Jadyn Wong (született: Kristianna Jessa Wong, Medicine Hat, 1989. május 11. –) kanadai színésznő.

Legismertebb szerepe Happy Quinn a CBS TV csatorna 2014-ben indult Skorpió – Agymenők akcióban című sorozatában.

Élete és pályafutása 1989. május 11-én született hongkongi bevándorlók gyermekeként. 12 éves korában beiratkozott színiiskolába, hogy legyőzze a félénkségét. Gimnáziumba a helyi Medicine Hat High School-ba járt, itt is érettségizett. A Calgary University-n elhalasztotta a tanulmányait, hogy együtt dolgozhasson Robert Duvalllal a Golden Globe-jelölt A szabadság útján című minisorozatban; ez volt az első szerepe. Végül a University of British Columbia hallgatójaként szerzett diplomát kereskedelem szakon. Jadyn fiatalkorában karatézni kezdett, és ez lehetővé tette, hogy később feketeövet szerezhessen a harcművészetből.

2014-ben kezdték sugározni a CBS TV csatorna Skorpió – Agymenők akcióban című sorozatát, amelyben Jadyn főszerepet kapott; a technikai zseni Happy Quinnt alakította. A sorozat negyedik, befejező évadja 2017. szeptember 25-én indult, és 2018-ban ért véget.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2009 Űrkölykök Space Buddies kínai riporter 2010 The Letters April Jung rövidfilm 2012 Cosmopolis Cosmopolis interjúztató 2014 Debug Diondra 2016 Megőrjítesz Susana You're Killing Me Susana Altagracia magyar hangja Bognár Anna 2021 Időtlen szerelem Needle in a Timestack Zoe Mikkelsen

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2006 A szabadság útján Broken Trail Ghee Moon / Egyes 2010 Caprica játékmester 1 epizód2011 Kékpróba Rookie Blue Mary Vu 1 epizód Erica világa Being Erica Rachel 6 epizód Stay with Me Li tévéfilm2014 Elveszett lány Lost Girl Dao-Ming 1 epizód Working the Engels Shirl 1 epizód Spun Out Esther Wing 1 epizód Client Seduction Molly tévéfilm2014–2018 Skorpió – Agymenők akcióban Scorpion Happy Quinn főszereplő (93 epizód)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színésznők