A König-osztály a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik csatahajóosztálya volt, melynek négy egysége az első világháború elején állt szolgálatba. Tagjai a König, a Großer Kurfürst, a Markgraf és a Kronprinz voltak. A „Königek” az őket megelőző Kaiser-osztály továbbfejlesztett változatai voltak, hozzájuk képest a legjelentősebb különbség a lövegtornyok elrendezésének módosítása volt.
Többnyire együtt tevékenykedve a haditengerészet fő erőit tömörítő Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) III. csatahajórajához (Geschwader III) tartozó V. divíziót alkották. A háború számos hadműveletében részt vettek, így ott voltak a skagerraki csatában is, ahol a német csatavonal élét képezték. Mindegyik hajó túlélte a világháborút és 1918 novemberében Scapa Flow-ban internálták őket, ahol 1919. június 21-én Ludwig von Reuter ellentengernagy utasítására legénységük elsüllyesztette őket a Hochseeflotte többi itt lévő egységével együtt, hogy a britek ne szerezhessék meg őket.
Tervezés A König-osztály megépítését a német flottaépítési törvény 1908-as második kiegészítése tette lehetővé, melyet a brit Dreadnought jelentette technikai kihívásra adott válaszként fogadtattak el. Az új típusú brit csatahajók (dreadnoughtok) jelentősen nagyobbak és ennek megfelelően jóval több pénzt emésztett fel megépítésük, mint a korábbi csatahajóké (pre-dreadnoughtoké avagy sorhajóké). A költségnövekedés miatt az 1906-ban rendelkezésre bocsátott és 1911-ig felhasználandó keret már nem bizonyult elegendőnek az új viszonyok között.
A kiegészítésben biztosított további anyagi keret mellett a nagy hadihajók szolgálati idejét is 25-ről 20 évre csökkentették, amivel azt akarták elérni, hogy a birodalmi gyűlés nagyobb összegeket biztosítson az újabb hajók építéséhez is. A Reichstagra való nyomásgyakorlásként Tirpitz kilátásba helyezte az államtitkári posztról való lemondását arra az esetre, ha ejtenék a módosítást. Ennek hatására 1908 márciusában nagy többséggel elfogadták a törvény kiegészítését.
A szolgálati idő lerövidítése révén korábban le kellett cserélni a Siegfried- és az Oldenburg-osztályok partvédő páncélosait valamint a Brandenburg-osztályú sorhajókat. Az 1906-os kiegészítésben új csatahajók építésére hiába kért forrásokat most sikerült megszereznie Tirpitznek. Ezen felül a törvény a haditengerészet költségvetését további egy milliárd márkával toldotta meg. Miután a négy Sachsen-osztályú páncélost a Nassau-osztály egységeivel és a hat Siegfried-osztályú egységet a Helgoland- és a Kaiser-osztállyal váltották le, a Brandenburgok cseréje került sorra. A Königet és három testvérhajóját S, Ersatz Kurfürst Friedrich Wilhelm, Ersatz Weißenburg, és Ersatz Brandenburg neveken rendelték meg.
Fő jellemzők A König-osztályú csatahajók teljes hosszúsága 175,4 m, a vízvonal menti hosszúsága 174,7 m, legnagyobb szélessége 29,5 m, legnagyobb merülése 9,19 m volt elöl és 9,0 m hátul. Vízkiszorításuk üresen , teljes terhelés mellett volt. A hajótestet hosszanti és keresztirányú válaszfalakkal látták el és a külső részére szegecseléssel rögzítették fel a külső héjt. A hajók 18 vízzáró rekesszel rendelkeztek és mindegyiküket kettős fenékkel látták el, mely a hajó hosszának 88%-ára terjedt ki.
A hajókat „nagyon jó tengerjáró hajóknak” tartották. Hullámverésben haladva kisebb sebességcsökkenés jelentkezett náluk és éles kanyarodó manőverben a sebességük akár 66%-át is elveszíthették, miközben 8 fokban megdőltek. A csatahajók átlós metacentrikus magassága 2.59 m volt. A Großer Kurfürst, a Markgraf és a Kronprinz fedélzetén 41 tiszt és 1095 főnyi legénység teljesített szolgálatot. A III. csatahajóraj zászlóshajójaként szolgáló Königen ezen felül volt még további 14 tiszt és 68 főnyi legénység. Fedélzetükön volt még számos kisebb csónak is, köztük egy motoros őrcsónakot, három motorosbárkát, két bárkát, két jollét és két dingit.
Meghajtás Eredetileg a két külső hajócsavart egy-egy turbina segítségével forgatták volna meg, míg a középső hajócsavar egy 12.000 lóerős, 6-hengeres MAN, két ütemű dízelmotort kapott volna, amely percenkénti 150 fordulatra lett volna képes. Ennek a fejlesztése azonban elhúzódott és emiatt később úgy döntöttek, hogy csak a Großer Kurfürstöt és a Markgrafot szerelik fel ilyen meghajtással, ám végül egyikbe sem kerültek dízelmotorok. A König és a Kronprinz három turbináját a Parsons, a Großer Kurfürstéit az AEG, a Markgraféit a Bergmann gyártotta le. A turbinák egy-egy 3.8 m átmérőjű hajócsavart forgattak meg. A turbinákat gőzzel 12 széntüzelésű Schultz-Thornycroft kazán látta el, melyek 16 atmoszféra nyomásig dolgozhattak.
A hajtóművek teljesítményét lóerőre becsülték, de a menetpróbákon és lóerő között teljesítettek. A tervezett és névlegesen megadott 21 csomós csúcssebességet így jelentősen felül tudták múlni és elérhették a 23 csomót is, amivel kellemetlen meglepetést okoztak a briteknek Skagerraknál. A hajók tervezett hatótávolsága tengeri mérföld ( km volt 12 csomós sebesség mellett, mely érték 18 csomóval haladva már csak tmf volt. t szenet és 600 tonna olajt tudott magával vinni. Az olajtüzelés nyilvánvaló előnyei ellenére azért döntöttek a széntüzelés mellett, mert félő volt, hogy egy esetleges háború esetén megszűnhet az olajimport, szén viszont – ha nem is a legjobb minőségű – bőséges mennyiségben volt a Birodalom területén is. A kormányzását két kormánylapáttal oldották meg. Elektromos árammal négy turbógenerátor és két dízelgenerátor látta el, melyek 2040 kW (225 V) áramot voltak képesek előállítani.
Fegyverzet
A Königek fő fegyverzetét 10 darab 30,5 cm átmérőjű, 50 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú képezte, melyeket kettesével helyeztek el öt, a középvonal mentén lévő lövegtoronyban. Ezt az elrendezést a turbinameghajtásra való átállás tette lehetővé, mivel ennek berendezései kisebb helyet foglaltak az első csatahajóosztályoknál (Nassau- és Helgoland-osztály) alkalmazott expanziós gőzgépeknél, megoldhatóvá téve így a lövegtornyok középvonal menti elhelyezését. A Kaiser-osztály – bár már szintén turbinameghajtást kapott – öt lövegtornya közül a három középvonal mentén elhelyezett toronyból egy volt elöl és kettő hátul, egy-egy „szárnytorony” pedig átlósan volt elhelyezve a hajó közepén. A Königeknél már elhagyták a szárnytornyokat és mind az öt lövegtorony a középvonal mentén került elhelyezésre – elöl és hátul kettő-kettő lépcsőzetesen elhelyezve, egy pedig a hajó közepén a két kémény között. Ez a kialakítás nagyobb szögben tette lehetővé az összes torony használatát sortüzek leadásakor, ugyanakkor csökkentette a tűzerőt előre, mivel a Kaiser-osztálynál az elől lévő lövegtorony mellett a két oldalsó torony is tudott tüzelni ebbe az irányba. A két elülső tornyot viszont nagyobb szögben lehetett bevetni.
Ekkorra a többi nagy haditengerészet már nagyobb űrméretű lövegeket rendszeresített az újonnan épült csatahajóin, de a német hajókra erősebb tüzérséget a szűkös anyagi keretek miatt nem telepíthettek, illetve a Krupp is hozzálátott már a 30,5 cm-es ágyúk legyártásának. Mindegyik torony alatt volt egy lőszerkezelő helyiség, melyhez hozzá volt kapcsolva egy vele együtt forgó és a lőszerraktárakig leérő lőszerfelvonó. A lövegtornyokat elektromos áram segítségével forgatták, a lövegeket viszont hidraulikusan emelték és süllyesztették. A tűzveszély csökkentése érdekében a tornyokban minden acélból készült. Lőszerkészletükhöz a 30,5 cm-es lövedékekből 900 darab tartozott, így minden lövegre 90 jutott. Ezen ágyúk tűzgyorsasága 2-3 lövés volt percenként és 200 lövés leadása után szorultak cserére. A páncéltörő lövedékek súlya 405,5 kg, a repeszgránátoké 405,9 kg volt. Mindkét típusú lövedék kivető töltete két részből tevődött össze: az ágyúcsőben a lövedék mögött helyezték el a selyemzsákba csomagolt 34,5 kg-os RP C/12 előtöltet, majd betöltötték a rézhüvelyes 91 kg-os RP C/12 főtöltetet. A lövedékek torkolati sebessége ezek révén 855 m/s volt. A lövegtornyok kialakítása 13.5 fokos emelkedést tett lehetővé a lövegek számára, amivel 16.200 méteres maximális lőtávolságot érhettek el. Módosítások révén az emelhetőséget 16 fokra növelték és ezzel a lőtávolság is 20.400 m-re nőtt.
A másodlagos tüzérség 14 db 15 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúból állt, melyeket MPL C/06 típusjelzésű, a hajók felső fedélzetének oldalában lévő kazamatákban helyezték el. Ezen ágyúk feladata a rombolók távoltartása volt és 2240 lövedék tartozott a lőszerkészletükhöz. A lőtávolságuk a hajók elkészültekor 13.500 méter volt, de az 1915-ben eszközölt módosítások révén 16.800 méterre nőtt. Tűzgyorsaságuk 5-7 lövés/perc volt. A lövedékek súlya 45.3 kg volt és egy 13.7 kg-os RPC/12 rézhüvelyes kivető töltettel segítségével lőtték ki őket 835 m/s torkolati sebességgel. A lövegcsövek 1400 lövés leadása után szorultak cserére.
A csatahajók rendelkeztek 6 darab 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúval, melyeket szintén kazamatákban helyeztek el. Ezeket az ágyúkat az elülső parancsnoki torony alatt a felépítmény alsó részének két oldalán helyezték el és mind előre néztek. Lőszerkészletük 3200 lövedék, tűzgyorsaságuk 15 lövés/perc volt. A nagy robbanóerejű repeszgránátok 10 kg-osak voltak és 3 kg-os RPC/12 kivetőtöltetekkel lőtték ki őket. A lövegcsövek várható élettartama 7000 lövés volt. Ezeket az ágyúkat később eltávolították és hasonló paraméterű (8,8 cm L/45) légvédelmi ágyúkat kapott, melyeket a hátulsó parancsnoki torony két oldalán helyeztek el.
A dreadnought-korszak többi kapitális hajójához hasonlóan az osztály egységeit is ellátták víz alatti torpedóvető csövekkel. Az öt cső közül az egyiket előre nézve az orrukba, kettőt-kettőt az oldalukba építettek a tat- illetve orr-résznél és összesen 16 G7-típusú torpedót szállítottak magukkal. Az 50 cm átmérőjű torpedók hosszúsága 7,02 m volt és 195 kg-os robbanófejjel rendelkeztek. 37 csomós sebességgel 4,000 m volt a volt a hatótávolságuk, amit ha 27 csomóra mérsékeltek, akkor elérte a 9,300 métert is.
Páncélzat A Königek páncélzatát a német hadihajóknál ebben az időszakban alkalmazott Krupp-féle cementált acéllemezek alkották. A fő tüzérség lövegtornyainak és barbettáinak Kaiser-osztályénál kedvezőbb elhelyezése révén a páncélozott felületek nagyságát csökkenteni lehetett, a megspórolt súlyból pedig növelni lehetett a páncélvastagságot. A páncélöv középső, legfontosabb részeket (hajtóművek, lőszerraktárak) oltalmazó részén ezek vastagsága 350 mm volt és ezt a későbbi német csatahajóknál sem növelték tovább. E citadellának nevezett erősen védett résztől távolodva elöl 180 mm-re, hátul 120 mm-re csökkent a páncéllemezek vastagsága. A hajó orrát és tatját egyáltalán nem borította páncélzat. Egy pár 40 mm vastag torpedóválaszfal futott végig a hajó két oldalán a hajótest külső héjától több méternyi távolságra, mely rendkívül hatékony torpedók elleni védelmet biztosított. A páncélfedélzet vastagsága a legtöbb helyen 60 mm-es vastagságú volt, de a fontosabb helyeken ezt 100 mm-re növelték. A hosszanti torpedóválaszfalakhoz és a fedélzet vízszintes páncéllemezeihez újfajta nikkel-acélt alkalmaztak.
Az elülső (fő) parancsnoki tornyot oldalt 300 mm, oldalt 150 mm-es páncéllemezekkel borították. A hátulsó parancsnoki torony páncélzata jóval gyengébb volt: oldalt 200 mm, felül 50 mm vastag páncéllemezek védték. A lövegtornyok oldalán a páncélzat 300 mm, tetején 110 mm vastag volt. A 15 cm-es ágyúk kazamatái 170 mm vastag páncéllemezekkel rendelkeztek, a lövegpajzsok maguk 80 mm-es vastagságúak voltak, ami a kisebb űrméretű lövedékek és a gránátszilánkok ellen nyújthatott védelmet.
Építés A névadó egységet Wilhelmshavenben a Kaiserliche Werftnél építették 33-as építési számmal. 1911-ben fektették le a gerincét, 1913. március 1-én bocsátották vízre és 1914. augusztus 9-én adták át.