A szolgálólány meséje (eredeti cím: The Handmaid’s Tale) 2017-ben bemutatott amerikai televíziós sorozat. A főbb szerepekben Elisabeth Moss, Joseph Fiennes, Max Minghella és Yvonne Strahovski látható. A sorozat Margaret Atwood azonos című díjnyertes regénye alapján készült, amely 1986-ban jelent meg.
A történet Az előzmények A jövőben játszódó cselekmény szerint a környezetszennyezés és a szexuális úton terjedő betegségek drasztikusan csökkentik a női termékenységet. A vallásos hátterű Amerikában a korábbi életük miatt bűnözőnek számító — elvált, homoszexuális stb. —, de termékeny nőknek szolgálólányként kell dolgozniuk – gyakorlatilag rabnőként – és egyetlen feladatukká válik minél több gyermeket szülni a ház ura számára.
Az alapgondolatot az ószövetségi szentírás ihlette, amely olyan társadalmat ír le, ahol a rabnő az első feleséget szolgálja, a ház urát viszont köteles szexuálisan is kiszolgálni, az első feleség tudtával. Példa erre Ábrahám, akinek felesége Sára, a szolgálólány pedig Hágár, aki Ismáelt szülte számára.
A cselekmény Az Amerikai Egyesült Államok nagy változáson megy keresztül. Első lépésként elbocsátják a nőket a munkahelyükről, majd befagyasztják a bankszámlájukat, és mostantól csak a férjük vagy legközelebbi férfi hozzátartozójuk által férhetnek hozzá a pénzükhöz. A társadalom lázadni kezd a kialakuló új rendszer ellen, de ezt egy véres lövöldözés elfojtja és kialakul a szélsőséges fundamentalista teokratikus diktatúra.
A nők helyzete jelentősen megváltozik, mostantól fogva szinte semmilyen joguk nincsen. A bűnös, de termékeny nőket (pl. abortuszon átesettek, házasságtörők, leszbikusok) egyszerű béranyának képezik ki, amit szolgálólánynak neveznek a sorozatban. Kihelyezik őket olyan családokhoz, amelyeknél a feleség képtelen gyermeket szülni, így rájuk hárul ezen feladat elvégzése. Rendszeres időközönként a férj megerőszakolja őket és olyan életet kell élniük, amely a magzat fejlődésének kedvez, majd meg kell szülniük a gyermeket. Miután ez megtörtént, akkor a gyereket azonnal elválasztják a biológiai anyjától. Utána csak a szoptatás idejére kaphatja vissza, hogy az életerőssé váljon.
Azonban sok nő még szolgálólánynak sem jó, mert ők nem képesek gyermeket szülni. Rájuk borzasztó sors vár, továbbá azokra is, akik ellenállnak a hatalom elnyomásának.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hangJune (Fredé, Josephé)Elisabeth MossPálmai AnnaParancsnok (Fred)Joseph FiennesSzéles TamásNickMax MinghellaBaráth IstvánSerenaYvonne StrahovskiMezei KittyEmily (Glené)Alexis BledelBogdányi TitanillaMoiraSamira WileyPap KatalinJanineMadeline BrewerKis-Kovács LucaRitaAmanda BrugelŐsi IldikóLukeO-T FagbenleLáng BalázsLydiaAnn DowdFehér Anna
Kritika
The Detroit News - 100% The Atlantic - 100% Yahoo TV - 100% The Lincoln Journal Star - 100% The Salt Lake Tribune - 100% The New York Times - 100% Boston Herald - 100% San Francisco Chronicle - 100% The Washington Post - 100% Variety - 100% Entertainment Weekly - 100% The Hollywood Reporter - 100% Los Angeles Times - 80%
Jegyzetek
További információk
Kategória:2017-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2025-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:LMBT televíziós sorozatok Kategória:Kanadai írók művei alapján készült televíziós műsorok Kategória:A Hulu saját gyártású műsorai