A Bibi és Tina – Lányok a fiúk ellen (eredeti cím: Bibi & Tina: Mädchen gegen Jungs) 2016-ban bemutatott német film, amely valós díszletek között készült élőszereplős változata a Bibi és Tina című animációs sorozatnak, Agi Dawaachu ötlete nyomán. A rendezője Detlev Buck, a producerei Detlev Buck, Christoph Daniel, Marc Schmidheiny és Sonja Schmitt, a forgatókönyvírója Bettina Börgerding, a zeneszerzői Ulf Leo Sommer, Daniel Faust és Peter Plate. A főszerepekben Lina Larissa Strahl és Lisa-Marie Koroll láthatóak. A film a DCM Productions, a Boje Buck Produktion, a Kiddinx Entertainment és a Zweites Deutsches Fernsehen gyártásában készült, a DCM Film Distribution forgalmazásában jelent meg. Műfaját tekintve családi kalandfilm. Németországban 2016. január 21-én mutatták be, Magyarországon 2018. február 10-én mutatta be az M2.

Cselekmény Falkensteinbe érkeznek a fővárosi testvériskola diákjai, hogy együtt táborozzanak a helyi gyerekekkel. A fiúk-lányok közötti konfliktus hamar kialakul, Alexnek is választania kell Tina és az új haverjai között. A városi fiúk mindent megtesznek a győzelemért, még az erdő is felgyullad, hogy végül ismét kimondhassuk a nagy igazságot: nincs különbség fiúk és lányok között, és a szerelem mindent legyőz.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hang Bibi Blocksberg Lina Larissa Strahl Pekár Adrienn Tina Martin Lisa-Marie Koroll Lamboni Anna Alexander von Falkenstein Louis Held Jéger Zsombor Falko von Falkenstein Michael Maertens Kerekes József Dagobert Martin Seifert Forgács Gábor Susanne Martin Winnie Böwe Zakariás Éva Holger Martin Fabian Buch Makray Gábor Freddy Max von der Groeben Nikas Dániel Francois Tilman Pörzgen Baráth István Urs Nägeli Phillip Laude Ungvári Gergely Kumpel Köbi Benjamin Lutzke Jakab Márk Leo Schmackes Kostja Ullmann Zámbori Soma Dr. Krähwinkel Michael Wittenborn Harmath Imre Hans Kakmann Charly Hübner Holl Nándor Tarik Schmüll Emilio Sakraya Kilin Bertalan Dr. "Mókus" Eichhorn Detlev Buck Kapácsy Miklós

Magyar változat A szinkront az MTVA megbízásából a Direct Dub Studios készítette. Magyar szöveg:Niklosz Krisztina Szerkesztő: Német Beatrix Hangmérnök és vágó: Papp Krisztián Gyártásvezető: Bogdán Anikó Szinkronrendező: Vajda István Produkciós vezető: Bor Gyöngyi Felolvasó: Endrédi Máté További magyar hangok: Berecz Kristóf Uwe, Berkes Boglárka, Borbíró András, Czető Ádám, Czető Zsanett, Györfi Laura, Kántor Kitty, Kobela Kíra, Laudon Andrea, Vida Bálint

Jegyzetek

Források

További információk Bibi és Tina III. – Lányok a fiúk ellen a mediaklikk.hu-n

Kategória:2016 filmjei Kategória:Német fantasyfilmek Kategória:Német családi filmek