A Kristály-folyó (spanyolul Caño Cristales — a caño szó a kisebb folyók helyi elnevezése, a cristales jelentése „kristályok”) egy kolumbiai folyó. Nevezik „az öt szín folyójának” is, mivel vizében különböző színes növények élnek, amelyektől a meder szeptembertől kezdve három hónapon át többféle színben pompázik (vörös, sárga, kék, zöld, fekete). Legjellegzetesebb növénye az örvényvirágfélék (Podostemaceae) családjába tartozó Macarenia clavigera.

Földrajzi helyzete

Kolumbia középső részén, Meta megyében folyik; a Guaviare bal oldali mellékvize.Impress Magazin: A világ legszínesebb folyója a kolumbiai Kristály folyó Szélessége nem több 20 méternél, hossza mintegy 100 km. Észak–déli irányban megnyúlt vízgyűjtő területe kb. 120 km hosszú és mintegy 30 km széles.

Kialakulása, nevezetességei A Sierra de la Macarena, az Andok és az Amazonas vadonja között húzódó hegység az 1,2 milliárd éve kialakult Guyanai-pajzs része; meghatározó kőzete a kvarcit. Legutóbb az Andok felgyűrődésekor emelkedett ki, emiatt a folyócska medre erősen zuhatagos, kisebb-nagyobb vízesésekkel. Érdekességei a mederben kifejlődött sajátos, kútszerű képződmények.

Fő nevezetessége, hogy vizét július végétől novemberig színesre (vörös, narancs, sárga, zöld, kék) festi a benne élő, endemikus Macarenia clavigera folyami hínár.

Megismerése, látogatása

A folyó sajátos színkavalkádjáról először a helyi kutató és újságíró Andrés Hurtado García számolt be. Ezután 1948-ban a folyó környékén hozták létre Kolumbia első természetvédelmi területét (Sierra de la Macarena), amit 1971-ben szerveztek át nemzeti parkká.

A kormányerők, a maoista felkelők és a kábítószerkereskedők fegyveres konfliktusai miatt több évre lezárták, de 2010 óta újra látogatható.

A turisták La Macarena településről indulva közelíthetik meg. Először csónakon át kell kelni a Guayabero folyón, majd egy földúton észak felé haladva 9–10 km után érhető el a folyó, ehhez a vállalkozóbb szelleműek lovat vagy öszvért kölcsönözhetnek. A leglátványosabb részre naponta csak egy 20 fős, idegenvezetős csoportot engednek ló- vagy öszvérháton.

Élővilága

A folyó legjellegzetesebb növényei a színes vízinövények. Július végén, amikor megszűnnek az özönvízszerű esőzések, a folyó vízszintje csökkenni kezd, a Macarenia clavigera pedig előtűnik bíborvörös leveleivel. A leglátványosabb időszak szeptembertől novemberig tart, ezután a víz leapad, a növény pedig reproduktív fázisába lép. Ekkor a parkot ideiglenesen be is zárják.

A vízben halak nem élnek, mivel nem találnának benne táplálékot. A környéken találhatók viszont búbostyúkok, hangyászok, jaguárok, pumák, szarvasok, valamint számos hüllő és kétéltű.

Képek

Jegyzetek

Források

Ráti József: Szivárványszínű a világ legszebb folyója Cano Cristales – színpompás kolumbiai folyó Ladányi László: A „szivárvány folyó” nyomában

Kategória:Kolumbia folyói Kategória:Meta megye