Barsi Ödön (Budapest, 1904. április 18. – Budapest, 1963. február 5.) magyar színész, író, műfordító, rendező. Eredeti neve Rodriguez Ödön. Rodriguez Endre filmrendező testvére.
Többször írói álnevet használt munkássága során, például J. Bayrd, B. Darton, E. Girdo, C. Green, E. Ralph,MOKKA: Az ismeretlen ellenfél (1935) című regénynél. A. Rodriguez, E. A. Rodriguez, C. Rodriguez, E. A. Rodry, C. Thompson, E. Thompson, M. Thompson, P. Thompson, G. Wilcox, C. Wreen, C. Wrenn, C. Hamilton, P. Hawker, Roderich.
Életpályája A budapesti Színiakadémián 1929-ben megszerezte színészi, majd 1930-ban rendezői diplomáját. A Nemzeti Színház ösztöndíjas tagja lett, majd Kolozsváron játszott. 1935-ben, a Magyar Rádió tízéves jubileumára meghirdetett hangjátékpályázaton első díjat nyert Gárdonyi Géza Isten rabjai című művének feldolgozásával. Ugyanebben az évben a Magyar Rádiónál helyezkedett el. 1933-tól számos bűnügyi és kalandregény szerzője, amelyek főként álnéven jelentek meg a Tarka regénytár és a Nova könyvkiadó irodalmi sorozatában. 1936-tól lektor, rendező. 1945-ben részt vett a rádió újraindításában, majd főrendezőként dolgozott az 1948-as nyugdíjazásáig. Tudományos-fantasztikus regényei révén mint író, a TTIT Asztronautikai Bizottságának egyik alapító tagja volt (1956) 1988-tól regényeinek nagy része új kiadásban jelent meg.
Színházi rendezései Az ember tragédiája Nemzeti Színház 1938. Ellák Nemzeti Színház 1937. Ellák Pécsi Színház 1943. Húsvéti passió Pécsi Színház 1943. A három testőr Szegedi Nemzeti Színház 1948.
Jelentősebb rádió hangjátékai Isten rabjai Quo vadis Délibáb kisasszony Karácsonyi álom Szilveszteri kaland Lionardo da Vinci Az örök élet A bűvös kocka A felszabadítók Panoptikum A súgó Komédiások Gösta Berling Húsvét Húsvéti legenda Pehelyke
Regényei A Nevető halál A hallgatás hajója Találkozás a halállal A gyilkos fák szigete A láthatatlan íjász Titkos szolgálat 8 óra 2 perc (1935) Az Amazonasz titka Lady Stanley Ki a következő Az elveszett oázis A sátán bábszínháza A gyilkos múmia Gyilkosság a szeánszon A Waterloo híd rejtélye A csuklyás lovas Az alcasari máglya A déli sark aranya A vörös skorpió A mankós ember A skorpió bandája A fekete zsinór, Literária kiadó Világvárosi Regények sorozat, 287. szám, Budapest, 1936 A nagy kalandor (1936) Harc a boldogságért A vágtató árnyék Az ezüst sirály bandája A fekete sárkány karmaiban A Romanovok diadémja Rémület San-Franciskóban Az alvilág sűlyesztője (1937) P. Hawker: A texasi bandita,A MOKKA ezt regényt és írói álnevet tévesen Havas Zsigmondnak (is) tulajdonítja. Stádium Ny., Tarka regénytár III.15., Budapest, 1937 A sátán fia A rémület völgye (E. A. Rodriguez) A sugárzó holttest A Colorado farkasa (1938) A cubai véreb A mexikói sátán A préri fantomja Az üldözött Halál a kormánykeréknél (1939) Jim, a fekete lovas Segítség...gyilkos..! Az úszó halál Halálexpress* (1939) A Bolingbroke kastély kísértete A lasszóvető Az aranyország lázadói A zöld anakonda A halálfejes lovas A szent Buddha titka Bumerang kapitány Szellemek völgyében (1940) Vadnyugati örvény Jimmy lyukat üt a világba (G. Wilcox) A rémület tornya A rémület völgye (E.Thompson) Az aranyálarcos A kínai hóhér A krokodílok országa Az emberevő Az álarcos fantóm A kőkoporsó titka A perui véreb A bálványimádó Számum Az élő torpedó (1941) Vadnyugati örökség Indián örökség A fekete tövis Komédiások A rémület hajója (Roderich)(1942) Komédiások (1942) Játék a halállal (Kempelen Farkas) Madagaszkár királya (Benyovszky Móric) Ördöglovas (Sándor Móric) (1943) Az ördög hegedűse (Niccolò Paganini) Harmadik csöngetés El Dorado Az űrhajó (1944) Vihar London felett (1945) Üstökös Álomfickó meséi Indiánok a Dunán (1946) Egy lélek visszatér (1947) Szárnyas penge (2011) kéziratból megjelent posztumusz regény A tenger meséi (2012) kéziratból megjelent posztumusz mesekönyv A papagáj (2012) kéziratból megjelent posztumusz novelláskötet Északi fény - Napló (2012) regény és kéziratból naplótöredék
Műfordításai Edgar Allan Poe: Mr. Simpson tévedése és Őfensége levele E. T. A. Hoffmann: Válaszúton (1943)
Filmre írta: Jókai Mór A kőszívű ember fiai (1956) és Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényét (1942).
Emlékezete Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest novemberben című bűnügyi regényében.
Források
További információk – Barsi Ödön rövid életrajza a MASFITT honlapján – Barsi Ödön élete és munkássága, bővebben – a szerző könyveinek, illetve a neki tulajdonítható művek teljes listája (90 tétel) Barsi Ödön az Internet Movie Database oldalain
Jegyzetek
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek