Ábel Anita (Budapest, 1975. március 7. –) magyar színésznő, televíziós műsorvezető.

Életpályája A MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján, az Egri Tanárképző Főiskolán és Gór Nagy Mária Színitanodájában is végzett. Már hároméves korában (1978) képernyőre került gyerekszínészként, 5 évesen (1980) pedig már főszerepet játszott. A magyar nagyközönség 12 éves korától 12 éven át (1987–1999) láthatta rendszeresen a képernyőn a Szomszédok című teleregényben Mágenheim Julcsiként. Ezt követően szinkronszínészként tevékenykedett, illetve az RTL Klub reggeli és déli beszélgetős műsorainak műsorvezetője volt. 2005 végén közös megegyezéssel megvált a csatornától, majd a közszolgálati tévében vezetett szórakoztató műsorokat, ahonnan már szintén eljött. 2014-től 2016-ig Hernádi Judit távozása miatt az immár az RTL II-n futó Heti Hetes állandó női szereplője volt. 2016-2018 között a Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagja. 2017-ben a TV2 A nagy duett c. produkciójának szereplője Emilio partnereként. Emellett 2016-tól a Drágám, add az életed c. műsor női házigazdája a TV2-n. 2020-tól a Nicsak, ki vagyok? egyik nyomozója.

Magánélete Elkötelezett buddhista. Apja Ábel Péter (1929–1992) író, filmtörténész,[ Kortárs Magyar Írók 1945–1997/Ábel Péter] anyja Balla Klára. Bátyja, Ábel Péter (1971) általános és elméleti nyelvészként végzett. 2005. október 15-én férjhez ment Fekete Krisztián üzletemberhez, akitől 2019-ben elvált. 2008. augusztus 24-én megszületett a lánya, Fekete Anna Luca. Jelenleg Roberto Favaro olasz gasztrotanácsadóval alkot egy párt.

Színpadi szerepek A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 19.2011. szeptember 13-i lekérdezés.

Brandon Thomas: Charley nénje – Annie Spittigue Móricz Zsigmond: A dinnyék Lope de Vega: A furfangos menyasszony – Fenisa Jókai Mór: A kőszívű ember fiai – Edit Andrew Berman: Társasjáték New Yorkban – Barbara Victorien Sardou: Szókimondó asszonyság – Vereske Hámos György – Vajda Anikó: Mici néni két élete – Kati Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka – Komorna Oleg Bogajev: Orosz népi posta – Narrátor/a sötétség ügynöke Pam Gems: Szívecskéim – Fish Georges Freydau: Fel is út, le is út – Vivien Jean Pioret: Kellemes húsvéti ünnepeket! – Madame Walter Moliere: Tartuffe – Dorine (Mariane komornája)

Szigligeti Ede: Liliomfi – Mariska Zágon István: Hyppolit, a lakáj – Terka Fényes Szabolcs – Barabás Pál: Egy szoknya, egy nadrág – Kamilla Patrick Hamilton: Gázláng – Szobalány Jack Popplewell: A hölgy fecseg és nyomoz – Virginie Renoir Lakner Artúr: Édes mostoha – Erzsike Jean Poiret: Őrült nők ketrece – Muriel Valla Attila – Szikora Róbert – Szomor György – Vinnay Péter: Katonadolog – Riporternő Aiszkhülosz: Oreszteia – Athena Claude Magnier: Oscar – Colette

Filmjei Játékfilmek A szeleburdi család (1981) Dögkeselyű (1982) Gyertek el a névnapomra (1983) Viadukt (1983) Képvadászok (1986) Macskafogó (1986) – Cathy hangja Beléd estem (2026)

Tévéfilmek Fizetés nélküli szabadság (1982) Legyél te is Bonca! (1984) Kicsi a bors... (1984–1985) Linda (1986) Szomszédok (1987–1999) Utazás az öreg autóval (1987) Boszorkánypalánta (1988) Álombolt (1988) A mi kis falunk (2019) Hazatalálsz (2023)

Televíziós és rádiós műsorok Reggeli (2001–2005, 2025–) Danubius Csili (2006–2007) Krém (2006–2008) Heti Hetes (2012–2016) A nő háromszorA nő háromszor (ATV) (2015–2016) Sztárban sztár (2016)http://tv2.hu/sztarban_sztar/221929_abel-anita-vette-at-claudia-helyet.htmlhttp://24.hu/szorakozas/2016/10/17/sztarban-sztar-megosztja-a-nezoket-abel-anita-erkezese/ Drágám, add az életed! (2016–2017) http://retromuzsika.hu/abel-anita-megszolalt-tv2-nagy-bejelentese-kapcsan/http://retromuzsika.hu/szomszedok-szereploje-lesz-tv2-uj-musoranak-vezetoje/ Extrém Activity (2016–2017) Sztárban sztár +1 kicsi (2016)http://supertv2.hu/musoraink/ajanlo/17919_nagyagyuk-a-supertv2-uj-showjaban.html/ A nagy duett (2017) NőComment! (2018–2021) Ide Süss!- gasztroshow (2018, 2022) Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada (2020) Ébredj velünk (2021–2022) Activity Ábel Anitával (2021–2022)

Sorozatbeli szinkronszerepek (sorozat – szereplő – színész)

Acapulco szépe: Odette – Arleth Terán A homok titkai: Carola Sampaio – Alexandra Marzo Madison: Tia Winslow – Stacy Grant Beverly Hills 90210: Brenda Walsh – Shannen Doherty Viszonyok: Rhonda Roth – Lisa Edelstein Bűbájos boszorkák: Prudence „Prue” Halliwell – Shannen Doherty (2. hang, 3. évad) Stingers: Angie Piper – Kate Kendall Marina: Blanca – Verónica Terán Otthonunk: Sally Fletcher – Kate Ritchie Védelmi jog: Sofia – Monica Comegna Columbo: Titkos ügyek: Suzie Endicott – Kristin Bauer Rex Rómában: A harmadik ember: Laura Lorenzi – Veronica Gentili (2012) Szerelmes Anna: Anna Polauke – Jeanette Biedermann South Park: Carol McCormick – April Steward

Jegyzetek

További információk

Blikk/Ábel Anita kislányt szült (2008.) Story Online/Ábel Anita kisbabát vár (képen Ábel Anita és Fekete Krisztián, 2008.) Kiskegyed/Képtár/Ábel Anita Story Online/Galéria/Ábel Anita és férje Műsorvezető adatbázis

Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar gyerekszínészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek