Hegedűs Lajos (Budapest, 1908. március 1. – Budapest, 1958. július 23.) tanár, nyelvész.

Élete 1926–1927 között a Budapesti Tanárképző Intézetben (Gombocz Zoltán tanítványaként), 1927–1930 között a Bécsi Egyetemen tanult. 1930-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1931–1932-ben angliai ösztöndíjas volt. 1944-ben a kísérletfonetika és 1947-ben a magyar népnyelvkutatás tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1955-től a nyelvtudományok kandidátusa.

1932–1942 között a pécsi Állami Gyakorló Gimnázium rendes tanára. 1942-1944 között a debreceni Állami Gyakorló Gimnázium rendes- és vezetőtanára, közben 1933-ban Olaszországban járt hosszabb tanulmányúton, 1934-ben Csanád vármegyében nyelvjárási anyagot gyűjtött, 1936-ban Finnországban fonetikai tanulmányokat folytatott, 1939-ben a hamburgi Panconcelli–Galzia Fonetikai Laboratóriumban dolgozott, majd a milánói és a müncheni egyetemen elektroakusztikával foglalkozott. 1944–1949 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet intézeti tanára. 1944-1950 között a debreceni Tisza István Tudományegyetem, illetve a Debreceni Tudományegyetem magántanára, majd 1950–1958 között a Magyar Nyelvtudományi Intézet, illetve az MTA Nyelvtudományi Intézete osztályvezető tudományos főmunkatársa volt.

A kísérleti fonetika legjelentősebb magyar képviselője. Nyelvjárási kérdésekkel is foglalkozott. 1942-től gyűjtött nyelvjárási hangfelvételei az MTA Nyelvtudományi Intézet Kempelen Farkas Beszédkutató Laboratóriuma honlapján is meghallgatható. 180px|bélyegkép|Sírja a Megyeri temetőben (20. parcella) Elismerései 1937 Az MTA Sámuel–Kölber Jutalma 1941 Szily-jutalom

Művei 1930 Magyar hanglejtésformák grafikus ábrázolása. Budapest. 1934 A magyar nemzeti versritmus kérdése. Budapest. 1941 Elektroakusztikai berendezések a beszéd- és nyelvjáráskutatás szolgálatában. Budapest. 1946 Népnyelvi szövegek az Ormánságból. Pécs. 1952 Moldvai csángó népmesék és beszélgetések. Budapest.

Jegyzetek

Irodalom nevpont.hu Magyar Életrajzi Lexikon Magyar Nyelvőr 1958 Bárczi Géza: Búcsú H. L.-tól. Magyar Nyelv 1958/3–4. Vértes O. András: H. L. Nyelvtudományi Közlemények 1959/2.

Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek