Kédly Gyula, Kedl (Csepreg, 1901. július 3.Születése bejegyezve a csepregi állami szül. akv. 82/1901. folyószáma alatt. – Budapest, 1943. május 8.)Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 998/1943. folyószáma alatt. színész, színházi rendező.

Életútja

Apja lovag Kédly (Kedl) Kálmán, járásbírósági jegyző, anyja Ruzsicska Mária volt. Az első világháború alatt a soproni 18. honvédgyalogezred egyéves önkénteseként szolgált. 1925. május 31-én végezte el a Színművészeti Akadémiát. 1925. szeptember 1-től 1925. december 1-ig dr. Bárdos Artúr igazgatása alatt a Renaissance- és a Belvárosi Színház tagja volt. 1928. augusztus 27-től a pozsonyi magyar színtársulat tagja lett. Játszott Pozsonyban, Érsekújvárott, Komáromban, Léván stb. 1929. augusztus 28-tól a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1931-ben a Víg-, 1932-33-ban a Kamara Színházban, 1934-ben a Komédia Kabaréban, 1936-ban újfent a Kamara, 1937-ben a Vígszínházban, majd 1938-ban a Művész és a Pesti Színházban lépett színpadra. 1939-40-ben Thuróczy Gyula társulatában játszott, ahol rendezett is. Ezután haláláig a soproni színtársulatnál rendezett. 1932. november 17-én Budapesten házasságot kötött Miller Erzsébet Máriával.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami. házassági akv. 1389/1932. folyószáma alatt. Írt több novellát és egy ideig a Soproni Hírlap munkatársa volt.

Főbb szerepei: Giovanni a Bizáncban, Petur bán, Genesius a Császár és komédiásban, Ocskay László az Ocskay brigadérosban, Tokeramo a Taifunban, Hamlet, Péter (a Meztelen ember) stb.

Filmszerepe

A bor (1933)

Jegyzetek

Források

Hangosfilm Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek