A Dal 2018 egy többrészes show-műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Portugália fővárosában, Lisszabonban. Az MTVA és a Duna Média 2017. október 9-én reggel tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A dalok leadásának meghosszabbított határideje 2017. november 20-a volt. Újítás, hogy ezúttal innentől már csak online volt lehetősége az előadóknak benyújtani a pályázati anyagot. Az élő show-műsorba beválogatott dalok végleges verzióit 2017. december 20-ig küldhették el a résztvevők az MTVA részére.

A verseny győztese az AWS lett, akik a Viszlát nyár című dalukkal képviselték Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az AWS az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 93 ponttal a huszonegyedik helyet érte el. Az együttes a dalát először a második elődöntőben adta elő, ahonnan a tizennyolc résztvevő közül a tizedik helyen kvalifikálta magát a döntőbe.

A nemzetközi dalfesztivál győztese az Izraelt képviselő Netta lett, aki 529 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt. A Toy című dal a szakmai zsűrinél a harmadik helyen, míg a közönségnél az első helyen végzett.

A közmédia 2015-ös újrastrukturálásának részeként A Dal című műsor már 2016-ban és 2017-ben is a Dunán volt adáson, valamivel fél nyolc után. 2017. december 4-től a közmédia főadója egy hét erejére visszatért a 2015. március 15-e előtt alkalmazott műsorrendre, melyet úgy tűnt, hogy 2018. január 15-től véglegesítenek, de A Dal fél kilences kezdésére végül nem ez adott okot, hanem hogy a dalválasztó show előtt megismételték a Csak színház és más semmi című magyar sorozat második évadát. Az elődöntőket és a döntőt élőben közvetítette a főadó mellett a Duna World is.

A helyszín A műsor helyszínéül az előző évekhez hasonlóan az MTVA Kunigunda útjai székházának -es egyes stúdiója szolgált, Budapesten.

A műsorvezetők és a zsűritagok A hetedik évadban a műsor házigazdái Rátonyi Kriszta és Freddie lettek. Kriszta 2014-ben már vezette a műsort, majd 2017-ben, Tatár Csilla megbetegedése miatt az elődöntőkben ő helyettesítette. Freddie 2016-ban megnyerte A Dalt, és az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe bejutva a 19. helyen végzett 108 ponttal. A páros korábban a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar kommentátora volt Kijevben. A kulisszák mögül, illetve az online felületeken a Lóci játszik zenekar frontembere, Csorba Lóci tájékoztatta a közönséget, mint A Dal vloggere. Ezúttal a műsorvezetők a munkáját A Dal Kulissza című műsorban Pflum Orsi és Forró Bence segítette.

A szakmai zsűrit képviseli: Frenreisz Károly: a Nagy Generáció kiemelkedő zenész-zeneszerzője, a Metro, az LGT és a Skorpió zenekar tagja Schell Judit: Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész Mező Misi: a Magna Cum Laude énekes-gitárosa Both Miklós: kétszeres Fonogram díjas előadóművész, zeneszerző.

A résztvevők Az MTVA 2017. december 6-án jelentette be az élő műsorsorozatba jutottak névsorát egy sajtótájékoztató során, melyet a budapesti Akvárium Klubban tartottak. Ekkor mutatták be A Dal 2018 vloggerét is, aki ebben az évben Csorba Lóci lett, a Lóci játszik zenekar frontembere.

Előadó Dal Zene / Szöveg #yeahla feat. Eszes Viki 1 Szó Mint 100 Jelasity Péter Andy Roll Turn the Lights On Dutka András AWS Viszlát nyár Kökényes Dániel, Brucker Bence, Veress Áron, Schiszler Soma / Siklósi Örs Ceasefire X Satellites Vavra Bence András, Szűcs Norbert / Kozma Kata Dánielfy Gergely Azt mondtad Dánielfy Gergely / Völgyesi Árpád Fourtissimo feat. Markanera Kisnyuszi a kalapban Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Márton, Ferencz-Kuna Gyula, Kuna Bence / Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Bence Gulyás Roland H Y P N O T I Z E D Márta Alex Ham ko Ham Bármerre jársz Tóth G. Zoltán / Kathy Zsolt Heincz Gábor Biga Good vibez Heincz Gábor / Méhes Adrián Horváth Cintia és Balogh Tomi Journey (Break Your Chains) Balogh Tamás, Horváth Cintia Horváth Tamás Meggyfa Horváth Tamás Király Viktor Budapest Girl Király Viktor, Ashley Hicklin, Závodi Marcel, Király Tamás / Király Viktor, Ashley Hicklin Knoll Gabi Nobody to Die For Knoll Gabi, Burai Krisztián, Stanislav Bendarzsevszkij / Knoll Gabi Leander Kills Nem szól harang Köteles Leander LivingRoom Kirakat élet Pál Benjamin / Pál Benjamin, Prommer Patrik Maszkura és a tücsökraj Nagybetűs szavak Biró Szabolcs, Boros Gábor, Földesi Attila, Kertész Csaba, Vikukel Dániel / Bíró Szabolcs Maya 'n' Peti Nekem te Szalma Edvárd, Szikszai Péter Nemzenekar Waiting Pásztor Gyula, Károly Tamás / Pásztor Gyula Nene Mese a királyról Vörös Milán Erik, Orsovai Renáta Katalin, Márkosi József, Boda Evelin, Varga Szabolcs Balázs, Ferencz Péter / Orsovai Renáta Katalin Noémo Levegőt! Takácsová Noémi, Szabó Dániel Ferenc, Szeifert Bálint Artúr, Tóth István / Takácsová Noémi, Jeszenszky Márton Nova Prospect Vigyázó Kiss József / Schautek Bálint Odett Aranyhal Toldi Miklós, Polgár Odett / Hujber Szabolcs Patikadomb Jó szelet! Dobos Gábor, Kátai Tamás, Ujvári Gyula / Dobos Gábor Peet Project Runaround Ferencz Péter, Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Martin, Gudics Marcell / Ferencz Péter SativuS Lusta lány Szabó Márton / Pájer Gábor Singh Viki Butterfly House John King / Andy Vitolo Süle Zsolt Zöld a május Süle Zsolt, Bodnár Péter / Süle Zsolt Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert Életre kel Szakcsi Lakatos Róbert / Müller Péter Sziámi The Matter Broken Palms Isaak Palmer, Kozák Örs, Joel David Perez Garcia, Antal Kert / Isaak Palmer Tolvai Reni Crack My Code Bella Máté, Johnny K. Palmer / Johnny K. Palmer Vastag Tamás Ne hagyj reményt | Sztevanovity Krisztián / Sztevanovity Dusán

| yesyes | I Let You Run Away Szabó Ádám, Somogyvári Dániel / yesyes

A The Matter együttes és a Nemzenekar is visszalépett a versenyből, így a szakmai zsűri listáján következő előadók kaptak lehetőséget: a Patikadomb a Jó szelet! című dalával indulhatott a műsorban, míg Singh Viki a Butterfly House-t adhatta elő. Ez volt a műsor történetében a második alkalom, hogy a versenyzők önként léptek vissza, és nem a szervezők zárták ki őket. Singh Viki harmadik alkalommal állhat a műsor színpadára; viszont 2016 után másodszor csak egy együttes visszalépéséét követően jutott be.

A versenyszabályok változása Rátonyi Kriszta és Freddie, A Dal 2018 házigazdái|bélyegkép|300px|jobbra

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2017. október 9-én hozta nyilvánosságra a pályázati feltételeket. Nagyobb változtatás az előző évadhoz képest nem történt. Már 2015-ben is csak olyan előadók jelentkezését várták, akiknek már elindult a zenei karrierje, jelent meg legalább egy dala, országosan játszott felvétele, és olyan új dallal tudnak pályázni, amelyik méltó akár a nemzetközi megmérettetésre is. Ezen a szabályon 2018-ra sem változtattak.

Az előző két évadhoz hasonlóan kiosztotta a zsűri A Dal felfedezettje, illetve A legjobb dalszöveg díjat is, ám ezúttal ezeknek a díjaknak a sorsába a nézők nem szólhattak bele.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a produkció előadásában maximum hat személy vehet részt a színpadon. Korábban A Dalban is érvényben volt ez a szabály – 2015 és 2017 között a magyarországi előválogató elő- és középdöntőiben a színpadon lévő emberek számát tíz főben maximálták, míg 2018-tól nem volt felső határ megszabva a színpadon szereplőket illetően. Az új évadnak az egyik legjelentősebb változása, hogy a műsorba való nevezés már nem postai úton, hanem egy online felületen keresztül történt.

A verseny bélyegkép|300px|balra|A Dal 2018 zsűrije az első elődöntő előtt 2018. február 10-én

A beérkezett több, mint 350 dal közül egy tíz tagú előzsűri választja ki a magyar válogató résztvevőit. 2017. december 6-án ismertették a közönséggel, hogy melyik az a harminc dal, amelyik bejutott az élő műsorba. A magyar nyelvű dalszövegek mellett angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek nyelvén írt pályaműveket várt a zsűri, azonban minden dalhoz csatolni kellett egy magyar nyelvű szöveget vagy fordítást is. Így összesen tizenöt különböző nyelven is megszólalhattak volna a műsor dalai, melyek az alábbiak: angol, bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, magyar, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán. Habár angol és magyar nyelvű dalokon kívül nem válogattak a legjobb harmincba más nyelven íródott szerzeményeket ezúttal sem.A Ham ko Ham együttes az elődöntőben a Bármerre jársz című dal egy részét cigány nyelven adta elő. A nemzeti döntő zsűrije ismét négyfős lett, és a tagjai Schell Judit, Mező Misi, Frenreisz Károly és Both Miklós voltak. Az első válogatóra 2018. január 20-án került sor, a döntő pedig 2018. február 24-én került a Duna és a Duna World képernyőjére.

Januárban és februárban összesen hat show-műsort adtak le. A műsorok során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazata döntött arról, hogy ki képviselje Magyarországot Portugália fővárosában, Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon. A Dal győztese emellett fellép a 2018-as Strand Fesztivál Petőfi Zenei Díjátadó színpadán is. A dalfesztivált a Duna, míg a díjátadó gálát az M2 Petőfi, a Petőfi Rádió és a petofilive.hu közvetítette élőben.

Ötödször indult el az online akusztik szavazás, ahol a dalok akusztikus verzióira lehetett szavazni adal.hu hivatalos honlapon. Az Akusztikus verziók versenyének nyertese Petőfi Akusztik koncertlehetőséget kapott az MTVA felajánlásában.

Az egyes adásokat követően a Dunán A Dal Kulissza címmel indult kísérőműsor.

2017. november 10-én a Petőfi Rádióban A Dal 2018 napot tartottak, ahol az Eurovíziós Dalfesztiválok magyar indulóira, és A Dal győzteseire tekintettek vissza. Déltől este hétig óránként megszólalt a rádióban egy-egy korábbi magyar induló, illetve Dal győztes is: Rúzsa Magdi, Wolf Kati, ByeAlex, Lotfi Begi, Freddie, Kállay-Saunders András és Pápai Joci is megosztotta a tapasztalatait a műsorral kapcsolatosan.

2018. január 6-án és január 13-án A Dal elmúlt hat évadának legjobb pillanatival készült a Duna a nézőknek. A műsor vezetője Rátonyi Kriszta volt.

Élő adások bélyegkép|balra|300px|Rátonyi Kriszta, A Dal 2018 egyik műsorvezetője a második válogató előtt 2018. január 27-én Minden élő műsorban a négytagú zsűri közvetlenül a produkciók elhangzása után pontozza az egyes dalokat 1-től 10-ig. A versenydalok sugárzása alatt a nézők ötödik zsűritagként 1-től 10-ig pontszámot küldhetnek az adott produkcióra A DAL alkalmazáson keresztül, vagy a műsor weboldalán, illetve hagyományos szöveges üzenetben (SMS) is. Egy regisztrációval illetve egy telefonszámról minden dalra lehet pontszámot küldeni, de egy adott produkciót csak egyszer lehet pontozni. Érvényes pontozásnak kizárólag az adott dal elhangzása alatt beérkező pontszám számít. A további pontszámokat a rendszer fogadja ugyan, de érvénytelennek tekinti. A nézői pontszámok átlagát kerekítve hozzáadják a versenydal pontszámaihoz, így alakul ki produkció végleges pontszáma. A kialakult sorrend alapján mind a három válogatóból 5 dal automatikusan az elődöntőbe kerül. Ha a pontozás során holtverseny alakul ki, a zsűri egyszerű szótöbbséggel dönt a továbbjutó dal(ok)ról.

A válogatókban és elődöntőkben a pontszámok alapján nem továbbjutó versenydalokra, – válogatónként 5, elődöntőnként 6 produkcióra a korábban említett három módon lehet szavazatot küldeni. Az SMS-ben, a weboldalon vagy az alkalmazáson keresztül zajló szavazás csak az összes dal elhangzása után indul el minden élő adásban. A pontszámok alapján nem továbbjutó produkciók közül az az 1 dal jut tovább, amelyik a legtöbb SMS-ben, a weboldalon és az alkalmazáson keresztül küldött szavazatot kapja a nézőktől.

A műsort élőben feliratozzák, mely elérhető a Dunán a teletext 333. oldalán.

Válogatók bélyegkép|jobbra|300px|Pflum Orsi és Forró Bence, A Dal Kulissza műsorvezetői a harmadik válogató után 2018. február 3-án