművek (Kazincbarcika)

Kategória:Magyarország református templomai Kategória:Kazincbarcika keresztény templomai, kolostorai