A Szent Rókus Kórház, Budapest és egyben Európa legrégebbi közkórházainak egyike a Józsefvárosban működik. A fekvőbetegosztályokon, 300 ágyon, kardiológiai-gasztroenterológiai-neurológiai-belgyógyászati, nőgyógyászati rehabilitációs, krónikus belgyógyászati ellátás folyik. Az intézmény oktatókórház, így részt vesz az egészségügyi szakdolgozók, logopédustanárok, a főiskolai és egyetemi hallgatók és a végzett orvosok posztgraduális elméleti- és gyakorlati képzésében. Ápolónőik a kórház megalakulásakor a Kékkeresztes Márta Betegápoló Egyesület nővérei, a „Márták” voltak, akik máig ható erkölcsi tartást hagytak utódaikra. A gyógyító, rehabilitációs és krónikus ellátást mind egészségbiztosítással rendelkező, mind fizető betegek igénybe vehetik.

Története bélyeg|264px|A kórház 1961-ben A 18. század elején az osztrák császár ajánlotta a magyar rendeknek, hogy létesítsenek kórházakat. 1724-ben a Magyar Királyi Helytartótanács elrendelte, hogy a településeknek kell gondoskodniuk a szegény sorsú betegekről. 1701 körül Pesten is emeltek egy kis kórházat, a mai Kossuth Lajos és Semmelweis utca sarkán. A közel 30 ezres városnak eleinte összesen 72 betegágya volt. A város tanácsának határozata alapján a Rókus-szegényházat kibővítették, és kórházzá alakították. Az építkezés 1795. augusztus 30-án indult meg. A főhomlokzat 1796-ban, a teljes épületegyüttes 1798. május 28-án nyílt meg ünnepélyesen. Akkori főbejárata a mai Rókus-plébánia copf stílusú, kőkeretű bejárata volt, fölötte a ma is olvasható szöveg: Pestanum Calamitosorum Domicilium. Az új kórház neve „Pesti Polgári köz Ispotály” volt.

A szegényházban három szinten 60 főt, a kórházban „minden osztály béli személyek számára 237 külön ágyak rendeltettek”. Ebből 100 ingyenes volt, a többiért napi 12 krajcárt kellett fizetni. A gazdagoknak 12 külön szoba volt napi 50 krajcár és egy forint közötti áron fenntartva. A személyi állomány igazgatótól a kapusig húsz fő, a javadalmazás összesen évi 3070 forint, az első igazgató Haffner Mihály volt. Az első évben felvett betegek száma 1200, de 1805-től már 2000 körül mozgott. Itt vezette be 1847-ben dietil-éterrel és kloroformmal altatásos módszerét Flór Ferenc sebész főorvos, akit 1848-ban Pest város tiszti főorvosává és a Szent Rókus Kórház igazgatójává választottak. 1851. május 20-án, a 33 éves Semmelweis Ignác átvette az önállósult szülészeti osztály vezetését, aki itt is bevezette a klórvizes kézmosást, és a rendszeres takarítást, tiszta ágyneműhúzást, ezzel a gyermekágyi lázat 1% alá csökkentette. 1857-ben a kórház hivatalosan is közkórház lett, majd 1860–1862 között a kórházi ágyak száma 678-ra emelkedett. 1875-ben a kórház átvette a régi dologházi épületet, és megkezdték a fertőző betegek elkülönítését. 1876. január 19-én I. Ferenc József magyar király személyesen is megelégedését fejezte ki a rend és tisztaság miatt. 1877-ben új orvosi pályázati rend, új kórházi alapszabály és házirend készült, megszüntették a különszobákat, így lehetővé téve az egyre több elmebeteg elhelyezését. A toloncosztályt felszámolták, a rabok betegségüknek megfelelő elhelyezést kaptak. A régi épületek helyébe az ún. pavilonrendszer lépett.

Budapest nagyszabású kórházépítés programját 1884-ben Gebhardt Lajosnak, a Rókus Kórház igazgatójának vezetésével egy szakbizottság dolgozta ki. Ennek értelmében még abban az évben megépült a Magyar Vöröskereszt Erzsébet Királyné Kórháza (a mai Sportkórház), a Szent István Kórház (1885), a Szent László Kórház (1895), az új Szent János Kórház (1897), és ekkor bővítették a Szent Rókus Kórházat is.

1898-ban, két évvel Wilhelm Conrad Röntgen találmányát követően itt nyílt meg Európa első központi röntgenlaboratóriuma Donáth Gyula, majd Stein Adolf vezetésével. 1919-ben, a kommün alatt az intézményt Központi Kórháznak nevezték el. 1928–29-re az egyre nagyobb ágyszámigény miatt időszerűvé vált a kórház kibővítése, azonban csak kisebb épületeket tudtak átalakítani a nagy gazdasági világválság alatt. 1933 szeptemberében fogászati rendelő nyílt, majd 1938 januárjában fog- és szájsebészeti fekvőbeteg osztályt is létrehoztak kezelővel és két ötágyas szobával. A második világháború alatt egyre szigorúbb takarékossági intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni. Az állandósult légiriadók miatt 1941-ben, az alagsorban öt szükségóvóhelyet létesítettek. Budapest ostroma alatt a Szent Rókus-kápolna és a kórház 40%-os rombolást szenvedett. A 650-700 beteg fűtés nélkül maradt. Az alagsorba szükségműtőt és kötözőt telepítettek. A Rókus Kórházat 1952. július 1-jén átvette a Pest megyei Tanács, majd a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórháza lett. 1956. január 1-jétől rendszeres orvostovábbképzés, majd szakdolgozóképzés folyt itt. 1956 elején földrengés és árvíz pusztított a megyében. Az illető községek körzeti orvosainak a kórház másodorvosai segítettek a betegellátásban. Október 23-án, az 1956-os forradalom kitörése után a kórház dolgozói demokratikus szavazással 10 tagú (5 orvos, 5 nem orvos) munkástanácsot választottak 4 póttaggal (3 orvos, 1 nem orvos). A sebesültek felvétele és orvosi ellátása rendben ment. A betegek és dolgozók közül senki sem sebesült meg, bár a környéken harcok folytak. 313 beteget vettek fel és 287 sebesültet elláttak. A dolgozók, orvostanhallgatók és önkéntes segéderők fáradságot nem ismerve, lelkesen kivették részüket a sebesültek és betegek ellátásában. A kórház helyreállítása 1957-ben már csaknem teljesen befejeződött. Az év első felében már ugyanannyi beteget vettek fel, mint egy évvel korábban. A következő húsz év a lassú fejlődésé volt. 1978–1991 között „rekonstrukció” címszó alatt teljes át- és újjáépítés folyt. A statikai vizsgálatok alapján az egész Rókust fel kellett újítani, így 1978-ban a „Corvin szárnyon” két évig tartó munka következett. A „Rákóczi úti szárny”-ra később került sor. A Stáhly utcai, hatszintes épület 1985-ben, majd a Gyulai Pál utcai front lett „beköltözhető”. 1990 decemberében átadták a Stáhly utcai főépülettel zárt híddal összekötött Rendelőintézetet.Története

Aktív és krónikus betegeit ma 627 ágyon látja el. A tradicionális „nagy” szakmákon belül az orvostudomány és a műszerezettség fejlődése a szakosodás irányába hatnak.

Orvostörténeti jelentősége A Szent Rókus Kórház a magyar orvostörténet több jelentős eseményéhez kapcsolódik. 1847-ben itt alkalmazta Flór Ferenc sebész főorvos a dietil-éterrel és kloroformmal végzett altatásos módszert, amely a korszakban újszerű eljárásnak számított.

1851-ben Semmelweis Ignác átvette a kórház önállósult szülészeti osztályának vezetését. A klórvizes kézmosás, a rendszeres takarítás és az ágyneműcsere bevezetésével a gyermekágyi láz előfordulását jelentősen csökkentette.

A kórházhoz kötődik a magyarországi radiológia korai története is: 1898-ban, röviddel Wilhelm Conrad Röntgen felfedezése után, a Rókus Kórházban központi röntgenlaboratórium kezdte meg működését.

Jelenlegi szerepe A Szent Rókus Kórház és Intézményei a 2010-es években lezajlott szervezeti átalakulásokat követően a Semmelweis Egyetem intézményrendszerébe integrálódott: jogutódlással történt megszüntetését követően jogutódja a Semmelweis Egyetem lett, és az ellátási területeket, illetve kapacitásokat a hatósági határozatok rögzítik.

A telephely jelenlegi funkciója ezért nem önálló „klasszikus” általános kórházként írható le, hanem úgy, mint a Semmelweis Egyetem betegellátásának egyik, több profilt összefogó városi egysége (Szent Rókus Klinikai Tömb). A tömb a Józsefvárosban – a Gyulai Pál utcai történeti kórházi épületrészben és a Stáhly utcai rendelőintézeti helyszíneken – járóbeteg-szakellátást, egynapos ellátásokat, diagnosztikát, valamint egyes, klinikákhoz kihelyezett részlegek működését biztosítja.

A tömb egyik központi eleme a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézete, amely széles körű járóbeteg-szakellátást nyújt felnőtt és gyermek szakmákban. A hivatalos tájékoztatás szerint a rendeléseket átmenetileg a Szent Rókus Klinikai Tömb történelmi kórházi épületrészében (Gyulai Pál utca) szervezik, és a szakmai paletta többek között belgyógyászati és társszakmai (pl. kardiológia, gasztroenterológia, nefrológia, neurológia), továbbá rehabilitációhoz kapcsolódó ellátásokat (pl. fizikoterápia, gyógytorna) is lefed.

A Szent Rókus Klinikai Tömb betegellátó struktúrájában külön egységként jelennek meg az egyetemi klinikák kihelyezett részlegei és szolgáltatásai: a helyszínen működik például kardiológiai rehabilitációs részleg (a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kihelyezett részlegeként), képalkotó diagnosztika (az Orvosi Képalkotó Klinika kihelyezett részlegeként), laboratóriumi diagnosztika (a Laboratóriumi Medicina Intézet kihelyezett részlegeként), valamint mozgásszervi rehabilitáció (az Ortopédiai Klinika kihelyezett részlegeként). A tömbben pszichiátriai ellátások is működnek kihelyezett formában (gondozó/szakrendelés, illetve nappali kórházi részleg).

A hatósági dokumentumok alapján a tömb egyes szakmai területein – különösen a rehabilitációs ellátásoknál – nem kizárólag kerületi vagy budapesti, hanem speciális (akár országos) ellátási kötelezettséget rögzítő döntések is léteznek; továbbá a kapacitások és ellátási területek egy része átcsoportosításokkal, illetve új szakmák engedélyezésével változott az elmúlt években.

A telephelyhez kapcsolódó intézményi szolgáltatások között – a nyilvános hatósági nyilvántartások szerint – foglalkozás-egészségügyi szakellátás is szerepel.

Szakterületei Belgyógyászat: nefrológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai, diabetológiai, hematológiai profilú osztályok és részlegek Sebészeti osztály Szülészeti-nőgyógyászati osztály Szemészeti osztály ma is a Kórház egyik legnagyobb forgalmú részlege a hályogsebészet és műlencse-implantáció révén. Az 1990-es évek eleje óta itt működik az ország első cornealaboratóriuma, ahol konzervált emberi szaruhártyák készülnek műtéti felhasználásra. Fül-orr-gége, fej-nyaksebészeti osztály. Már 1887-től működött a belgyógyászati osztály fiókjaként. 1970-ben bevezették a modern mikrokirurgiai és arcideg sebészeti eljárásokat, amelyeket kiegészítenek a klasszikus fülműtétek mellett a hallásjavító műtétek. Itt alkalmazták elsőként az országban a hangprotézis implantációt. Fog- és szájsebészeti osztály, amely már nemcsak a szájüregi és fogászati betegségek gyógyításával foglalkozik, hanem az arcsebészeti szakterület teljes spektrumával is.

Híres orvosai Vörösmarthy Dániel orvos, szemész, egyetemi tanár; az orvostudományok kandidátusa Báthory István szülész, Semmelweis munkatársa Bossányi András igazgató főorvos Czeyda-Pommersheim Ferenc sebészprofesszor Ferenczi Sándor pszichoanalitikus, neurológus Grósz Emil szemész Győry György szülész-nőgyógyász professzor Hirschler Ignác szemész Hüttl Tivadar sebészprofesszor Illyés Géza urológus Kausz István sebész főorvos, párbajtőrvívó olimpikon Kriston Andrea a róla elnevezett női helyreállító intimtorna megalkotója Krompecher Ödön patológus Kubányi Endre sebészprofesszor Laufenauer Károly szülész Müller Kálmán sebész, szülész Piskovich János sebész főorvos Scheuthauer Gusztáv kórbonctanprofesszor Semmelweis Ignác, az Anyák megmentője Török Lajos bőrgyógyászprofesszor

Jegyzetek

További információk A közegészségügy története

Kapcsolódó szócikkek Semmelweis Ignác Röntgensugárzás

Források Dr. Hollán Henrik: A Rókus Kórház története, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967, 234 oldal

Kategória:Budapest kórházai Kategória:Budapest VIII. kerülete Kategória:Magyar Örökség díjasok Kategória:Rákóczi út