A kölni dóm, hivatalos nevén Szent Péter és Szűz Mária főszékesegyház () a világ egyik leghíresebb római katolikus temploma, a Kölni főegyházmegye főszékesegyháza, és a németországi Köln városának legfőbb jelképe. Ikertornyai 157 méteres magasságával a világ negyedik legmagasabb keresztény temploma, a székesegyházak között viszont máig őrzi elsőségét. Méretét jól mutatja, hogy 1880 és 1884 között a világ legmagasabb épülete volt.
Építését a Rajna partján egy korábbi templom helyén 1248-ban I. Konrád érsek megbízásából Gerhard mester tervei alapján kezdték meg. A történelmi változások miatt a munkálatok közel 300 éven át, 1528 és 1823 között szüneteltek. A nemzeti romantika ébredésével együtt ismét feléledt az igény a templom befejezésére. Végül az eredeti középkori tervek alapján 1880-ban IV. Frigyes Vilmos megbízásából Ernst Friedrich Zwirner vezetésével fejezték be. Több művészettörténész az épületet egységes és kiegyensúlyozott építészeti formája miatt „tökéletes katedrálisnak” nevezi. Eredetileg a kölni érsekek és választófejedelmek reprezentatív székhelyének és a napkeleti bölcsek relikviái monumentális ereklyetartójának tervezték, de a 19. századi befejezésekor a katedrális már az egységes Német Birodalom nemzeti szimbólumának számított. A második világháború után a porig lebombázott város közepén álló, látszólag sértetlen dómot „csodának” tekintették, és a háború utáni német újjászületés jelképe lett.
A dóm az egyik legjelentősebb keresztény műemlék a világon, a német építészet és a gótika legfontosabb alkotásai közé tartozik. Belső tere egyedülálló módon vészelte át a korokat. Legnagyobb értéke a napkeleti bölcsek arany ereklyetartója, amelynek őrzésére és az ezt felkereső zarándokok fogadására eredetileg a templomot építették. Ezen felül számos kiemelkedő képzőművészeti alkotást őriznek itt, amelyek az Ottó-kortól a kortárs alkotásokig számos képzőművészeti stílust magukba foglalnak. A székesegyházé a világ egyik legjelentősebb harangegyüttese; a 24 tonnás Petersglocke 94 éven át, egészen 2017-ig a világ legnagyobb szabadon lengő templomi harangja volt.
A kölni dóm Németország legnépszerűbb turisztikai látványosságainak egyike, évente nagyjából hatmillió látogató keresi fel. 2026 nyarától azonban az épület látogatása belépődíj-köteles lett, emiatt némileg visszaesett a turisták száma. Rendkívüli egyházi, történelmi és művészeti jelentősége miatt az épület 1996-ban felkerült az UNESCO világörökség listájára.
Története A korábbi templomépületek A római kori püspöki templom Maternus püspök, Nagy Konstantin császár bizalmasa, 313 körül lett a mai Köln városának első dokumentált püspöke.Werner Eck: Frühes Christentum in Köln, In: Ulrich Krings, Rainer Will (szerk.): Das Baptisterium am Dom – Kölns erster Taufort, Greven, Köln, 2009, Az eredetileg kicsi korai keresztény közösség, amely Galerius 311-es türelmi ediktumáig még „illegális” volt, és amelyet a Germania inferior provincia hatóságai időnként üldöztek, legfeljebb toleráltak, generációkon át – valószínűleg már a 3. század elejétől vagy közepétől – nem egy templomban, hanem keresztény családok magánlakásaiban gyűlt össze. Az egyik ilyen ház valószínűleg a dóm dombján, a mai kórus alatt állt. Nem a tartomány fővárosának, Colonia Claudia Ara Agrippinensiumnak a központjában volt, ahol a praetorium állt, hanem a település északi szélén, nem messze a Rajna partjától, ahol körülbelül ugyanabban az időben épült a római városfal, amelynek belső oldalán a ház közvetlen közelében állt. A telken épült az első keresztelőkápolna, amelynek bejárható keresztelőmedencéjét a dóm kórusa alatt régészeti ásatások során tárták fel. Feltételezhető, hogy ennek a háznak a helyén épült az első templom, amely legkésőbb Maternus († 328 körül) idején lett az első püspöki templom (székesegyház).
A mai dóm ugyan gótikus építmény, de a katedrális valószínűsíthető helyszíni folytonossága nagyjából megegyezik a trieri dóméval, amelyben még jelentős római építészeti elemek is megtalálhatók, így Németország egyik legrégebbi templomának tekinthető. A város legjelentősebb ókori szakrális épülete azonban az 1. században épült, a kapitóliumi triádnak szentelt templom volt, a város fő temploma, amelyet a római vallás fő isteneinek szenteltek: Jupiternek, Junónak és Minervának. Ez is egy kis dombon állt a Rajna közelében, de a római kolónia déli szélén. Maternus halála után a három vallás (keresztény, római, zsidó) és azok templomai egymás mellett léteztek Kölnben. Egy másik jelentős épület származik ebből az időből 345 körül épült egy kis dombon, egy temető közepén, a városfalon kívül, nyugatra. Ez egy nagy, pompás mauzóleum volt, amelyet később szintén templommá alakítottak át, a mai Szent Gereon-bazilikává, mely a város és az Alpoktól északra fekvő területek egyik legjelentősebb római kori emlékének számít.
A meroving kori templom A Római Birodalom összeomlása után a Rajna mentén a 6. században a Kölnben székelő meroving kiskirályok a Frank Birodalom idején egy új templomot építettek az első ókori püspöki templom feltételezett helyén, amely végül körülbelül 40-50 méter hosszú lett és ambóval is ellátták. Ez a kora középkori épület, amelyet valószínűleg I. Theudebert frank király építtetett, a királyi család temetkezési helyeként szolgált; többek között Wisigarde királyné is itt lett eltemetve 537 körül. A katedrális kórusa alatt talált ásatási leletek azonban nem teszik lehetővé a merovingi kori épületek teljes rekonstrukcióját. Az ókori templom alapjai is, a keresztelőmedence kivételével, eddig nem azonosíthatók egyértelműen. Ugyanez vonatkozik a merovingi kori püspöki palotára is, amely valószínűleg a székesegyház mellett állt, és a kölni püspökök első rezidenciája volt. Maguk a meroving királyok az ókori praetoriumban telepedtek le, amely a légióparancsnok, majd később a tartományi bíró reprezentatív egykori lakó- és hivatalépülete volt, és amelyet királyi palotaként használtak. A város déli szélén álló római Capitolium-templom romjaiból a merovingok idején a karoling házmesterek palotája lett. Plektrudis, Herstali Pipin felesége, 720 körül alapította ott a középkori Köln második legfontosabb templomát, a Capitoli Szűz Mária-templomot, amely ezen templom alapjaira épült.
A Hildebond-dóm A karoling uralkodók, valamint az őket követő németős 't-római királyok és császárok gyakran mozogtak a Rajnán délről északra és fordítva, onnan pedig a Mosel és a Majna folyón át nyugatra és keletre is, hogy utazó udvartartásukkal bejárják és ellenőrizzék birodalmukat, és a folyó mentén számos királyi palotát építettek. Utazásaik során gyakran meglátogatták a hozzájuk hűséges püspökök rezidenciáit, akiket az invesztitúraharcig még maguk neveztek ki. A királyok és a püspökök egymást támogatták, ami elősegítette az egyházi fejedelemségek, az egyházi hatalom, az úgynevezett Germania Sacra terjeszkedését. A Német-római Birodalom legnagyobb és legjelentősebb katedrálisainak nagy részét ezért a Rajna és mellékfolyói mentén uralkodó hatalmas egyházi fejedelmek és a székesegyházak káptalanjai építették a nagy kereskedelmi társaságok (mint például a Hanza) Európa-szerte távolsági kereskedelmet folytató polgárságának, jelen esetben a gazdag kölni patríciusoknak a pénzügyi támogatásával. A középkorban ezért a Rajnát „Pfaffengasse” (papok utcája) néven is nevezték. A legészakibb ezek közül a nagyszerű katedrálisok közül a kölni dóm volt.Barbara Schock-Werner mit Florian Monheim (Fotos): Die schönsten Kathedralen am Rhein, Greven, Köln 2025
balra|bélyegkép|282px|A Hillinus-kódex miniatúrája; a kép tetején látható a Hildebond-dóm korabeli ábrázolása
A Karoling-korban a kölni dómdombon épült fel az úgynevezett ószékesegyház, amelyet 870-ben szenteltek fel.Matthias Untermann: Zur Kölner Domweihe von 870. In: Rheinische Vierteljahresblätter. Band 47, 1983, S. 335–342 A katedrálist ma Hildebold püspök, Nagy Károly közeli tanácsadója után Hildebold-dómnak nevezik, bár nem világos, hogy az 818-ban elhunyt püspök mennyiben járult hozzá az építményhez. Valószínűleg ő kezdte el az új építkezést, amelyet Nagy Károly is nagylelkűen támogatott. A püspöki rezidencia eredetileg a dóm mellett állt.
A Hildebold-székesegyház körülbelül 95 méteres hosszával a legnagyobb karoling templomok közé tartozott, és számos templom építészeti mintájává vált a régi birodalomban. A karoling hagyományoknak megfelelően két kórussal rendelkező bazilikaként épült, ahol a keleti kórus Mária, az Istenanya tiszteletére, a nyugati, jelentősebb kórus pedig Szent Péter emlékére volt szentelve. A Hildebold-székesegyház a védőszentje, de építészeti stílusa révén is utalt a régi római Szent Péter-bazilikára, és az észak Szent Péter-bazilikájának számított. Ezzel Köln szimbolikusan arra törekedett, hogy szent városként és a római egyház hűséges filiájaként tekintsék. Az úgynevezett Péter-bot és Péter-láncok a templom legfontosabb ereklyéi közé tartoztak. A 11. századi Hillinus-kódex a Hildebold-székesegyházat a korabeli viszonyokhoz képest szokatlanul realisztikus ábrázolásban mutatja be. Ma a karoling-kori bazilika alapfalai a székesegyház ásatásai révén láthatók.
1164. július 23-án Rainald von Dassel kölni érsek és birodalmi kancellár Milánóból Kölnbe hozatta a napkeleti bölcsek csontereklyéit, ami akkoriban jelentős politikai-egyházi presztízssikernek számított. A relikviákat, amelyek már a legkésőbb átszállításuk óta jelentős tiszteletnek örvendtek, Barbarossa Frigyes császár adományozta az érseknek háborús zsákmányából. A tudományos irodalomban vitatott kérdés, hogy Rainald von Dassel vagy a milánói patríciusok tekinthetők-e a relikviák „megtalálóinak.” Mindenesetre a nagyra becsült szentek számára 1190 és 1225 között elkészítették a három királyok ereklyetartóját, amelyet a középkor egyik legigényesebb ötvösmunkájának tartanak; ezt az ószékesegyház központi részében helyezték el. Köln ezzel nemzetközileg ismert zarándokhellyé vált Európában. A zarándokok ellátására 1162 után létrehozták a custos regum („királyok őre”) tisztséget, amelyet időnként kettős személyzet töltött be. A dóm egyetlen keskeny oldalsó portálja azonban nem volt alkalmas a zarándokok tömegének fogadására, mivel egyszerre kellett bejáratként és kijáratként is szolgálnia, így egy új, az ereklyékhez méltó templom építése mellett döntöttek.
A gótikus székesegyház 1248-as építésével a régi székesegyházat fokozatosan lebontották. A gondatlan bontási munkálatok és a tűz azonban nemcsak a keleti kórust, hanem szinte az egész székesegyházat elpusztították; egyedül a három királyok ereklyéit sikerült megmenteni a tűzből. A Hildebold-székesegyház nyugati részeit ideiglenesen helyreállították, és csak 1322 után bontották le, amikor a gótikus kórus elkészült, és megkezdődött a gótikus hajó építése.
A gótikus dóm építése A kápolnakoszorú építése (1248–1277) A 13. század első felében Kölnben megérett a döntés, hogy a karoling katedrálist egy új épülettel váltsák fel. Ennek a háromkirályok csontjainak kőből készült ereklyetáraként, egyben császári dómként kellett hatnia, és ezzel alátámasztania a kölni érsekek azon igényét, hogy ők végezzék el a királykoronázást. A hatalomtudatos Konrad von Hochstaden érsek szemszögéből a királyi koronázás csak akkor volt érvényes, ha azt egy kölni érsek jóváhagyásával és koronázásával hajtották végre. Ezenkívül a dómnak, amelyet a három királyok ereklyéje a középkor egyik központi zarándokhelyévé tett, jelentősen ki kellett emelkednie Köln összes, amúgy nagy számú román stílusú temploma közül. A dómkáptalan úgy döntött, hogy a székesegyházat a francia katedrálisok magas gótikus stílusában építteti meg, és valószínűleg a 1248-ban felszentelt párizsi Sainte-Chapelle palotakápolna megjelenéséből is merítettek ihletet.