Emily Margaret Watson OBE BAFTA-díjas angol színésznő.
A Hullámtörés (1986), valamint a Hilary és Jackie (1998) című filmjeivel Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjakra jelölték. 2019-ben a Csernobil című sorozattal újabb Golden Globe-jelölést szerzett.
Élete és pályafutása Édesapja, Richard építész volt, édesanyja, Katharine tanárnő. Egy nővére van, Harriet. A szülei olyan iskolába járatták, ahol szanszkritot tanult, és a meditáció is hozzátartozott a tantervhez. Watson sokáig meg volt róla győződve, hogy kiadóban fog dolgozni, mint a nővére. Az elhatározás akkor változott meg, mikor a Bristoli Egyetemre ment angol szakra, és elkezdett színészkedni. Felvették a Drama Studio Londonba, ahol az első évek nagyon kemények voltak, később Watson csatlakozott a Royal Shakespeare Companyhoz (RSC), majd átváltott a West Yorkshire Playhouse-ra, végül a Nemzeti Színházban maradt.
1996-ban tört be a köztudatba a Hullámtörés című filmjével, amivel Oscar-díjra is jelölték, a cannes-i filmfesztiválon pedig olyan nagy sikert aratott, hogy állva tapsolták. Két évvel később ismét Oscarra jelölték a Hilary és Jackie-ben nyújtott alakításáért. Watson egy híres csellistát, Jacqueline du Prét formálja meg. A színésznő három hónapig tanult csellózni a szerepért. Karrierjét további jelentős filmekkel bővítette, mint az Angyal a lépcsőn, a Gosford Park, a Kis-nagy világ és az Oranges and Sunshine.
2012-ben BAFTA-díjat nyert a Felelős felnőtt című filmmel, és szerepelt Steven Spielberg Hadak útján című könyvadaptációjában, amiben a főszereplő édesanyjaként jelent meg. 2015-ben Watsont a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé tették meg (OBE).
Magánélete 1995-ben férjhez ment Jack Watershöz, akivel a Royal Shakespeare Company-n ismerkedett meg. Két gyermekük született, Juliet és Dylan.
Gyakran tévesztik össze a nevét Emma Watsonnal a hasonló hangzása miatt.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Hullámtörés Breaking the Waves Bess McNeill Györgyi Anna 1997 Metroland Marion A bunyós The Boxer Maggie Tóth Ildikó 1998 Hilary és Jackie Hilary and Jackie Jackie Bertalan Ágnes 1999 Broadway 39. utca Cradle Will Rock Olive Stanton Györgyi Anna Angyal a lépcsőn Angela's Ashes Angela McCourt Orosz Anna 2000 Trixie Trixie Zurbo Végzetes végjáték The Luzhin Defence Natalia Katkov Götz Anna 2001 Gosford Park Gosford Park Elsie Fullajtár Andrea 2002 Kótyagos szerelem Punch-Drunk Love Lena Leonard Igó Éva A vörös sárkány Red Dragon Reba McClane Igó Éva Equilibrium – Gyilkos nyugalom Equilibrium Mary O'Brien Kocsis Judit 2004 Az elveszett kristály nyomában Boo, Zino & the Snurks Atlanta (hangja) Kiss Eszter 2005 Cserbenhagyás Separate Lies Anne Manning Götz Anna Gyerekkorom Afrikában Wah-Wah Ruby Compton Andresz Kati A halott menyasszony Corpse Bride Victoria Everglot (hangja) Haffner Anikó Az ajánlat The Proposition Martha Stanley Nyírő Beáta 2006 Miss Potter Miss Potter Amelia "Millie" Warne Nyírő Beáta Keresztes hadjárat farmerban Crusade in Jeans Mary Vega Román Judit 2007 Én kicsi szörnyem – A mélység legendája The Water Horse: Legend of the Deep Anne MacMorrow Kocsis Judit 2008 Közös titkunk Fireflies in the Garden Jane Lawrence felnőttként Nyírő Beáta Kis-nagy világ Synecdoche, New York Tammy Kiss Virág 2009 Lélekölő Cold Souls Claire Kökényessy Ági Forgószélben Within the Whirlwind Jevgenyija Ginzburg 2010 Kisvárosi Rock ’n’ Roll Cemetery Junction Mrs. Kendrick Hűvösvölgyi Ildikó 2011 Oranges and Sunshine Margaret Humphreys Hadak útján War Horse Rose Narracott Igó Éva 2012 Anna Karenina Anna Karenina Lydia grófné Nyírő Beáta 2013 Some Girl(s) Lindsay A könyvtolvaj The Book Thief Rosa Hubermann Tóth Ildikó Belle Belle Lady Mansfield Hűvösvölgyi Ildikó 2014 A mindenség elmélete The Theory of Everything Beryl Wilde Szórádi Erika Az ifjúság végrendelete Testament of Youth Mrs. Brittain Bertalan Ágnes 2015 Kicsi fiú Little Boy Emma Busbee Nyírő Beáta Hercegnők éjszakája A Royal Night Out Erzsébet királyné Kovács Nóra Everest Everest Helen Wilton Götz Anna Molly Moon and the Incredible Book of Hypnotism Miss Trinklebury 2017 Kingsman: Az aranykör Kingsman: The Golden Circle Fox vezérkari főnök Götz Anna Az a nap a tengerparton On Chesil Beach Violet Ponting Szörnyen boldog család Monster Family Emma Wishbone (hangja) Györgyi Anna Ruttkay Laura 2018 A boldog herceg The Happy Prince Constance Lloyd 2021 Szörnyen boldog család 2. Monster Family 2 Emma (hangja) 2022 Isten teremtményei God's Creatures Aileen O'Hara 2024 Ilyen apróságok Small Things Like These Sr. Mary Midas Man Queenie Epstein 2025 Steve Steve Jenny Ráckevei Anna
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1994 A Summer Day's Dream Rosalie tévéfilm 1997 Vízimalom The Mill on the Floss Maggie Tulliver tévéfilm 2004 Peter Sellers élete és halála The Life and Death of Peter Sellers Anne Sellers tévéfilm 2008 Kegyes hazugság The Memory Keeper's Daughter Caroline Gil tévéfilm 2011 Felelős felnőtt Appropriate Adult Janet Leach minisorozat (két epizód) 2013 The Politician's Husband Freya minisorozat (3 epizód) 2015 Marilyn Monroe titkos élete The Secret Life of Marilyn Monroe Grace McKee A Song for Jenny Julie Nicholson tévéfilm Az öltöztető The Dresser Her Ladyship 2017 Bujdokló szenvedély Apple Tree Yard Yvonne Carmichael 2017 Géniusz Genius Elsa Einstein tévésorozat (4 epizód) Little Women Marmee minisorozat (3 epizód) 2018 Lear király King Lear Regan tévéfilm 2019 Csernobil Chernobyl Uljana Homjuk 2020 A harmadik nap The Third Day Mrs. Martin minisorozat (6 epizód) 2021 Túl közel Too Close Dr. Emma Robertson minisorozat (3 epizód) 2023 Fired on Mars Sheila tévésorozat (2 epizód) 2024 Dűne: Prófécia Dune: Prophecy Valya Harkonnen minisorozat (6 epizód)
Díjak és jelölések ÉvFilmDíjEredmény1996 HullámtörésACCA Award – legjobb női főszereplőBoston Society of Film Critics Awards – legjobb színésznőEuropean Film Award – Az év európai színésznőjeFt. Lauderdale Nemzetközi Filmfesztivál: Elnöki díj – legjobb színésznőLos Angeles Film Critics Association Awards – Új Generáció díjNew York-i Filmkritikusok Egyesülete – legjobb színésznő1997Oscar-díj a legjobb női főszereplőnekGolden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdrámaBAFTA-díj a legjobb női főszereplőnekBodil Award – legjobb színésznőChicagói Filmkritikusok Szövetsége – legjobb színésznőChicagói Filmkritikusok Szövetsége – ígéretes előadóChlotrudis Award – legjobb színésznőEvening Standard British Film Award – Ígéretes előadóLondoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év brit színésznőjeLondoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év brit felfedezettjeAmerikai Filmkritikusok Nemzeti Szövetsége – legjobb színésznőRobert Fesztivál – legjobb színésznőSatellite Award – legjobb női főszereplő (filmdráma)1999Hilary és JackieOscar-díj a legjobb női főszereplőnekGolden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdrámaBAFTA-díj a legjobb női főszereplőnekBritish Independent Film Award – legjobb színésznőChicagói Filmkritikusok Szövetsége – legjobb színésznőChlotrudis Award – legjobb színésznőOFTA Film Award – legjobb színésznő (filmdráma)OFCS Award – legjobb színésznőSatellite Award – legjobb női főszereplő (filmdráma)Screen Actors Guild Award – legjobb női főszereplő2000Londoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év brit színésznője (az Angyal a lépcsőn filmmel együtt) Angyal a lépcsőnBAFTA-díj a legjobb női főszereplőnekIrish Film and Television Award – legjobb színésznő Végzetes végjátékBritish Independent Film Award – legjobb színésznő2001Londoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év brit színésznője Broadway 39. utcaLondoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év brit mellékszereplő színésznője Gosford ParkACCA Award – legjobb színtársulat2002Broadcast Film Critics Association Award – legjobb színtársulatEuropean Film Awards: Közönségdíj – legjobb európai színésznőFloridai Filmkritikusok Szövetsége – legjobb színtársulatOFCS Award – legjobb színtársulatPhoenixi Filmkritikusok Szövetsége – legjobb színtársulatSatellite Award: Különdíj – legjobb színtársulatSatellite Award – legjobb női mellékszereplő (vígjáték vagy musical)Screen Actors Guild Award – legjobb színtársulat A vörös sárkányGolden Schmoes Award – Az év legjobb női mellékszereplője Kótyagos szerelemTorontói Filmkritikusok Szövetsége – legjobb női mellékszereplő2003MTV Movie Award a legjobb csókért (megosztva Adam Sandlerrel)Vancouveri Filmkritikusok Egyesülete – legjobb női mellékszereplő A vörös sárkánySzaturn-díj a legjobb női mellékszereplőnekEmpire Award – legjobb brit színésznőFangoria Chainsaw Award – legjobb női mellékszereplőLondoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év legjobb brit mellékszereplő színésze2004 Peter Sellers élete és halálaOFTA Television Award – legjobb női mellékszereplő (tévéfilm vagy minisorozat)2005Golden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnek (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm)Gold Derby TV Award – legjobb női mellékszereplőSatellite Award – legjobb női mellékszereplő (televíziós sorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Gyerekkorom AfrikábanBritish Independent Film Award – legjobb színésznő Az ajánlatIF Award – legjobb színésznő2006 CserbenhagyásLondoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év brit színésznője2007 Az ajánlatINOCA – legjobb női mellékszereplőLondoni Filmkritikusok Szövetsége – Az év legjobb brit mellékszereplő színésze2008 Kis-nagy világGotham Award – legjobb színtársulat (megosztva a Vicky Cristina Barcelona című filmmel)2009Film Independent Spirit Award – Robert Altman-díj (megosztva a film készítőivel és szerepgárdájával)2011 Hadak útjánWomen's Image Network Award Oranges and SunshineIF Award – legjobb színésznőSatellite Award – legjobb színésznő2012Ausztrál Filmakadémia – legjobb női főszereplőAusztrál Filmkritikusok Egyesülete – legjobb színésznőAusztrál Filmkritikusok Szövetsége – legjobb női főszereplő Felelős felnőtt Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek (minisorozat vagy tévéfilm)BAFTA TV-díj a legjobb női főszereplőnekCritics' Choice TV Award – legjobb színésznő (tévéfilm vagy minisorozat)Gold Derby TV Award – legjobb női főszereplő (tévéfilm vagy minisorozat)Monte-Carlo TV Fesztivál: Golden Nymph – legjobb női főszereplő (minisorozat)OFTA Television Award – legjobb női főszereplő (tévéfilm vagy minisorozat)Royal Television Society, UK – legjobb színésznőScreen Actors Guild Awards – legjobb női főszereplő (tévéfilm vagy minisorozat)2013 A könyvtolvajSatellite Award – legjobb női mellékszereplő2014Szaturn-díj a legjobb női mellékszereplőnekThe Politician's HusbandGolden FIPA – legjobb színésznő2015 A mindenség elméleteScreen Actors Guild Award – legjobb szerepgárdaSan Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál – Donostia-életműdíj2016 Az öltöztetőCritics' Choice TV Award – legjobb női mellékszereplő (tévéfilm vagy minisorozat)Satellite Award – legjobb színésznő (tévéfilm vagy minisorozat)2026 HamnetBAFTA-díj a legjobb női mellékszereplőnek
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Londoniak