Caity Marie Lotz (San Diego, Kalifornia, 1986. december 30. –) amerikai színésznő.
Legismertebb alakítása Sara Lance szerepe A zöld íjász és A holnap legendái című sorozatokban.
Pályafutása
Karrierjét táncosként kezdte, olyan előadók turnéin, mint Lady Gaga és Avril Lavigne, valamint videóklipekben is szerepelt, többek között Lady Gaga számára, a "Paparazzi", és a "LoveGame" címűekben. Több harcművészeti műfajt gyakorol: Muay Thai, Wushu és Tai Kwon Do. 2005-ben csatlakozott a "Soccx" nevű lánybandához. 2006-ban jelentették meg első kislemezüket, a "From Dusk Till Dawn (Get the Party Started)"-et, amit 2007-ben a "Scream Out Loud" című szám követett, ami Németországban a Media Control Charts Top 10-jében szerepelt. Debütáló albumuk, a Hold On, szintén 2007-ben jelent meg, a harmadik kislemez, a "Can't Take My Eyes Off You" pedig 2008-ban.
Első szerepe színészként 2006-ban, a Hajrá csajok: Mindent bele című filmben volt. 2010-ben szerepelt Law & Order: LA című sorozat harmadik epizódjában, továbbá visszatérő szereplő volt az AMC csatorna Mad Men – Reklámőrültek c. sorozat negyedik évadjában, mint Stephanie. 2011-ben Kirsten Landry tisztet, az egyik főszereplőt játszotta az MTV csatorna horror-feketekomédia-mockumentary műfajú Death Valley című sorozatában. Maga csinálja az összes kaszkadőrmutatványát a sorozatban.
2012-ben megkapta Sara Lance, avagy a Fekete Kanári szerepét A zöld íjász (Arrow) című sorozat második évadában. 2014-ben főszerepet kapott "A gép" (The Machine) című filmben. Ugyanezen év májusában visszatért Stephanie szerepéhez a Mad Men hetedik évadában. 2016-ban ismét eljátszotta Sara Lance szerepét a zöld íjász spin-off-jában, "A holnap legendái"-ban (Legends of Tomorrow).
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 Hajrá csajok: Mindent bele Bring It On: All or Nothing pomponlány 2012 Az egyezség The Pact Annie Barlow Nemes Takách Kata 2013 A gép The Machine Ava / a Gép Földes Eszter Az év csatája Battle of the Year Stacy Sipos Eszter Anna Live at the Foxes Den Susan Hudson 2014 Az egyezség 2. The Pact 2 Annie Barlow 2015 400 nap 400 Days Dr. Emily McTier Csondor Kata 2017 Small Town Crime Heidi
Rövidfilmek 2012: Cold & Ugly – Tanya Pavelovna 2013: Out of the Blue – Dominique 2015: Missed Call – Kirsten 2018: Year One – Tess 2020: Twin Turbo – nem szerepel (filmrendező, forgatókönyvíró és producer)
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2004–2005 Dance 360 önmaga versenyző 2010 Esküdt ellenségek: Los Angeles Law & Order: LA Amy Reynolds 1 epizód 2010–2015 Mad Men – Reklámőrültek Mad Men Stephanie Horton 5 epizód 2011 Death Valley Kirsten Landry rendőr főszereplő 2012 NTSF:SD:SUV:: Mary 1 epizód 2013–2020 A zöld íjász Arrow Sara Lance / Fehér Kanári 38 epizód 2014 Stalker Melissa Barnes 1 epizód 2016 Robotcsirke Robot Chicken Tuff Luck (hangja) 1 epizód 2016–2022 A holnap legendái Legends of TomorrowSara Lance / Fehér Kanári 2016–2022 Flash – A Villám The Flash 2017, 2019 Supergirl Supergirl vendégszereplő (2 epizód) 2019 Batwoman Batwoman 1 epizód
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Munka Eredmény 2013 British Independent Film Awards Legígéretesebb újonc A gép Toronto After Dark Film Festival Legjobb színésznő
Jegyzetek
További információk
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:San Diegó-iak