Gustav Arthur Gräser (Brassó, 1879. február 16. – München, 1958. október 27.) erdélyi szász származású spirituális tanítómester és művész, ismert filozófus és pacifista. Követői prófétaként tisztelték, szerintük „egy új Assisi Szent Ferenc”, és a Nietzsche és Whitman által megálmodott „emberfeletti ember” megtestesítője volt. A békét, egyszerűséget, a természettel való harmóniában élést hirdette; tanításai művészek, békepártiak, hippik nemzedékeire voltak hatással. Háborúellenes beszédei és írásai miatt a hatalom számos alkalommal zaklatta, többször letartóztatták. Gusto Gräser és Arthur Siebenbürger néven is ismerték.

Élete és munkássága Apja Carl Samuel Gräser (1839–1894) ügyvéd, anyja Charlotte Pelzer (1854–1920). Brassóban a Mester utca (Schulmeistergasse, ma str. Vlad Țepeș) 1. szám alatt laktak; itt született 1879-ben Gustav Gräser, négy testvér közül a legfiatalabb. Már kiskorától verseket írt. A középiskolát Nagyszebenben kezdte, de 15 éves korában félbehagyta tanulmányait. 17 éves korában egy szobrával aranyérmet nyert az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett budapesti kiállításon. Ezután Bécsben rövid ideig művészetet tanult; itt nagy hatással voltak rá Karl Wilhelm Diefenbach társadalmi megújulás-elméletei. Erdélybe hazatérve megfestette Der Liebe Macht (A szeretet ereje) olajfestményét, mely az iparosított, pragmatikus, önpusztító világ helyett a természettel összhangban való életmódot helyezi előtérbe.

1899-ben egy látomásos élménye után megszakította kapcsolatát családjával és mesterség vagy szakma nélkül, bátyjával együtt vándorolni indult Európában, keresve a hozzá hasonló, megvilágosodott elméjű emberek társaságát. Többen csatlakoztak hozzájuk, és 1900 őszén a svájci Ascona területén álló Monte Verità-n megalapították utópisztikus közösségüket, ahol „felsőbb igazságot” kereső fiatalok generációi találtak otthonra. Egy évre rá azonban Gräser elhagyta a kolóniát, mert nem értett egyet annak mindinkább kereskedelmi és turisztikai irányba való sodródásával, és egy Ascona melletti barlangba költözött (Pagangrott), ahol évekig remeteként élt. Itt fogadta 1907-ben Hermann Hesse-t, akivel életre szóló barátságot kötött. Hessén kívül Gräser nagy hatással volt többek között Carl Jungra, Martin Heideggerre, Gerhart Hauptmannra, Paul Kleere, Hans Arpra is. A barlang közelében lejtett táncai befolyással voltak a modern táncművészet úttörőire, például Lábán Rudolfra és Mary Wigmanre.

1908-ban élettársi kapcsolatot létesített Elisabeth Dörr (1874–1955) ötgyermekes özvegyasszonnyal, akivel 1918-ig élt együtt; kettejüknek három gyermekük született. Az 1910-es évek elején Gräser családjával együtt Németországban kóborolt, ad-hoc előadásokat tartva a békéről és a természetközeli életstílusról; beszédeit könyvben is kiadta. Barátságot kötött Gustav Landauer és Gustav Wyneken szabadgondolkodókkal és csatlakozott a Wandervogel ifjúsági mozgalomhoz. Idővel a németországi pacifizmus meghatározó egyénisége lett, számtalan követőre téve szert a fiatalok és az intellektuálisok körében. A többség számára azonban akkoriban értelmezhetetlen volt a társadalomtól való visszavonulás, és a hatalom sem nézte jó szemmel vezetői tevékenységét; többször letartóztatták, majd 1915-ben Ausztriába toloncolták. Itt a sorkatonai szolgálat megtagadása miatt halálra ítélték, de végül kivégzés helyett elmegyógyintézetbe utalták, ahonnan Thomas Mann közbenjárásának köszönhetően hamarosan kiengedték. Szabadulása után visszatért a Monte Verità-i közösségbe.

Később ismét Németországba ment, és 1920-ban az országot járta követőivel, utazásának A szeretet hadjárata (Kreuzzug der Liebe) nevet adva. 1927-től a berlini Háborúellenes Múzeumban (Antikriegsmuseum) dolgozott és előadásokat tartott, időnként vándorolt és írásait terjesztette. Háborúellenes szónoklatai és pacifista vezetői szerepe miatt mind több támadásban és zaklatásban volt része; több országból és tartományból kitoloncolták, többször letartóztatták és halállal fenyegették. A nácik 1933-as hatalomátvétele után koncentrációs táborba zárták, és megtiltották, hogy alkosson. 1940-ben Lipcsébe majd Münchenbe menekült; ismerősei házaiban lakott, a városi könyvtárban és a Klein Bukarest kávéházban dolgozott, és a tiltás ellenére továbbra is írt. Magányosan, elfeledve, nincstelenül hunyt el életének 80. évében.

Gräser személye, munkássága az 1970-es évekig csak szűk körökben volt ismert; azóta számos könyv, film, színdarab készült róla. Életrajzának fő kutatója a német Hermann Müller.

Művei bélyegkép|jobbra|225px|Gusto Gräser szavai a Brunstal kalandösvényen, a Hainich Nemzeti Park északi részén (Türingia, 2019) Az évszám a kiadás dátuma. Írásainak egy részét csak halála után adták ki, egyes művei máig kiadatlanok. Efeublätter (versek), Bécs, 1902 Ein Freund ist da – mach auf! (röpirat), Berlin, 1912 Winke zur Genesung unsres Lebens (versek, példázatok), Ascona, 1918 Zeichen des Kommenden. (rajzok), Drezda, 1925 Notwendwerk (versek, rajzok), Drezda, 1926 Bucheckern (röpirat), Berlin, 1930 Wortfeuerzeug (versek, példázatok), Berlin, 1930 AllBeDeut (filozófiai mű), Freundenstein, 2005 Gedichte des Wanderers (válogatás verseiből), Klingenberg am Main, 2006 Erdsternzeit (válogatás késői munkáiból), Recklinghausen, 2007 Tao. Das heilende Geheimnis (filozófiai mű), Recklinghausen, 2008

Méltatása, emlékezete Martin Green történész szerint Gräser „a Nyugat Gandhija”. A hippi és a környezetvédő mozgalom egyik előfutárának tartják, az 1960-as években a hippi mozgalom egyik szimbóluma lett. Hermann Hesse német író könyveinek több szereplőjét és cselekménymozzanatát Gräserről és kalandjairól mintázta. Alakja feltűnik Gerhart Hauptmann, A. S. Byatt, Daphne du Maurier műveiben is. A korai Monte Verità-i közösséget az „alternatív mozgalom bölcsőjének” és „a modernitás Gráljának” tartják.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Német művészek Kategória:Német filozófusok Kategória:Erdélyi szászok Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek