Szindh Brit India egyik tartománya volt 1936-tól 1947-ig, majd Pakisztáné 1947-től 1955-ig. A brit fennhatóság idején a tartomány területe magába foglalta a mai Szindh tartomány területét, kivéve Kairpur hercegi államot, és fővárosa Karacsi volt. Miután megalakult Pakisztán, a tartományról leválasztották Karacsi várost, amely az újonnan megalakult ország fővárosa lett.

Földrajz A tartományt nyugaton Karacsi (amely a Szövetségi Főváros Területe lett 1948 után), Lasz Bela és Kalat hercegi államok határolták. Tőle északra  Beludzsisztán tartomány és Nyugat-Pandzsáb helyezkedtek el. A tartomány határos volt Bahavalpur hercegi állammal északkeleten, valamint három oldalról határolta Kairpur hercegi államot. Az indiai Rádzsasztán és Gudzsarát államok népeivel volt határos keleten  illetve délen. Tőle délnyugatra az Arab-tenger mosta Szindh partvidékét, amibe a tartomány összes folyója tartott, beleértve az Indus-folyót is deltájával, egészen Karacsi város határáig, ami most a modern Szindh fővárosa.

Történelem Szindhet először valószínűleg i. e. 7000 körül lakták emberek, majd a térségben kialakult az Indus-völgyi civilizáció, és ebből a korból származik Mohendzsodáro is. A Makedón birodalom terjeszkedésének köszönhetően görög befolyás érte a területet, és kereskedett a környező területekkel. Számos szunnita és rádzsput királyság létezett a térségben kezdve a Rai-dinasztiával és a Argun-dinasztiával záródva. A Mogul birodalom Akbar uralma alatt, 1591-ben hódította meg Szindhet. Az európai kereskedelmi társaságok, konkrétan a Brit Kelet-indiai Társaság megjelenése után, hamarosan meggyengült a mogul hatalom, és Szindh a Bombeji elnökség része lett 1843-ban. Ebből alakult ki idővel Szindh tartomány.

1936–1947 A brit hódítás után 1843-ban Szindh a Bombeji elnökség része lett. 1934-ben egy bizottság alakult Szindh elválasztására a Bombeji elnökségtől. Az elszakadást a Muszlim Liga is támogatta.http://sindhireflections.blogspot.sk/2008/07/sindhi-hindu-history.html Az 1935-ös India kormányáról szóló törvény 289. pontja értelmében 1936. április 1-jei hatállyal a Szindh divíziót leválasztották a Bombeji elnökségről, és tartományi szintre emelték.http://www.legislation.gov.uk/ukpga/1935/2/pdfs/ukpga_19350002_en.pdf Ezzel egy muszlim többségű tartomány keletkezett, ami hinduk elleni erőszakot okozott.

1947–1955 1947-ben, a függetlenség kikiáltása után a szindhi közgyűlés megszavazta a csatlakozást, és Szindh Pakisztán része lett. A brit csapatok 1947. augusztus 14–15-én távoztak a tartományból. 1955-ben a tartomány beolvadt Nyugat-Pakisztánba Csódri Mohamed Ali miniszterelnök döntése alapján.

Demográfia A függetlenség idejében, 1947-ben Szindh muszlim többségű volt évszázadok óta, de jelentős hindu kisebbség élt az egész tartományban, főleg a Gudzsaráttal határos térségben és a nagy városokban (Larkana, Sikarpur, Hiderábád, Szukkúr, Karacsi). 1947-ben két millió muszlim menekült áramlott be az országba Indiából, ami társadalmi feszültséget okozott és számos hindu kénytelen volt elmenekülni Indiába (vallási zavargások Hiderbád - 1947. 11. 22., Karacsi 1948. 1. 6., Navabsah 1947. 8. 27.).https://www.quora.com/Why-was-Sindh-not-partitioned-Why-was-it-given-entirely-to-Pakistan

Az indiai menekültek többnyire urdu anyanyelvűek voltak és bár a hivatalos nyelv Szindhben a szindi volt, a nagy városokban sok iskolában bevezették az urdu nyelvet.

Kormányzat Szindh kormányzójának hivatalát és a miniszterelnöki hivatalt 1936-ban vezették be, amikor Szindh tartománnyá vált. Ez a rendszer 1955-ig működött, amikor a Brit Szindh tartomány megszűnt. Hivatali idő Szindh kormányzója 1936. április 1. Megalakult Szindh tartomány 1936. április 1. – 1938. augusztus 1. Sir Lancelot Graham (első ízben) 1938. augusztus 1. – 1938. december 1. Joseph Garrett (helyettes) 1938. december 1. – 1941. április 1. Sir Lancelot Graham (második ízben) 1941. április 1. – 1946. január 15. Sir Hugh Dow 1946. január 15. – 1947. augusztus 14. Sir Robert Francis Mudie 1947. augusztus 14. Pakisztán független állam 1947. augusztus 14. – 1948. október 4. Uram Gulám Husszein Haidajatullah 1948. október 4. – 1952. november 19. Sejk-Din Mohamed 1952. november 19. – 1953. május 1. Mian Aminudín 1953. május 1. – 1953. augusztus 12. George Baxandall Constantine 1953. augusztus 12. – 1954. június 23. Habib Ibrahim Ramatullah 1954. június 23. – 1955. október 14. Iftikár Husszein kán 1955. október 14. Szindh tartomány megszűnt Hivatali idő Szindh miniszterelnöke Politikai párt 1937. április 24. – 1938. március 23. Sir Gulám Husszein Hidajatullah Muszlim Politikai Párt 1938. március 23. – 1940. március 18. Allah Bux Szúmro (1. alkalommal) Szindhi Egyesült Párt 1940. március 18. – 1941. március 7. Mir Bande Ali Talpur kán Muszlim Liga 1941. március 7. – 1942. október 14. Allah Bux Szúmro (2. alkalommal) Szindhi Egyesült Párt 1942. október 14. – 1947. augusztus 14. Sir Gulám Husszein Hidajatullah Muszlim Politikai Párt 1947. augusztus 14. Pakisztán függetlensége 1947. augusztus 14. – 1948. április 28. Mohamed Ajub Kuró (1. alkalommal) Pakisztáni Muzulmán Liga 1948. május 3. – 1949. február 4. Pir Illahi Baks Pakisztáni Muzulmán Liga 1949. február 18. – 1950. május 7. Juszuf Harún Pártatlan 1950. május 8. – 1951. március 24. Kázi Fazlullah Ubaidullah Pártatlan 1951. március 25. – 1951. december 29. Mohamed Ajub Kuró (2. alkalommal) Pakisztáni Muzulmán Liga 1951. december 29. – 1953. május 22. A kormányzó igazgatott 1953. május 22. – 1954. november 8. Pirzada Abdusz Szatár Pakisztáni Muzulmán Liga 1954. november 9. – 1955. október 14. Mohamed Ajub Kuró (3. alkalommal) Pakisztáni Muzulmán Liga 1955. október 14. Szindh tartomány megszűnt

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:India történelme Kategória:Pakisztán történelme