A 2017-es US Open női egyéni tornájának selejtezőjében 128 játékos vehetett részt a három fordulós megmérettetésen a főtábla első fordulójába jutást jelentő 16 helyért. A versenyre a főverseny kezdete előtt, augusztus 22–25 között került sor.

A selejtezőben a világranglistán elfoglalt helyük alapján két magyar versenyző, Gálfi Dalma 28. kiemeltként és Stollár Fanny szerzett jogot az indulásra. Gálfi Dalma az 1. körben búcsúzni kényszerült, miután 2–6, 6–2, 6–4-re kikapott a korábban már a világranglista 26. helyén is álló szlovák Anna Karolína Schmiedlovától. A világranglista 237. helyén álló Stollár Fanny a 2. körben fejezte be a versenyt, miután 6–2, 6–3 arányú vereséget szenvedett a 115. helyen álló Katerina Kozlovától.

Kiemeltek

Kvalifikálták magukat

Sorsolási tábla Első csoport

Második csoport

Harmadik csoport

Negyedik csoport

Ötödik csoport

Hatodik csoport

Hetedik csoport

Nyolcadik csoport

Kilencedik csoport

Tizedik csoport

Tizenegyedik csoport

Tizenkettedik csoport

Tizenharmadik csoport

Tizennegyedik csoport

Tizenötödik csoport

Tizenhatodik csoport

Jegyzetek

Források A selejtező sorsolási és eredménytáblája

N1S