Lazar Moiszejevics Kaganovics (orosz betűkkel: Лазарь Моисеевич Каганович; Kabani, 1893. november 22. – Moszkva, 1991. július 25.) szovjet kommunista politikus, Joszif Visszarionovics Sztálin egyik munkatársa.

Életpályája A kijevi kormányzóságban született, ukrajnai zsidó családban. Nem járt iskolába. Már 14 éves korától dolgozott mint cipész. 1911-ben belépett az OSZDMP-be.

1918 januárjában a Vörös Hadsereg felállítását szervező moszkvai központ egyik vezetője lett. Az oroszországi polgárháború alatt a Voronyezsi Forradalmi Bizottság elnöke lett. Itt a Déli Front vezetőivel, így Sztálinnal, Vorosilovval, Bugyonnijjal, Ordzsonikidzével is kapcsolatba került.

1922 júniusában, alig 2 hónappal azután, hogy Sztálin pártfőtitkár lett, bekerült a Központi Bizottság apparátusába, a szervező-káderelosztó osztály élére került. A XIII. pártkongresszuson (1924-ben) a KB tagja lett és annak titkárává is megválasztották. 1925-től 1928-ig az Ukrajnai Kommunista Párt első titkára volt. Az ő irányításával erősödött fel az oroszosítási politika.

1930-ban a moszkvai pártbizottság élére került. 1931 és 1935 között a moszkvai metró építését irányította. Kaganovicsról nevezték el az egész moszkvai metrót, ezen felül egyik állomását, sőt az első szovjet trolibuszt is (típusjelzésében – LK – Kaganovics nevének kezdőbetűit viselte). Ő irányította a Megváltó Krisztus-székesegyház felrobbantását is, aminek a helyére a gigantikus Szovjetek palotáját tervezték, amit a háború miatt nem tudtak felépíteni.

Kaganovics ezután is fontos szerepet játszott az Ukrán Kommunista Párt életében: 1930-ban Molotovval együtt a kollektivizálást erőltette, aminek az eredménye lett 1932-33-ban a nagy ukrajnai éhínség (holodomor). Több millióan éhen haltak. Robert Conquest történész szerint Kaganovics és Molotov személyesen felelős az éhínségért. Kb. 140 darab, halálos ítéleteket tartalmazó hosszú listát írt alá a nagy tisztogatás alatt is.

1937-től nehézipari, 1939-ben üzemanyagipari, 1939-40 között olajipari népbiztos. A háború után építőanyag-ipari népbiztos volt. 1947-től a Minisztertanács elnökhelyettese. 1952-től az Elnökség tagja.

Kaganovics Sztálin halála előtt kissé elvesztette tekintélyét a pártban: több történész szerint Sztálin újabb tisztogatást tervezett. Zsidó volta miatt az antiszemita kampányban is sor kerülhetett volna rá.

Sztálin halála után miniszterelnök-helyettes lett, de politikailag meggyengült. Meggyőződéses sztálinista volt. 1957-ben szembefordult a Központi Bizottság desztalinizálást követelő többségével, a személyi kultusz felszámolására irányuló politikával. Malenkovval és Molotovval együtt kizárták a KB-ből (1957), majd a pártból is (1961, XXII. kongresszus). Idős korára csaknem megvakult. Leginkább azt sérelmezte, hogy ha Molotovot visszavették a pártba, őt miért nem. David Remnick leír egy esetet, amikor az öreg Kaganovics azt nyilatkozta, hogy nem bánt meg semmit, amit csinált, és nem értette, kinek mi baja Sztálinnal, aki megmentette a világot a fasizmustól. Gorbacsov reformjait „katasztrófának” tartotta. 1991. július 25-én halt meg, néhány héttel a rendszerváltás előtt.

Művei magyarul Milyen az Oroszországi Kommunista bolseviki Párt szervezete?; ford. Dornbusch Richárd; Moszkvai Magyar Kommunista Klub, Moszkva, 1925 Javítsuk a vasúti közlekedés munkáját és szervezzük meg további fellendítését!; ford. Nyilas János; Közlekedési, Bp., 1954 (Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kiadványa)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Szovjet politikusok Kategória:Zsidó származású oroszok Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Lenin-renddel kitüntetettek Kategória:A Novogyevicsi temetőben eltemetett személyek