bélyegkép|jobbra|250px|Vörösnyakú lúd (Branta ruficollis)
A vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó, az örvös lúddal nagyon közeli rokonságban álló madárfaj.
Elterjedése, élőhelye Nyugat-Szibéria viszonylag kis területén költ, csaknem a teljes állomány a Kaszpi-tenger déli felének öbleiben, a Fekete-tengeren, Romániában és Bulgáriában telel. , Kisebb csoportok Iránban és az Eufrátesz mocsaraiban is előfordulnak. Korábban biztosan nagy számban telelt Egyiptomban is, mert a fáraók korából számos félreismerhetetlen vörösnyakú lúd ábrázolás ismert. A csoporttól elszakadt példányok más lúdfajokkal Európába is eljuthatnak, például Angliába vagy más Nyugat-Európai országokba, de egyre gyakoribb vendégek a Kárpát-medencében.
Nyílt bokros területeken, valamint erdős tundrákon él.
Megjelenése Alig nagyobb egy tőkés récénél, teljes hossza 55 centiméter, tömege 1 és 1,5 kilogramm között mozog. Tarka tollazata miatt nem téveszthető össze más lúdfélével, de kis mérete miatt nehéz az örvös ludak között megtalálni, mivel nagy távolságból a vörös szín feketének látszik.
Életmódja Erősen társas természetű. A madarak sűrű rajokban repülnek, és minden irányváltást egyszerre végeznek, erről már nagy távolságból is felismerhetők. A vörösnyakú lúd már februárban elhagyja téli szállásait, de csak júniusban érkezik meg költőterületeire, a tundrára. Ezután még 3 hónap áll rendelkezésére, hogy felnevelje utódait, és levesse régi tollait. Augusztus végén ismét felkerekedik, és novemberben újra megjelenik telelőterületein. Fészkelőterületén majdnem kizárólag gyapjúsással táplálkozik. Telelőterületein sótűrő növényzetet és gabonát eszik. balra|bélyegkép|200px|Legelő lúdak
Szaporodása A fészkek víz közelében, de száraz helyeken állnak, a tundrán és az erdős tundrán, néha egészen szabadon. A fészek fűvel és pihékkel van kibélelve. Gyakran fészkel közel a ragadozómadarakhoz, például a vándorsólyomhoz vagy egy gatyás ölyvhöz, mert azok távol tartják a sarki rókát és a hozzá hasonló ragadozókat. Általában 4–5 tojást rak, a kotlás 25 napig tart. Náluk is megjelenik a röpképelen időszak, kb. 1 hónapig tart.
Védettsége A BirdLife International sebezhetőnek nyilvánította a vörösnyakú ludat, mivel a populáció kb. 80%-a öt csoportba tömörül, és az élőhelyüket környező táplálkozási területek megváltoztak a földművelés miatt. Ez az egyik faj, amelyre vonatkozik a Megállapodás az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről (AEWA).
Európában az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége felügyelete alá tartozó Európai Veszélyeztetett Fajok Programja (EEP) keretében tenyésztik a faj egyedeit.
bélyegkép|balra|200px
Források
Az MME Monitoring Központjának adatlapja - magyar neve
További információk Ritka madarak hazai előfordulásai Képek az interneten a fajról A faj hangja
Kategória:Lúdformák Kategória:Madárfajok Kategória:A Kárpát-medence madarai Kategória:Magyarország madarai Kategória:Ausztria madarai Kategória:Azerbajdzsán madarai Kategória:Bulgária madarai Kategória:Horvátország madarai Kategória:Dánia madarai Kategória:Grúzia madarai Kategória:Németország madarai Kategória:Görögország madarai Kategória:Irán madarai Kategória:Irak madarai Kategória:Kazahsztán madarai Kategória:Észak-Macedónia madarai Kategória:Moldova madarai Kategória:Montenegró madarai Kategória:Románia madarai Kategória:Szerbia madarai Kategória:Törökország madarai Kategória:Ukrajna madarai Kategória:Üzbegisztán madarai Kategória:Örményország madarai Kategória:Belgium madarai Kategória:Bosznia-Hercegovina madarai Kategória:Kína madarai Kategória:Ciprus madarai Kategória:Egyiptom madarai Kategória:Finnország madarai Kategória:Franciaország madarai Kategória:Grönland madarai Kategória:India madarai Kategória:Írország madarai Kategória:Izrael madarai Kategória:Olaszország madarai Kategória:Lettország madarai Kategória:Hollandia madarai Kategória:Norvégia madarai Kategória:Lengyelország madarai Kategória:Szlovákia madarai Kategória:Spanyolország madarai Kategória:Svédország madarai Kategória:Az Egyesült Királyság madarai Kategória:A palearktikus ökozóna élővilága Kategória:Magyarországon fokozottan védett állatok