Matt Duffer és Ross Duffer (Durham, 1984. február 15.–), ismertebb nevükön a Duffer testvérek amerikai forgatókönyvírók, rendezők és producerek. Legismertebb filmes alkotásuk a 2016-ban bemutatott Stranger Things című sci-fi, horror és drámasorozat. Ők írták és rendezték továbbá a 2015-ös Hidden című horrorfilmet, illetve a Wayward Pines című sorozat írásában is részt vettek.

Fiatal koruk óta érdeklődtek a filmgyártás iránt, így 2007-ben az egyesült államokbeli Észak-Karolinából Kaliforniába költöztek, ahol a Chapman University hallgatói voltak. 2011 óta dolgoznak a filmiparban.

Életük és karrierjük A Duffer testvérek az észak-karolinai Durhamban születtek és nevelkedtek. Az iskola harmadik osztályában kezdtek el filmeket készíteni egy Hi8-as videókamerával, amit szüleiktől kaptak ajándékba. Több magániskolába is jártak, de érettségit végül a Charles E. Jordan High Schoolban szereztek. Nem sokkal később a Kalifornia állambeli Orange-ba költöztek, hogy filmművészetet tanuljanak a Chapman University-n. A testvérpár 2007-ben diplomázott le. Miután több kisfilmet is megírtak, illetve rendeztek, 2011-ben a Warner Bros. megvásárolta a Duffer testvérek által írt Hidden című posztapokaliptikus horrorfilm forgatókönyvét. 2012-ben a páros a film rendezésében is kivette részét, melyet végül 2015-ben mutattak be a filmvásznon. M. Night Shyamalan rendező a film forgatókönyvét olvasva, írókként/producerekként felvette Dufferékat a Fox csatorna Wayward Pines című sorozatához.

Stranger Things Az első televíziós tapasztalatok után a testvérpár belekezdett a Stranger Things alapötletének felvázolásába, amely végül Dan Cohenen keresztül eljutott egészen a rendező Shawn Levy-ig. Levy 21 Laps elnevezésű filmgyártó vállalkozásának köszönhetően a Netflix hamar lecsapott a sorozatra.Geoff Berkshire, ‘Stranger Things’: Shawn Levy on Directing Winona Ryder, Netflix’s Viral Model, Variety, 22 July 2016. Története 1983-ban Indiana államban játszódik és egyfajta tisztelgésnek is értelmezhető az 1980-as évek meghatározó horror és sci-fi témájú alkotásai előtt, mint például Steven Spielberg, John Carpenter, Stephen King és George Lucas filmjei.

A sorozat nyolc epizódból álló első évadát 2016. július 15-én mutatták be a Netflixen, mellyel világszerte kiérdemelték a kritikusok dicséreteit a karakterek felépítése, a színészi teljesítmény, a sorozat hangulata, a rendezés és a forgatókönyvírás területén is. A kritikákat gyűjtő Rotten Tomatoes oldalán a sorozat 95%-os értékelést kapott. 2016. augusztus 31-én a Netflix berendelte a kilenc epizódból álló második évadot, melyet 2017. október 27-én tettek elérhetővé.

Filmográfia

Rövidfilmek Év Cím Tevékenység Megjegyzések Rendező Író Producer 2005 We All Fall Down 2006 The Big Toe Vágók 2007 Eater Vágók is 2008 Saturday Night at Norm's 2008 The Milkman Színészként is feltűnnek 2009 Abraham's Boys Vágók is 2009 Road to Moloch 2012 Vessel

Mozifilmek Év Cím Tevékenység Megjegyzések Rendező Író Producer 2015 Hidden

Sorozatok Év Cím Tevékenység Megjegyzések Alkotó Vezető producer Író Rendező 2015–2016 Wayward Pines vezető producerek (2 epizód)Írók (4 epizód) 2016–jelen Stranger Things Alkotók és vezető producerek (1-4. évad)Írók (16 epizód)Rendezők (19 epizód)

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Észak-karolinaiak Kategória:Ikrek Kategória:Filmes duók