bélyegkép|A máltai rend hivatalos jelvénye|alt=|230x230px bélyegkép|161x161px|A máltai rend operatív jelvénye|alt= A máltai lovagrend történelmi, több mint 900 éves katolikus szervezet, egyházi lovagrend – „laikus, hagyományosan katonai, lovagi és nemesi szerzetesrend”. Teljes neve: Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend. Mottója: Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum (A hit védelme és a rászorulók szolgálata).

Jelenleg római székhelyből világszerte működő, szuverén nemzetközi jogalany. 6 nagyperjelségre, 6 alperjelségre és 48 nemzeti szövetségre van osztva, 120 országban működnek karitatív intézményei, 108 országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatot a karitatív munkája és a keresztény értékek védelme céljából. Magyarországon a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tartoznak hozzá. 1990 óta tart fenn diplomáciai kapcsolatot a magyar állammal, nagyköveti szinten.

A katolikus egyház közép-konzervatív irányzatával azonosul, a mindenkori pápa felé feltétlen hűséggel.

Jeruzsálemben kezdte működését valamikor 1080 előtt, keresztény szerzetesek által vezetett ispotályként (kórház-menhelyként), az akkor még muszlim kézben levő városban: beteg és sebesült zarándokokat és a szegény helybelieket ápolta. Miután az első keresztes hadjárat elfoglalta Jeruzsálemet 1099-ben, 1113-ban II. Paszkál pápa jóváhagyta az új rendet és közvetlenül a Szentszék oltalma alá helyezte. A kor szükségleteinek megfelelően, a rend átalakult katonai-betegápolói szerzetesrenddé: a jeruzsálemi királyság egyik legkomolyabb hadierejének számított, a templomos lovagok mellett, de emellett soha nem hanyagolta el ispotályosi hivatását.

Miután a muszlim erők visszafoglalták a Szentföldet 1291-ben, a Rend Rodosz szigetére került, majd 1530-tól 1798-ig Máltára, fenntartva a kettős szerepét: a betegek ápolását és a kereszténység védelmét. Hadiflottája jelentős részt vett ki az Oszmán Birodalom és a berber kalózok elleni védekezésben a Földközi-tengeren; közben Málta szigetén fönntartott kórháza élvonalban volt a korabeli európai kórházak közt. A reformáció és a francia forradalom hatására a rend elveszítette franciaországi és a protestánssá vált területeken levő hatalmas tulajdonait. 1798-ban Napóleon elűzte a rendet Máltáról.

A rend 1834-ben letelepedett Rómában, ahol a pápai állam, és 1884-től az új olasz állam, elismerte szuverenitását és székhelyének területenkívüliségét. Ettől kezdve újra föllendült és gyarapodott, visszatérve eredeti ispotályosi hivatásához.

A 19. század közepe felé föléledtek, illetve létrejöttek, a független protestáns és anglikán utódrendek is, amelyek máig jó kapcsolatban vannak a máltai renddel és együttműködnek vele.

Magyarországon a rendnek jelentős szerepe volt a középkorban. A török idők után lehanyatlott, a magyar lovagok az osztrák nagyperjelséghez tartoztak. 1928-ban alapították a Magyar Máltai Lovagok Szövetségét, amely a mai napig aktív.

A rend névhasználatai és egyértelműsítése A rend teljes neve magyarul: Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend (Supremus Ordo Militaris Hospitalis Sancti Ioannis Hierosolymitani Rhodius et Melitensis). Ezt hivatalosan Szuverén Máltai Lovagrendre rövidítik; mindennapi és kommunikációs célokra magyarul Máltai Lovagrend, Máltai Rend, Máltai lovagok a használatos formák. A rövidebb változatok esetében vigyázni kell az egyértelműsítésre más, tőle idegen rendekkel szemben, amelyek ugyanezeket a neveket használják.

Történelmi nevei:

- Eredeti neve: Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Rend (Ordo Fratrum Hospitalis Sancti Ioannis Hierosolymitani); kb. 1140-től Katonai és Ispotályos Rend; röviden Szent János Rend, Ispotályos Rend, ispotályos lovagok, Szent János lovagok. Magyarországon Jánoslovagoknak is hívták őket.

- 1310-től 1530-ig Szuverén Jeruzsálemi és Rodoszi Szent János Ispotályos és Katonai Rend. Magyarországon: Jánoslovagok.

- 1530-tól (Málta birtokba vételétől) a mai nevét használja.

Küldetéseinek megvalósítására jogi szervezeteket is bejegyezhet a különböző országokban. Ilyenek Magyarországon: a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és ezek alapítványai.

A Johannita Lovagrendek a történelmi Szent János Ispotályos Rend több országban működő protestáns leszármazottjai. Ezek nem használják a „máltai” nevet, hanem a „Szent János” vagy „johannita” névnek változatait, és a „Szent János Rendek Nemzetközi Szövetsége” (International Alliance of the Orders of St. John) tagjai. Ezek a máltai renddel kölcsönös jó kapcsolatot tartanak fenn és szorosan együttműködnek vele. Magyarországon a Johannita Rend Magyar Tagozata működik.

Másfelől mind a Máltai rend, mind a Johannita lovagrendek mereven elhatárolódnak az általuk „utánzó"-nak nevezett szervezetektől, amelyeknek nincsen meg a kontinuitásuk a történelmi Lovagrenddel, és amelyek legitimitását a Szentszék nem ismeri el. Ezek közt Magyarországon például a Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (röviden Máltai Rend KMFAP) szerepel.

Története A rend megalapítása bélyegkép|Boldog Gellért (Gérard), a rend első vezetője (†1120) A rend Jeruzsálemben bontakozott ki a 11. században. A század közepén már létezett egy Sancta Maria Latina nevű bencés monostor, egy hozzá kapcsolódó ispotály (azaz kórház és menhely), és benne az Alamizsnás Szent Jánosról elnevezett kápolna (ebből a terjedelmes épületből nem maradt meg, csak az emléke, a „Muristan” (perzsául: ispotály)-nak elnevezett térség a Szent Sír templom mögött, és sarkában az ortodoxszá átszentelt Szent János kápolna). Az alapítványt, amelyből az ispotály működött, a dél-itáliai Amalfi-i kereskedők létesítették 1070 táján, zarándokok befogadására; az ispotályt valószínűleg nem a bencések, hanem elkötelezett világi segítők működtették. A Sancta Maria Latina-i férfiispotályt egy kisebb, nők számára fenntartott ispotály egészítette ki, amelyet apácák vezettek: ennek neve Sancta Maria Parva volt. Az ispotályt a század végén egy kevéssé ismert, de nyilvánvalóan nagy adottságú és mélyen elkötelezett ember vezette, a talán provence-i származású Gérard (Gellért) (később Boldog Gellért).

Az első keresztes hadjárat 1099-ben elfoglalta Jeruzsálemet. Ezután az ispotály fontossága megsokszorozódott, a sok sérült és beteg kereszteslovag és a megnövekedett zarándokforgalom miatt. Hírét is vitték egész Európában, és – vélhetően Gérard tehetségének és szorgalmának is köszönhetően – gyűltek az adományok és a jövedelemhozó európai birtokok ráruházása. Gérard Hippói Szent Ágoston reguláját szem előtt tartva szerkesztett szabályzatot az ápolók közösségének. Egyszerű fekete köpeny viselését írta elő, amelyet a bal vállon fehér nyolcágú (Amalfi jelvényeként ismert) kereszt díszített, az ispotály eredetére emlékeztetve. Ma ezt a jelvényt máltai keresztként ismerik. A „johannita” elnevezés arra utal, hogy a kezdettől fogva Keresztelő Szent János volt az ispotály patrónusa (függetlenül attól, hogy az eredeti kápolnájuk egy másik Szent János nevét viselte.) A regulát 1113-ban II. Paszkál pápa jóváhagyta: a 1113. február 15-én kelt pápai bulla biztosította a rend függetlenséget, és szentszéki védnökséget vállalt a rend felett, ugyanakkor lehetővé tette, hogy a rend mindenféle egyházi és világi befolyástól mentesen választhassa elöljáróit.

A katonai rend kialakulása és a szentföldi évek bélyegkép|A Murisztán negyed ó-Jeruzsálemben. Itt volt az első johannita ispotály. Háttérben a Keresztelő Szent János-templom, annak idején a rend fő temploma.|260px Az ispotályosok (vagy johanniták, később Szent János-lovagok) eleinte kizárólag az általuk fenntartott kórházak betegeinek ápolásával foglalkoztak. Ám hamarosan ők is bekapcsolódtak a zarándokok védelmébe és a muszlimok elleni harcokba. Jeruzsálem keresztény kézre kerülése után sok keresztes katona és lovag lépett be a rendbe: a jeruzsálemi királyságnak szüksége volt harci tudásukra és időnkénti bevetésükre, így a XII. század közepére kialakult a rend kettős betegápoló és katonai jellege, katonai gyakorlatai és hierarchikus szervezete, amelyet egy 1155 táján szerkesztett új rendi regula rögzített. Hamarosan a templomos lovagok mellett a Szent János lovagok lettek a jeruzsálemi királyság legfélelmetesebb harcosai: jellemző, hogy a hattíni csata után Szaladin megkegyelmezett az elfogott keresztény harcosoknak, kivéve a templomosokat és az ispotályosokat, akiket egy szálig lemészároltatott.

A rend tizenhárom várat és erődítményt épített, illetve átvett, ezek – a templomosok és mások által működtetett erődítményekkel együtt – kulcsszerepet játszottak a Szentföldi latin királyság védelmében. A három legnagyobb ispotályos várnak máig láthatók a maradványai: Margat és a Krak des Chevaliers a mai Szíriában, Belvoir a mai Izraelben. (Margat várának feltárását 2007 óta magyar régészcsapat végzi, Major Balázs professzor vezetésével) 1268-ban kb. 300 lovag volt a Szentföldön, nem beleszámítva a segélyszolgálataikat.

Jeruzsálem eleste (1187) után a rend központja St. Jean D’Acre (Akkóba) költözött, itt működtette a legnagyobb ispotályát, de a következő században a harci működése maradt előtérben. A keresztesek, így az ispotályos lovagok is, lassan ki lettek szorítva minden területükről, amíg végül 1291-ben, véres ostrom után, elveszítették utolsó támaszpontjukat is, az akkói várat. Ezzel véget ért a szentföldi keresztes jelenlét.

Ciprus (1291–1309) és Rodosz (1309–1522)

bélyegkép|Pierre d’Aubusson nagymester (1476-1503) tanácsával, korabeli kép St. Jean d'Acre elvesztése után a lovagrend, viszonylag kevés túlélő létszámával, Ciprusra költözött át. Megkapták az uralkodótól Limassol városát, ahol hivatásukhoz híven, már 1296-ban ispotályt alapítottak. Közben, a pápa jóváhagyásával, eldöntötték, hogy szárazföldi harcosokból átképezik magukat haditengerészekké, és neki is kezdtek a kiképzéshez és egy flotta építéséhez. (Segített nekik ebben a templomosok feloszlatása 1310-ben, mert a templomosoktól elkobozott vagyonoknak egy része átszállt az ispotályos rendre.) Viszont a rend konfliktusba került a ciprusi uralkodóval, így 1309-ben elfoglalta az akkoriban zavaros tulajdonú Rodosz szigetet, ahol hagyományos ispotályos munkáját folytatta, és két évszázadon át a keresztény világ egyik védőbástyájaként szerepelt az erősödő Oszmán Birodalom ellen. A lovagrend függetlenségét más államok is elismerték. Ebben az időszakban alakult ki a rend szuverén jellege: saját pénzt veretett (scudo), több állammal diplomáciai kapcsolatot tartott fenn. Hatalmas erődítményeket és egy lovagoknak szánt városrészt épített. Ugyanakkor a rend belső átszervezésére is sor került. Kialakult a lovagok „langue” (nyelv) szerinti felosztása. (A magyar nyelvű lovagokat eleinte – valószínűleg az Anjou királyok hatására – az olasz nyelvhez sorolják, az 1600-as évek elejéig, amikor is áthelyezik őket a német „langue”-hoz.)

A rend kiterjesztette hatalmát az egész Dodekanészosz fölött. 1344-ben segített Smyrna (mai Izmir) elfoglalásában,Sire, 34. o. és 1402-ben, amikor Smyrnából elűzték, elfoglalta helyette a Bodrum előtt fekvő Szent Péter várat, amely 1522-ig bázisul szolgált az oszmánok elleni szárazföldi kampányoknak, amelyek során sok keresztény rabszolgát szabadított ki.

Az oszmán birodalom nem tűrhette az előretolt helyben befészkelt erős ellenfelet. 1480-ban próbálkozott először Rodosz ostromával, sikertelenül.Sire szerint ez az aránylag kevéssé ismert csata volt a Rend történelmében a legfontosabb, mert ha ekkor az oszmánok kiűzik a rendet Rodoszból, egy évvel később el tudták volna foglalni Itáliát. (Sire, 71. o.) A sziget bevétele a fiatal Szulejmán szultánnak 1522-ben sikerült, kemény harc után. A rend olyan bátran védekezett, hogy a szultán megtisztelte a túlélőket azzal, hogy vagyonaikkal, levéltárukkal, békében hagyhatták el a szigetet, azokkal a lakókkal együtt, akik nem óhajtottak oszmán uralom alatt élni.Máltaiak, 30. o. Ezt a nagylelkűséget a szultán később többször megbánta.

A máltai évek (1530-1798)