A Despacito (jelentése lassacskán) Luis Fonsi Puerto Ricó-i énekes és Daddy Yankee Puerto Ricó-i rapper dala Fonsi 2019-es Vida című stúdióalbumáról. A 2017. január 13-án megjelent dal szerzői Fonsi, Erika Ender és Daddy Yankee, míg a producerei Mauricio Rengifo és Andrés Torres voltak. A Justin Bieber kanadai énekes közreműködésével készült remixváltozat 2017. április 17-én jelent meg, amely nagyban hozzájárult, hogy a dal számos országban a slágerlisták élére került. A zenei újságírók egybehangzó véleménye, hogy a Despacitónak köszönhető, hogy a spanyol nyelvű popzene újra népszerűvé vált a mainstream zenei piacon világszerte.
Műfaját tekintve egy reggaetón és latin pop dal, mely szövegében egy laza és romantikus szexuális kapcsolatról szól. A Despacito nagyrészt pozitív értékeléseket kapott a zenei kritikusoktól, akik dicsérték fülbemászó dallama, illetve a latin és az úgynevezett urban stílus vegyítése miatt. Latin Grammy-díjat kapott az év felvétele, az év dala, a legjobb urban fúzió/előadás és a legjobb rövid videóklip kategóriákban. Számos magazin szerepelteti a Despacitót minden idők legjobb dalai és 2017 legjobb dalai között, továbbá a popzene történetének egyik legsikeresebb spanyol nyelvű számaként hivatkoznak rá.
A dal 47 országban lett listavezető, további hat országban pedig az első tíz közé került. Az Egyesült Államokban a Los del Rio 1996-os Macarena című slágere óta az első túlnyomórészt spanyol nyelvű dal, mely első helyezett lett a Billboard Hot 100-on. 16 hétig tudta vezetni a Hot 100-at, így pedig holtversenyben minden idők leghosszabb ideig listavezető dalává vált. A Billboard Hot Latin Songs elnevezésű listáját 56 hétig vezette, amellyel szintén rekordot döntött. Ezen kívül az első latin dal lett, mely gyémántlemez minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől. A dal klipjében a két előadó látható, ahogy előadják a dalt a Puerto Ricó-i Old San Juan La Perla nevű negyedében és a helyi La Factoría bárban. 2017 augusztusától 2020 novemberéig minden idők legnézettebb Youtube-videója volt. A videómegosztó portál első videója lett, amely át tudta lépni a három-, négy-, öt-, hat- illetve hétmilliárdos megtekintést.
Háttér bélyegkép|jobbra|160px|A dal társszerzője Erika Ender brazil-panamai énekesnő-dalszerző volt A Despacito szövege 2015 végén készült el Fonsi miami otthonában, miután már másfél éve nem adott ki új lemezt, így új dalokon kezdett dolgozni. Egy nap egy Despacito című dalnak az ötletével ébredt, ezt követően pedig meghívta magához Erika Ender brazil-panamai énekesnő-dalszerzőt, hogy segítsen neki a dal megalkotásában. Fonsi egy Gibson Emmylou Harris gitárt használt a dalszerzésnél. Eredetileg egy cumbia és pop dalként írta meg egy balladához illő szöveggel, viszont később úgy döntött, hogy urban stílusban készítené el, és átküldte a dal demóját Daddy Yankee reggaetón előadónak. 2016 végén Miamiban vették fel a dalt a Noisematch Stúdióban. Daddy Yankee verzéjét improvizálva írta meg a stúdió irányítószobájának egyik sarkában, miközben édesapjára gondolt, ahogy bongón játszik. A dal produceri munkáját Mauricio Rengifo és Andrés Torres készítették; Rengifo a kolumbiai Cali y El Dandee popegyüttes tagjaként ismert, Torres pedig olyan előadóknak készített korábban dalokat, mint David Bisbal, Thalía és Ricky Martin. A hangkeverést az amerikai Jaycen Joshua végezte a Los Angelesben található Larrabee Sound Studiosban.
Luis Fonsi nem tartja a dalt reggaetónnak, de abban egyetért, hogy megvan benne a reggaetón energiája és az urban stílusú ütem. Ender egy interjúban elmondta, hogy számos különböző változatot készítettek a dalhoz, míg meg nem találták, amit Fonsi igazán szeretett volna. Fonsi a Despacitót egy olyan dallamos számnak nevezte, amely számos különböző zenei stílusba átdolgozható. A dal érzéki hangulata miatt nagyon fontosnak találták a jó dalszöveget, Ender pedig arra koncentrált, hogy „ízlésesen” fogalmazza meg a mondandót. 2017 áprilisában Nicky Jam amerikai énekes-dalszerző arról beszélt, hogy a Despacito eredeti változatában ő volt a közreműködő előadó Daddy Yankee helyett, azonban el kellett utasítania a felkérést, mert elfoglalt volt Fénix című stúdióalbumának megjelenése miatt.
Justin Bieber remixváltozat
Három hónappal a Despacito kiadása után Justin Bieber kanadai énekes remixet szeretett volna készíteni hozzá, miután hallotta a dalt dél-amerikai turnéja során egy kolumbiai szórakozóhelyen. Másnap Fonsi kapott egy hívást a Universal Latintól a remixszel kapcsolatos megkeresésről, ő pedig engedélyt adott a kiadónak, hogy elküldjék Biebernek a számot. Bieber menedzsere, Scooter Braun felkereste Josh Gudwin vokálproducert, hogy segítsen a remix munkálataiban, ő pedig azonnal Bogotába utazott, és felvették Bieber vokálját az Estudios Audiovisión stúdióban.
Justin Bieber karrierje során először énekelt spanyol nyelven, amiben Juan Felipe Samper kolumbiai zenész volt segítségére. Bieber számára a legnehezebb az ere (r) hang képzése volt olyan szavakban, mint például a „laberinto” (labirintus), a „paredes” (falak) és a „manuscrito” (kézirat). Samper a kiejtés megkönnyítése érdekében fonetikusan leírta Biebernek a spanyol részeket, amit végül két órába került tökéletesíteni. A négy órás munkamenet végeztével Gudwin átküldte Bieber vokálját Chris O'Ryan ausztrál hangmérnöknek. Gudwin a remix produceri munkáját a Turks- és Caicos-szigetekhez tartozó Parrot Cayen fejezte be, miután beillesztette a dalba Luis Fonsi angol nyelvű énekét. Fonsi angol dalszövegét Marty James amerikai dalszerző készítette. A teljes folyamat a megjelenésig hat napba került. 2017 júniusában Ed Sheeran angol zenész egy interjúban elárulta, hogy ő is akart remixet készíteni a dalhoz, Bieber azonban gyorsabbnak bizonyult a felkéréssel.
Kompozíció A Despacito egy reggaetón és latin pop stílusú dal, mely 4/4-es ütemben íródott, és három perc negyvenhét másodperc hosszúságú. H-moll hangnemben készült, 89-es percenkénti leütésszámmal rendelkezik, az előadók hangterjedelme pedig F3-tól A4-ig terjed. A dal ostinatója a Hm—G—D—A akkordmenetet követi. Szövegét tekintve egy laza és romantikus szexuális viszonyról szól, amelyet allegóriák segítségével ábrázolnak. Luis Fonsi ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy a dalszöveg szabadon értelmezhető.
Mauricio Rengifo és Andrés Torres a produceri munkát a Pro Tools zenei szoftver segítségével készítették, a végső mixet pedig 47 számrészletből állították össze. A dal kezdetén Christian Nieves egy Puerto Ricó-i cuatrót szólaltat meg, majd Fonsi énekével egyidőben Torres akusztikus gitáron csatlakozik be. Rengifo elmondása szerint eredetileg valódi gitárjáték szerepelt a dalban, később viszont egy „digitális” változat mellett döntöttek. A producerek azért választották a cuatro hangszer használatát, mert szerettek volna egy igazi Puerto Ricó-i hangulatot a dalnak, amitől „egyedi, karakteres” hangzást reméltek. Nieves salsa inspirálta dallamokat játszott a refrén alatt Dr. Luke amerikai producerre jellemző „régimódi pop” motívumokkal vegyítve. A gouache és güira ritmushangszereket lábcinnel együtt szólaltatták meg, ezzel erősítve a dal cumbia hatásait. A Justin Bieber közreműködésével készült remixverzió az eredeti ritmust használja, Luis Fonsi pedig a szöveg egy részét angolul, illetve Spanglish keveréknyelven adja elő, míg az eredeti változatban hallható Daddy Yankee verzéket kihagyták.
Megjelenés és fogadtatás A Despacito 2017. január 13-án jelent meg digitális letöltésként a Universal Music Latin kiadó gondozásában. Több zenei lap arról számolt be, hogy a kislemez sikere a latin popzene és az urban stílus vegyítésének köszönhető, mely egyre nagyobb népszerűségre tett szert ebben az időszakban. Fonsi „az új popzeneként” hivatkozott rá, Ender pedig azt mondta, hogy manapság minden előadó ezeknek a stílusoknak a vegyítésével készít dalokat. Luis Fonsi egy interjúban arról is beszámolt, hogy két héttel a dal és a videóklip megjelenését követően olyan sztárelőadók hívták fel telefonon, mint Ricky Martin, Juan Luis Guerra és Marc Anthony, hogy gratuláljanak a számhoz.
Sebastian Wernke-Schmiesing a Dance-Chartstól azt írta, hogy a dal sikere „a spanyol gitárhangoknak, az ütős basszusnak, illetve Luis Fonsi és Daddy Yankee kiváló vokáljának” köszönhető. Leila Cobo a Billboardtól a dalt „tagadhatatlanul azonnal fülbemászónak” nevezte, és úgy jellemezte, hogy „romantikus latin pop és a reggaetón ütemek okos keveréke kissé sikamlós dalszöveggel”. Robert Joffred a Medium weboldal That Good You Need című blogjában azt emelte ki, hogy a dalban klasszikus gitár helyett fémhúros gitárral játszanak flamenco stílusú dallamokat. A Time magazinnak készült írásában Raisa Bruner úgy fogalmazott a kislemezről, hogy „egy reggaetón hangzással és ellenállhatatlan dance ütemmel rendelkező latinos dal, mely azonnal megfertőz”.
Nahúm García spanyol zenei producer arról beszélt, hogy ahogy a refrén előtt egy pillanatnyi szünet van a ritmusban az „zseniális”, és ez a „trükk” nem gyakori a popzenében. Joshua Barrie az Irish Mirrortól negatív véleményt fogalmazott meg a dalszövegről, amely szerinte néhol „egészen nyers és kissé hátborzongató”, továbbá „az emberek egy része lehet hogy bántónak érzi majd”. Ezzel szemben a Jenesaispop spanyol zenei oldalon azt írták, hogy „a dallam nagyon jó, a szöveg szexis anélkül, hogy vulgáris lenne, és mindezeken túl a szerkezete érdekfeszítő”. A National Public Radio munkatársa, Felix Contreras a kislemezről készült írásában dicsérte a dalszerzést, a zenei elrendezést és az előadók teljesítményét is.
A Justin Bieber közreműködésével készült remix a Universal Music Latin, a Republic Records, a Def Jam Recordings, az RBMG és a School Boy Records kiadók gondozásában 2017. április 17-én jelent meg. A YouTube-ra feltöltött hivatalos videója az első 24 órájában 20 milliós megtekintést ért el. 2017 szeptemberéig az első 24 órát tekintve a harmadik legnagyobb nézettséget elért zenei videó volt a platformon. Caroline Soriano az Ernstars magazintól dicsérte Bieber hangját a dalban, és a remixet „egy kicsivel jobbnak” találta az eredeti verziónál. Ezzel ellentétben Mike Senior a Sound on Soundtól kifogásolta a remix hangkeverését, mivel Bieber vokálját hangosabbnak ítélte mint Daddy Yankee-ét.
2017 júliusában a rengeteg lakossági panasz miatt Malajzia kormánya megtiltotta az állami tulajdonban lévő rádióknak és tévécsatornáknak, hogy játsszák a Despacitót. Salleh Said Keruak kommunikációs miniszter az AFP-nek adott nyilatkozatában kihangsúlyozta, hogy a dal véleménye szerint nem fér össze az iszlámmal, a dalszöveg pedig „nem alkalmas arra, hogy az emberek meghallgassák”.
Díjak és elismerések Kereskedelmi sikereit követően a Despacito számos díjat és elismerést kapott. 2017-ben az eredeti változat három díjat nyert a 18. Latin Grammy-díjátadó gálán az év felvétele, az év dala és a legjobb rövid formátumú videóklip kategóriákban, míg a remixváltozat a legjobb urban fúzió/előadás kategóriában bizonyult a legjobbnak. A 45. American Music Awardson az év kollaborációja díjat érdemelte ki, továbbá jelölték az év videóklipjének is. 2018-ban a Despacito remixét három kategóriában jelölték a 60. Grammy-gálán az év felvétele, az év dala és a legjobb popduó vagy -együttes teljesítményért. Ezen kívül a remix hat jelölést kapott a Billboard Latin Music Awardson és ötöt a Billboard Music Awardson. Erika Ender lett a legfiatalabb személy, akit valaha beiktattak a Latin Dalszerző Hírességek Csarnokába, és az első női latin előadó, akit Grammy-díjra jelöltek az év dala kategóriában.