Marcos Llorente Moreno (Madrid, 1995. január 30. –) világbajnok spanyol válogatott labdarúgó, az Atlético Madrid játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Marcos Llorente Madridban született és 2008-ban csatlakozott a Real Madrid ifjúsági akadémiájához, tizenhárom éves korában. 2014 júliusában, a Juvenil csapatban együtt dolgozott Zinédine Zidane, aki felvitte a tartalékokhoz, majd később a felnőtteknél az edzője lett.
2014. augusztus 24-én mutatkozott be az akkor másodosztályú Real Madrid Castillában a városi rivális Atlético második csapata elleni mérkőzésen. A 2014-2015-ös szezonban 25 mérkőzésen lépett pályára, összesen 1637 percet töltött a játéktéren.
2015-2016-os szezont megelőzően részt vett az első csapat felkészülési mérkőzésein. Október 17-én debütált a csapatban és a spanyol élvonalban; Mateo Kovačić helyére állt be a Levante 3–0-s hazai legyőzésekor. 2016. augusztus 10-én a Llorentét egy idényre kölcsönadták az élvonalba feljutott Deportivo Alavésnek.
2017. szeptember 23-án meghosszabbította szerződését, amely 2021 nyaráig szólt. A bajnokságban tizenhárom alkalommal lépett pályára, és egyszer a Bajnokok Ligájában is lehetőséget kapott, így részese volt a klub egymást követő harmadik, összességében tizenharmadik kupagyőzelmének a legrangosabb európai klubsorozatban.
2018. december 22-én szerezte meg első gólját a Real Madridban a 2018-as klubvilágbajnokság döntőjében, az Egyesült arab emírségekbeli Al-Ain ellen. A mérkőzést 4–1-re nyerte meg a spanyol csapat, Llorentét pedig a találkozó legjobbjának választották.
2019. június 20-án az Atlético Madridhoz igazolt.Agreement over the transfer of Marcos Llorente 2021. augusztus 18-án 2027-ig hosszabbított.
Statisztika Klubcsapatokban Legutóbb frissítve 2021. augusztus 15-én lett.
KlubSzezonLeagueNemzeti kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokReal Madrid B2014–15250———2502015–16333——40373Összesen583——40623Real Madrid2015–16201000—30Alavés (kölcsönben)2016–1732060——380Real Madrid2017–181306010002002018–1970512021162 Összesen2201213021392Atlético Madrid2019–202931042203652020–2137120081—45132021–221000000010összesen 671510123208218Teljes karrier 179181911538122123
A válogatottban Legutóbb frissítve 2021. július 6-án lett.
Nemzeti csapatÉvPályára lépésekGólok202010202180Összesen90
Sikerei, díjai Klub Real Madrid Castilla: Segunda División B: 2015–16
Real Madrid: UEFA-bajnokok ligája: 2017–2018 UEFA-szuperkupa: 2017 FIFA-klubvilágbajnokság: 2017, 2018
Atlético Madrid: La Liga – Bajnok: 2020–21
Spanyol U21 U21-es Európa-bajnokság döntős: 2017
Család Nagybátya, Jose Luis és Toñín a Real Madrid kosárlabda csapatában játszottak, édesanya, Gelu Moreno pedig válogatott szinten képviselte Spanyolországot.Marcos Llorente: Amikor visszatérek, nem a kispadon akarok majd ücsörögni Családjában több labdarúgó is volt, akik a Real Madridban is szerepeltek, Francisco Gento, Grosso, Francisco Gento. Jegyzetek
További információk
Marcos Llorente adatlapja a Transfermarkt oldalán
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Madridiak Kategória:A Real Madrid Castilla labdarúgói Kategória:A Deportivo Alavés labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók