Német Szabaddemokrata Párt (németül Freie Demokratische Partei, FDP) liberális párt Németországban. Ideológiája a szabadpiac elvű gazdaságpolitika és az egyéni jogok védelmét ötvözi a német jóléti állam szociális elveivel. A 2005-ös választások után a harmadik legnagyobb párt a Bundestagban.
Az FDP-t német liberális pártok alapították 1948. december 11-én, amelyek részben a liberális Német Demokratikus Pártból (DDP), részben a középjobb Német Néppártból (DVP) eredtek. Az FDP első elnöke, Theodor Heuss, korábban a DDP egy vezetője volt.
Az FDP hagyományosan középosztálybeli és felső középosztálybeli protestánsok alkotják, akik függetlennek, és az európai liberális hagyományok híveinek vallják magukat. A szövetségi választásokon a párt 5,8% és 12,8% közti eredményeket szokott elérni, tehát nem közelíti meg a két nagy német párt (a CDU/CSU, illetve az SPD) eredményeit.
A párt 1998-tól ellenzékbe került. A szabaddemokraták főleg a fiatalokat célozzák meg, ezért is volt a 2002-es választásokon a „Projekt 18” a kampányuk címe.
A 2004-es parlamenti választásokon 6,1%-ot értek el. A párt az ALDE-frakció része, annak 3. legerősebb pártja.
A 2005-ös szövetségi választásokon a párt 9,8%-ot ért el, ezzel a 3. legerősebb párt lett az ellenzéki oldalon.
Ideológia
A párt ideológiája a liberalizmus. A párt a politikai spektrumon gazdasági liberálisnak tekinthető.
Gazdaságpolitika
A párt a liberális és szociális piacgazdaságban hisz. Fontosnak tartják, hogy az állam a gazdaság működéséhez szükséges kereteket megadja, de lehetőleg ne avatkozzon bele a piaci mechanizmusokba.
Céljuk a munkahely teremtés a befektetői környezet jobbá tételével, ennek céljában a bürokráciacsökkentés, privatizálás és deregularizációt vallják fontosnak. Az államadósság csökkentésével egy olyan kiegyensúlyozott költségvetést szeretnének, amivel nem alakulna ki újraeladósodás. Az adózás szempontjából az egyszerűbb adórendszert szeretnék megteremteni, a személyi jövedelem adó esetében az egykulcsos adórendszert vezetnék be.
A szabaddemokraták eltörölnék szövetségi szinten a minimálbért, ehelyett a bérek alsó határát tartományi illetve ágazati sajátosságoknak megfelelően határoznák meg.
Egészségügy
A bürokratikus szabályrendszerek leépítését tartják fontosnak emellett, hogy a betegeknek joguk legyen dönteni orvosi kezelések esetén a saját testükről. Az intézményi autonómiát erősíteni kell. Hosszabb távon a párt a kender legalizálást tűzte ki célul.
Oktatáspolitika
A párt a migrációs háttérrel rendelkező diákok esetében kötelező német nyelvi tesztet íratnának, hogy a nyelvi hiányosságokkal küzdő diákokat kiszűrjék. Az óvodai elhelyezést ingyenessé tennék 3-6 éves korú gyerekek esetében. Az idegen nyelv tanítása, már az általános iskola első osztályában el kell kezdeni álláspontjuk szerint.
A párt a felosztott oktatási rendszert támogatja, aminek keretében felszámolnák a Gesamtschule rendszerét, mert álláspontjuk szerint ez az iskolatípus nem szolgálja az egyéni fejlődést és a teljesítményorientált szemléletet. A párt a csúszó tandíjakat támogatja, hogy a felsőoktatási intézmények finanszírozása biztosított legyen. A párt támogatja az őssejt kutatásokat.
Választási eredmények Bundestag
Választások Választókerületi szavazatok száma Pártlistás szavazatok száma % Megszerzett helyek száma Kormány/Ellenzék? Pártelnök 1949nem volt 2 829 920 11,9 Kormánypárt: CDU/CSU és a DP párttal Franz Blücher 19532 967 566 2 629 163 9,5 Kormánypárt: CDU/CSU és a DP párttal Franz Blücher 19572 276 234 2 307 135 7,7 Ellenzék Reinhold Maier 19613 866 269 4 028 766 12,8 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Erich Mende 19652 562 294 3 096 739 9,5 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Erich Mende 19691 554 651 1 903 422 5,8 Kormánypárt: SPD párttal Walter Scheel 19721 790 513 3 129 982 8,4 Kormánypárt: SPD párttal Walter Scheel 19762 417 683 2 995 085 7,9 Kormánypárt: SPD párttal Hans-Dietrich Genscher 19802 720 480 4 030 999 10,6 Kormánypárt: SPD párttal Hans-Dietrich Genscher 19831 087 918 2 706 942 6,9 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Hans-Dietrich Genscher 19871 760 496 3 440 911 9,1 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Martin Bangemann 19903 595 135 5 123 233 11,0 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Otto Graf Lambsdorff 19941 558 185 3 258 407 6,9 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Klaus Kinkel 19981 486 433 3 080 955 6,2 Ellenzék Wolfgang Gerhardt 20022 752 796 3 538 815 7,4 Ellenzék Guido Westerwelle 20052 208 531 4 648 144 9,8 Ellenzék Guido Westerwelle 20094 076 496 6 316 080 14,6 Kormánypárt: CDU/CSU pártokkal Guido Westerwelle 20131 028 645 2 083 533 4,8 Kiesett a törvényhozásból Philipp Rösler 20173 249 238 4 997 178 10,7 Ellenzék Christian Lindner 20214 040 783 5 316 698 11,5 Kormánypárt az SPD-vel és a Zöldekkel (2021–2024) Christian Lindner 20251 623 351 2 148 878 4,3 Kiesett a törvényhozásból Christian Lindner
Tartományi parlamentek
Tartomány Választási év Szavazatok száma % Megszerzett helyek száma Kormány/Ellenzék? Alsó-Szászország 2022 170 298 4,7 Parlamenten kívül Baden-Württemberg 2026 235 599 4,4 Parlamenten kívül Bajorország 2023 413 595 3,0 Parlamenten kívül Berlin 2023 70 416 4,6 Parlamenten kívül Brandenburg 2024 12 462 0,8 Parlamenten kívül Bréma 2023 64 155 5,1 Ellenzék Észak-Rajna-Vesztfália 2022 418 460 5,9 Ellenzék Hamburg 2025 100 522 2,3 Parlamenten kívül Hessen 2023 141 608 5,0 Ellenzék Mecklenburg-Elő-Pomeránia 2021 52 945 5,8 Ellenzék Rajna-vidék-Pfalz 2026 42 083 2,1 Parlamenten kívül Saar-vidék 2022 21 618 4,8 Parlamenten kívül Szászország 2024 20 995 0,9 Parlamenten kívül Szász-Anhalt 2026 33 969 2,6 Parlamenten kívül Schleswig-Holstein 2022 88 613 6,4 Ellenzék Türingia 2024 13 582 1,1 Parlamenten kívül
Választók
A párt választói hagyományosan a 60 éven felüliek és a középkeresetűek közül tevődik össze, bár a 18-29 év közöttiek közt a Zöldek a legnépszerűbb párt, a szabaddemokraták a 3. legnagyobb korcsoportjának számítanak ők. Területileg a párt hagyományosan Baden Württemberg, Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-vidék Pfalz és Schleswig-Holstein tartományokban népszerű.
Elnökei bélyegkép|jobbra|185px|A FDP szerepe a német tartományi parlamentekben Theodor Heuss 1948–1949 Franz Blücher 1949–1954 Thomas Dehler 1954–1957 Reinhold Maier 1957–1960 Erich Mende 1960–1968 Walter Scheel 1968–1974 Hans-Dietrich Genscher 1974–1985 Martin Bangemann 1985–1988 Otto Graf Lambsdorff 1988–1993 Klaus Kinkel 1993–1995 Wolfgang Gerhardt 1995–2001 Guido Westerwelle 2001–2011 Philipp Rösler 2011–2013 Christian Lindner 2013–2025 Christian Dürr 2025–
Források Az FDP honlapja TV-Liberal
Kategória:Németországi pártok Kategória:1948-ban alapított szervezetek