A marxizmus–leninizmus Karl Marx, Friedrich Engels és Vlagyimir Iljics Lenin filozófiai, közgazdasági és társadalmi-politikai nézeteinek összefüggő eszmerendszere. A kifejezés használatát Joszif Visszarionovics Sztálin vezette be Lenin halála után mint a marxi tanításoknak Lenin által az imperializmus időszakában, az osztályharc és a proletárforradalom új viszonyai között továbbfejlesztett elméletét, azaz a marxizmus és a leninizmus egységes rendszerét.Lexikon A-Z in zwei Bänden. Band 2, Volkseigener Verlag Enzyklopädie Leipzig 1957, S. 114 Legfontosabb tétele, hogy a munkásosztály világtörténelmi szerepe az osztály nélküli kommunista társadalom megteremtése. Lenin egyik legjelentősebb újítása Marx elméletéhez képest az a tétel volt, miszerint a szocialista forradalomnak nem kell világméretűnek lenni, az győzhet egy országban is, mégpedig nem feltétlen a legfejlettebb kapitalista országban. A fogalom az 1920-as évek közepétől vált a Szovjetunió hivatalos politikai ideológiájává, majd a második világháború után a többi államszocialista ország is átvette.
Meghatározása A marxizmus–leninizmus a saját magára vonatkozó meghatározása szerint a munkásosztálynak a tőkés osztály elleni forradalmi harcára és a szocialista társadalom építésére vonatkozó elmélete és gyakorlata; a kommunista és munkáspártok elvi programja, a kommunista világnézet elmélete.
A marxizmus–leninizmus fogalma egyben megkülönböztetésként is szolgált a munkásmozgalmon belül egyrészt a trockizmustól, másrészt az úgynevezett jobboldali elhajló irányzatoktól, amelyek nem forradalmi úton törekedtek a munkásosztály helyzetének javítására, mint a reformizmus, revizionizmus és a szociáldemokrácia.
Részei Lenin A marxizmus három forrása és három alkotórésze című munkája nyomán a marxizmus–leninizmus eszmerendszere is három részre tagolódik, a filozófiai részre, ami a dialektikus és történelmi materializmus, a közgazdasági ágra, ami a marxista közgazdaságtant foglalja magába, valamint a politikatudományi ágazatra, a tudományos szocializmusra (ezt a diszciplínát egyes országokban tudományos kommunizmusnak nevezték).
A marxizmus–leninizmus mint a szocialista állam ideológiája Az egypárti rendszerű marxista–leninista államot a kommunista párt irányítja. Ezek az állampártok az egyes országokban különböző neveket visel(het)tek, de önmagukat a közbeszédben kommunista pártoknak, tagjaikat kommunistáknak hívták; bel- és külföldi ideológiai ellenfeleik is egyaránt így tekintettek rájuk. Az uralkodó pártok magukat a munkásosztály és a proletariátus élcsapatainak tartották, feladatukként és céljukként a szocializmus, a szocialista társadalom (történelmi perspektívában a kommunizmus) építését jelölték meg. E fejlődés első szakaszában azt a célt tűzték maguk elé, hogy a tőkés társadalmi rendszerből létrehozzák a szocialista államot,Shtromas, Alexander, Faulkner, Robert K, and Mahoney, Daniel J. Totalitarianism and the Prospects for World Order: Closing the Door on the Twentieth Century (2003). Lexington Books. p. 18. majd a következő történelmi fázisban ebből a kommunista társadalmat, ahol megszűnnek az osztályok és a magántulajdon, és érvényre jut az az elv, hogy mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesedik a közösen létrehozott javakból, végül a pénz és az állam is eltűnik, elhal.A Dictionary of 20th-Century Communism (2009), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580. A szocialista állam formája kezdetben a proletárforradalom győzelmével a proletárdiktatúra, a vezető párt munkamódszere a demokratikus centralizmus.Albert, Michael and Hahnel, Robin. Socialism Today and Tomorrow (1981) Boston, Massachusetts, USA: South End Press, pp. 24–25.
A marxista-leninista elmélet szerint a kapitalizmus megdöntésétől a teljes kommunizmus eléréséig a társadalom három fő egymásra épülő szakaszon megy keresztül.
Az átmenet alapvető logikáját Karl Marx A gothai program kritikája című művében, valamint Vlagyimir Iljics Lenin az Állam és forradalom című írásában fektette le.
1. Átmeneti időszak (A proletárdiktatúra)
Ez a szakasz a szocialista forradalom győzelmével kezdődik, amikor a munkásosztály megszerzi a politikai hatalmat.
Politika: Megvalósul a proletárdiktatúra, amely elnyomja a korábbi uralkodó osztályok (burzsoázia) ellenállását. Gazdaság: Megkezdődik a magántulajdon felszámolása, a gyárak, bankok és földek államosítása. Cél: A szocializmus gazdasági és társadalmi alapjainak lefektetése.
2. Szocializmus (A kommunizmus alsó fázisa)
Ebben a szakaszban a kizsákmányolás már megszűnt, de a társadalom még magán viseli a régi rendszer gazdasági és kulturális jegyeit.
Tulajdonviszonyok: Kialakul a termelési eszközök társadalmi (állami és szövetkezeti) tulajdona. Elosztási elv: „Mindenkitől képességei szerint, mindenkinek munkája szerint.” Az egyének a végzett munka mennyisége és minősége alapján részesednek a javakból. Államszervezet: Az állam még létezik, mint a gazdaság szervezője és a munkateljesítmény ellenőrzője.
3. A kommunizmus felső fázisa (A teljes kommunizmus)
A fejlődés legmagasabb foka, ahol a termelőerők rendkívül magas szintre jutnak, és a társadalmi osztályok teljesen eltűnnek.
Elosztási elv: „Mindenkitől képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint.” A bőség kosara miatt a pénz és az árucsere feleslegessé válik, és megszűnik. Társadalmi tagozódás: Megszűnik a fizikai és szellemi munka, valamint a város és a falu közötti minőségi különbség. Az állam elhalása: Mivel nincsenek elnyomandó osztályok, a politikai államapparátus, és a párt feleslegessé válik és feloszlik, a titkosrendőrség és a hadsereg megszűnik, végül az állam is elhal, és átadja a helyét a dolgok puszta igazgatásának és a termelési folyamatok irányításának.
Gazdaságirányítás A marxista–leninista állam a társadalom gazdasági szükségletei kielégítése érdekében tervgazdálkodást folytat, hogy koordinálja a termelőeszközök működését, az áruk és szolgáltatások elosztását az egész népgazdaságban.Pons, p. 138. A munkások bérét képzettségük, valamint az általuk végzett munka mennyisége és minősége alapján határozzák meg.Pons, p. 140. Az áruk árát is elsősorban használati értékük alapján rögzítették, figyelmen kívül hagyva a termelési költségeket, a munkaérték-elméletet és a határhaszon-elméletet egyaránt,Pons, p. 139. ami mindenütt krónikus hiánygazdálkodáshoz vezetett.
Társadalom
A szocialista forradalom jegyében megszüntették a termelőeszközök magántulajdonát és azokat államosították, illetve a kistulajdonosok esetében szövetkezetekbe tömörítették őket. A burzsoázia megfosztása a magántulajdonától megtörte annak politikai hatalmát is.A Dictionary of 20the-Century Communism (2009) Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 317–319.
A marxista–leninista állam bevezette az általános egészségbiztosítást, a minden szinten ingyenes közoktatást, és számos más szociális juttatást biztosított a dolgozóknak (családi pótlék, 8 órás munkaidő, fizetett szabadság), de az elmaradott gazdaság miatt természetesen a kornak megfelelő alacsony szinten.A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., pp. 721–723. A közoktatás kötelező részévé tették a proletariátus osztályöntudatra nevelését, a marxizmus–leninizmus elméletének tanulmányozását.A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.
A családjog terén nagy lépéseket tettek a nők egyenjogúsítása felé, bevezették a polgári házasság intézményét, lehetővé tették a válást. Eltörölték a házasságon kívül született, úgynevezett törvénytelen gyermekek hátrányos jogi helyzetét.A Dictionary of 20th-Century Communism (200), Silvio Pons and Robert Service, pp. 854–856.
Az állam és az egyház elválasztása
A marxista–leninista állam, ateista ideológiájának megfelelően, szigorúan elválasztotta egymástól az államot és az egyházakat.Thrower, James. Marxism–Leninism as the Civil Religion of Soviet Society E. Mellen Press, 1992. p. 45.Kundan, Kumar. Ideology and Political System (2003) Discovery Publishing House, 2003. p. 90.
Az uralkodó ideológia a materializmus lett, ennek jegyében az egyházakat – koronként és országonként változó keménységgel – elnyomták, háttérbe szorították, tevékenységüket korlátozták."Materialistisk dialektik" .Jordan, Z. A.The Evolution of Dialectical Materialism (1967).Paul Thomas, Marxism and Scientific Socialism: From Engels to Althusser (London: Routledge, 2008). Amint azt az egyébként szintén ateista Vitalij Lazarevics Ginzburg írta önéletírásában, a bolsevikok nem egyszerűen elvetették az istenhitet, hanem Lenin szavaival élve „harcos ateisták” voltak, akik aktívan küzdöttek az egyházak befolyása ellen.Ginzburg, Vitalij Lazarevič, On Superconductivity and Superfluidity: A Scientific Autobiography (2009) p. 45.
Kritikája A marxizmus–leninizmus elméletét számos különböző kiindulópontból, baloldalról is, jelentős filozófusok bírálták. Az államszocialista országok egy része csak névleg tartotta magát ehhez az ideológiához, a valóságban különböző „saját utakat” alkottak, ennek megfelelően a marxizmus–leninizmus konkrét tartalma koronként és országonként jelentősen változott. Ezektől a különbségektől eltekintve a legtöbb kritikus a következő jellemző negatívumokat határozza meg a marxizmus–leninizmus kritikája során:
kifejezetten erős személyi kultusz jött létre; Leninnek az a tétele, miszerint a szocializmus egy országban is győzhet, végső fokon számos államszocialista országban erős nacionalizmushoz vezetett (például Románia Nicolae Ceaușescu, Albánia Enver Hoxha alatt); tanácshatalom helyett pártdiktatúra alakult ki; helytelen volt forradalminak nyilvánítani a parasztság egy részét; a burzsoázia egy részével való együttműködés a forradalmiság feladását jelentette; elmaradt a munkásönigazgatás megvalósítása; a központi bürokrácia uralma érvényesült.
A rendszerváltás után Az államszocialista országok túlnyomó többségében lezajlott rendszerváltozás után a fogalom használata teljesen a háttérbe szorult, kizárólag történelmi kontextusban említik.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kapcsolódó szócikkek Marxizmus Leninizmus
Kategória:Kommunista irányzatok