A Vikidál-évek (1976–1979) a P. Mobil együttes 2015-ben megjelent háromlemezes válogatásalbuma, mely digitálisan feljavított demófelvételeket, illetve bootleg koncertanyagokat tartalmaz. A lemezhez tartozik egy 24 oldalas fényképválogatásos booklet.
A lemezről
Eredetileg 2010-ben tervezték kiadni ezt a lemezt. Az eredeti változat az 1974 és 1979 közötti éveket dolgozta volna fel, az egyik CD-n Az első nagylemez című 1978-as Láng Művelődési Központos koncert anyaga lett volna rajta, a másodikon bootleg- és demófelvételek, a harmadikon Maradj velünk, Gyula! címmel Vikidál Gyula utolsó P. Mobilos koncertje, 1979. május 1-jénhttps://web.archive.org/web/20130330143207/https://passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=19343. Erre akkor nem kerülhetett sor, ugyanis a korábbi zenekari tagok egy részével alaposan elmérgesedett a viszony. Olyannyira, hogy a korábbi kiadó Artmedia International kénytelen volt hivatalosan is bejelenteni, hogy inkább nem foglalkoznak a P. Mobil életmű gondozásávalhttps://web.archive.org/web/20100607091240/http://hammerworld.hu/2010/03/29/p-mobil-balhe-a-nagy-p-sorozat-korul/. Schuster Lóránt 2010 márciusában kelt közleményében azt nyilatkozta, hogy Kékesi László, Rudán Joe, Vikidál Gyula és Zeffer András voltak mindennek az okai, akik ekkor a Mobilmánia együttesnek voltak a tagjai. Elmondása szerint a dalok után járó szerzői jogdíjnál több pénzt követeltek, és abba sem akartak belemenni, hogy az Artmedia International megváltsa a kiadványsorozat jogait. Vikidál azonban megkerülte a másik három tagot, megállapodott a kiadóval, felvette a pénzt, majd azt követelte, hogy utólag változtassák meg egyes dalok szerzőségét. Mivel ez jogilag lehetetlen volt (csak bíróság mondhatja ezt ki utólag, és azok a szerzők, akik enélkül is beleegyezhettek volna, halottak voltak), Schuster elzárkózott ettől - erre Vikidál egy általa írt "lábjegyzetet" kívánt csatolni a lemezek bookletjéhez, amiben "megmagyarázza" a dolgokat. A kiadónak ebből lett elege, és ezért hátrált ki végül.
Csak 2015-re sikerült megoldani a helyzetet, és az eredeti kiadvány ekkor alaposan áttervezésre került. Az első nagylemez koncert helyett Nagylemez nélkül címmel két CD-nyi bootleg-felvétel és demófelvétel került az albumra, a lehetőségekhez képest annyira feljavítva digitálisan, amennyire csak lehetett – de a minőségük így sem tökéletes. A dalok érdekessége, hogy némelyik ismert szám még korábbi változatában, akár teljesen más szöveggel hallható. A harmadik lemezre a már említett Vikidál-koncert került fel. Az eredeti demófelvételek egy négysávos magnóval készültek, Tollár Endre közreműködésével.
Tracklista +CD1: Nagylemez nélkül 1.#CímSzerzőHossz1Főnix éjszakájaBencsik Sándor – Schuster Lóránt4:452A gályaBencsik Sándor – Schuster Lóránt4:203A királyBencsik Sándor – Schuster Lóránt5:594Asszonyt akarokBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Schuster Lóránt4:165BíborlepkeKékesi László – Földes László3:006ÁtverésBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:007Felejts elCziránku Sándor – Losó László – Schuster Lóránt3:128Lőj rám!Vikidál Gyula2:419Neked adnám a világotVikidál Gyula3:4610Nem érzek semmitBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Schuster Lóránt3:4111Pyrolater (Tűzimádó)Bencsik Sándor – Schuster Lóránt4:1312Utolsó cigarettaBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Földes László3:1613Csillag leszelBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:1014Örökmozgó lettemBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:26 +CD2: Nagylemez nélkül 2.#CímSzerzőHossz1Kétforintos dalBencsik Sándor – Schuster Lóránt4:132A hindu szögeBencsik Sándor – Lengyel Gábor1:523HajszaBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:284Maradsz, aki voltálBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:425VarjúdalSchuster Lóránt3:236Simli ShowBencsik Sándor – Huszár Erika2:067Menj továbbBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Várszegi Gábor3:358Pokolba tartó vonatBencsik Sándor – Cserháti István – Schuster Lóránt5:359RocktóberBencsik Sándor – Földes László2:5210Honfoglalás / ŐshazaCserháti István – Földes László4:1411Honfoglalás / VándorlásokCserháti István – Mareczky István – Földes László4:1212Honfoglalás / HarcokBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László1:3613Honfoglalás / VérszerződésBencsik Sándor – Földes László – Kékesi László3:2114Honfoglalás / ÚjhazaCserháti István – Földes László3:4115Ha jössz hozzám, későKékesi László – Schuster Lóránt4:1616Forma I.Bencsik Sándor – Kékesi László – Várszegi Gábor3:54 +CD3: Maradj velünk, Gyula! - Budai Ifjúsági Park, 1979.V.1.#CímSzerzőHossz1Maradsz, aki voltálBencsik Sándor – Schuster Lóránt4:002Főnix éjszakájaBencsik Sándor – Schuster Lóránt5:543Forma I.Bencsik Sándor – Kékesi László – Várszegi Gábor4:014Menj továbbBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Várszegi Gábor3:235MiskolcBencsik Sándor – Földes László3:456Honfoglalás / ŐshazaCserháti István – Földes László3:477Honfoglalás / VándorlásokCserháti István – Mareczky István – Földes László4:118Honfoglalás / HarcokBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László1:389Honfoglalás / VérszerződésBencsik Sándor – Földes László – Kékesi László2:1910Honfoglalás / ÚjhazaCserháti István – Földes László4:0511Csizma az asztalonBencsik Sándor – Cserháti István – Kékesi László – Mareczky István4:3612A királyBencsik Sándor – Schuster Lóránt4:3113Pokolba tartó vonatBencsik Sándor – Cserháti István – Schuster Lóránt7:0514Kétforintos dalBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:1915ÁtverésBencsik Sándor – Schuster Lóránt3:2816Lőj rám!Vikidál Gyula2:4317Utolsó cigarettaBencsik Sándor – Vikidál Gyula – Földes László3:44
Közreműködtek
Vikidál Gyula – ének Bencsik Sándor – gitár Lengyel Gábor – gitár, hegedű Cserháti István – orgona Kékesi László – basszusgitár, ének Pálmai Zoltán – dob Mareczky István – dob Schuster Lóránt – szöveg, producer Baranyi László – hangmérnök és zenei rendező
Források
Nagy P. sorozat A Passzió.hu cikke
Kategória:2015 nagylemezei Kategória:P. Mobil-albumok