Az izsór vagy izsor nyelv (anyanyelvükön ižoran keel [ejtsd: izsorȧn kél], , magyarul nemritkán inkeri nyelv) az uráli nyelvcsalád finnugor csoportjának balti-finn nyelvágához, annak is keleti (más felfogás szerint északi) alágához tartozó kis nyelv. Az UNESCO fokozottan veszélyeztetett nyelvekről készült vörös könyve az izsórt a kihalás szélére került nyelvként kategorizálja. Ugyanakkor az Oroszország őshonos nyelveit felsoroló rendelet élőként említi az izsórt is. A 2010-es népszámlálási adatok alapján alig háromszáz (266) főnyire tehető annak a közösségnek a létszáma, amely még őrzi anyanyelvi hagyományait. A 21. század kezdetére közel egytucatnyi apró faluból álló térségbe sűrűsödik az izsór nyelv maradék ereje. Beszélői főleg a szentpétervári székhelyű Leningrádi terület Kingiszeppi járásának tengermelléki részén, a Szojkinó-félszigeten, Szentpétervártól nyugatra mintegy 100 kilométerre élnek, közigazgatásilag egy-két kivétellel Visztyino (izsórul Viistinä) községi önkormányzat területén. bélyegkép|Az izsórok élettere Északnyugat-Oroszországban bélyegkép|Az izsór falvak a Leningrádi terület Kingiszeppi járásában

Népismeret bélyegkép|Az izsórok címere bélyegkép|Az izsórok zászlaja Az izsór települések szomszédságában élnek úgynevezett inkeri népcsoportok is. Feltehetően a részben közös lakóterület okán többen tévesen azonosítják az izsór és az inkeri megnevezést. Az inkeriek valójában orosz földre települt finn népesség, ennek megfelelően a finn egyik nyelvváltozatát beszélik. Az izsórok elnevezése körüli zavar a nemzetközi nyelvészetben változatlanul tart,Az angoloknál az Izhorian kezd az Ingrian fölébe kerekedni, a németben még dominál az ingrisch, de egyre gyakoribb az ischorisch is. A finn nyelvészet az inkeroinen, az észt pedig az isuri elnevezés mellett tette le a voksát. de összességében mintha eldőlni látszana az önelnevezésükből (ižora) származó „izsór-” tövű megoldások javára. Egyes magyar nyelvészek körében még a közelmúltban is olykor előfordult az inkeri elnevezés. Valójában már igen korán az önelnevezésből fakadó változat is megjelent. Mára az is eldőlni látszott, hogy a magyarban az „izsór” – hosszú magánhangzós – helyesírási mód honosodik meg. Az újabban alakuló anyanyelvi szokásunktól eltérően a rövid o-val írt elnevezés tekinthető célszerűnek, főleg az anyanyelvi rövid ejtésre tekintettel. Ez visszatérés a korábbi magyarországi írásmódhoz.

Az izsórok a Narva folyó és a szentpétervári térség ölelte Ingermanland őslakói, feltételezések szerint eredetileg a jelenleginél inkább keletebbre-északkeletebbre éltek a mainál jóval nagyobb csoportokban. Ásatások alapján feltételezhető, hogy önálló etnikummá válásuk már a Kr. u. 1. évezred során megkezdődött. Biztonsággal állítható, hogy a keleti finnségieknek a kora középkori krónikákban általánosan használatos csúd elnevezése nemegyszer izsór törzseket takar. Írott forrásokban már a 12. századtól elkülönített kis népként szerepelnek.III. Sándor, a korszak meghatározó pápája a 12. század utolsó harmadában a pogányok számára való fegyvereladást tiltó levelében már külön említi az ingriaiakat. Az orosz krónikákban az izsór elnevezés a 13. század első harmadától jelenik meg. Szentpétervár alapítása után az új orosz cári főváros holdudvarába kerültek. A nagyváros közelsége, társadalmi, gazdasági és kulturális hatása az izsórok és településeik önkéntes eloroszosodásához vezetett.

A peresztrojkát követően, majd az új szövetségi Oroszországban kaptak némi elvi esélyt, bár ekkorra a nyelvet ténylegesen használók száma valóban elenyészővé csökkent, még ha a népszámlálások idején a származást illetően ennél többen vallották is magukat izsórnak. Korábban a finnugor találkozókon az izsórokat az inkeri finnek képviselték, az új évezredben a legutolsó alkalmakon már a saját küldötteikkel tudtak megjelenni. Az izsór hagyományőrzés letéteményese a Viistinä faluban működő Izsór Néprajzi Múzeum, valamint a Šoikula nevű nemzetiségi kulturális szervezet is. Vitalij Csernyavszkij oroszul tudók számára készített izsór nyelvkönyvet,виталий Чернявский: Ižoran keel (Ittseopastaja) – Ижорский язык (Самоучитель). http://lingvisto.org/files/ingrian.pdf amely a nyelvleckéket követően izsór–orosz és orosz–izsór szótárrészt is tartalmaz (2005). Szorgalmasan készítik részben orosz, de már főleg izsór nyelvű honlapjaikat is.pl. Ижора (Ижорцы) Gazdag a népdal- és a népmesekincsük. A Kalevala több részletét náluk gyűjtötték. Az izsór Larin Paraske éneke alapján a falu papja harminckétezer sort jegyzett föl. Különlegesség, hogy feltöltötték a világhálóra az első izsór popdalt, amelynek szövege eleve izsórul íródott. Előadói olyan fiatalok, akik Szentpétervárott egyre többekkel együtt szüleik, nagyszüleik ősi nyelvét tanulják vissza. +Izsór popdal szövege

Kuule!

Laulan keeles vanas, keeles unohetas

Sinno vart

Täss eväd ketki saa tolkko, mut miä laulan

Ei heitä vart!

Ono turha läätä korvattomaka,

Ono turha tance jalattomaka!

Nyd tijan:

Ei hooli olla lustinna, olla visanna – unoha!

Ei hooli mittä ko suvvamin jot suvata!

Ono turha sotte icekä,

Ono hyvä lentä siuka!

Noisemma taivasse, nii läpi koivistoin ja kuusikkoin –

Parves ylläl!

Noisemma laulama valkel pilvel

Ja mejjen äänii kuuletta YLEYLE=Yleisradio = finn közszolgálati rádió és televízió-l.

Nyelvrokonság Az általánosan elfogadott besorolás szerint az agglutináló (ragozó) izsór nyelv uráli nyelv, s mint ilyen közeli rokonságban áll a finnugor, távoli rokonságban a szamojéd nyelvekkel, egyes feltételezések szerint a jukagir nyelvvel is. Az uráli nyelvek körében az izsór nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik, s mint ilyen közeli rokonságban áll a finn ág nyelveivel, a legtávolabbi rokonságban az ugor ágéval (köztük főleg a magyar nyelvvel). A finnugor nyelvcsaládon belül az izsór nyelv a finn nyelvághoz tartozik, s mint ilyen közeli rokonságban áll a balti-finn (másképpen finnségi) nyelvekkel, s távolabbi rokona a permi, a volgai és a lapp nyelveknek. A finn nyelvágon belül az izsór nyelv a balti-finn nyelvek északi, más felfogás szerint a keleti csoportjához tartozik, amelyen belül a legközelebbi rokona a karél nyelv (nyelvváltozataival), de sok a közös vonása a vepsze nyelvvel is. BALTI-FINN (FINNSÉGI) NYELVEK ÉS NYELVVÁLTOZATOKÉSZAKIAKKELETIEKDÉLIEKFINNKARÉLVEPSZEIZSÓRVÓTÉSZTLÍVKVENMEÄNKIELIINKERILIVVILŰD† MERJASZETUVÕRO

Nyelvjárások Az izsórnak négy-öt alapvető nyelvjárása volt. Ezeken belül egykor szinte falvanként adódtak helyi nyelvi sajátosságok. A nyelvjárási területek a népességfogyás következtében gyakorlatilag generációk óta elvesztették az egymással való közös határaikat, érintkezésüket. A mára teljesen uralkodóvá váló szojkinói változat nyelvterületétől távolabbra esnek, de azonos járáson belül találhatók: nyugatra a vót térségben, délnyugatra a Luga-folyó egy szakasza mentén, valamint a járás keleti határa közelében fellelhető szórványok. Végképpen távolabbi a Szentpétervár közelségében még egzisztáló apró szórvány, illetve egy attól délkeletebbre nyomokban sejthető néptöredék maradványa.

Az izsór nyelvről általában A finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvek legfőbb közös jellegzetességei közül az izsórt is jellemzi: a nyelvtani viszonyoknak alapvetően utótoldalékok ragasztásával (agglutinációval) való kifejezése; az előbbi alapján nagyszámú toldalék megléte; a névszói viszonyoknak a kifejezésére számos nyelvtani eset használata; a névszó nemek és/vagy osztályok nélkülisége; a jelzett szónak alapesetben a jelző általi megelőzése; a mennyiségjelző számnév után a főnév többesítő egyeztetésének elmaradása; a „habeo” típusú ige hiánya; a birtoklás folyamatának határozós szószerkezettel való, nem külön igei kifejezése; a helyhatározós esetek úgynevezett hármas rendszere; a magánhangzó-harmónia tettenérhetősége. A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó egy vagy több nyelvben is mutatkozó jellegzetességek közül a mai izsórból vagy már (11.), vagy még (12–13.) hiányzik: a birtoklást kifejező névszótoldalékok használata; a határozott és a határozatlan névelő; az igét előző, azzal összetételt alkotó igekötő.

A finnugor nyelvek általános jellemzőin túl a balti finn nyelvcsoport nyelveinek számos egyedi sajátossága alakult ki, amelyek közül az izsórban is fellelhetők: az úgynevezett fokváltakozás gyakorisága; a „tisztán” névszói állítmány hiánya; az elöljárók és névutók kiterjedt – eltérő eseteket vonzó – rendszere; a hajlító (flektáló) jelleg részbeni megjelenése; a kétféle infinitivus megléte; az összetett igeszerkezetek többfélesége és gyakori használata; a tagadó ige alkalmazása.

Nyelvtan

Hangtan és írás +Az izsór ábécé:a     b     c    č     d     e    f

g     h     i     j      k      l    m

n     o     p    r     s      š    t

u     v     y    z     ž     ä    ö Az izsór nyelv összesen nyolc magánhangzót használ. Valamennyinek ismeri a hosszú változatát is, amelyet a megfelelő betű megkettőzésével jelöl. A magánhangzók: a, o, u, ä, ö, y, e, i. IzsóraeiouyäöMagyar(ȧ)(ë)iouüeö A kettőshangzók (diftongusok) esetében az azokat alkotó két magánhangzó nem képez külön szótagot, az együttes kiejtési időtartamuk hosszú hangzónyi. Az izsór nyelv két magánhangzó összevont képzésű kapcsolásával igen sok változatban tud diftongust alkotni, ezért a kettőshangzók száma jelentős (30-hoz közeli). Ritkábban előfordulnak hármashangzók (triftongusok) is.

Az izsór nyelvben számos tekintetben megtalálhatók a magánhangzó-harmóniából következő sajátosságok. Főleg a mély és magas toldalékpárok megfelelő illeszkedése általános jelenség, de előfordul a nyelvállás szerint alkalmazkodó többszörös toldalékpáros is. Több toldalék viszont nem vesz részt ennek az érvényesítésében. Képzőpárosok például: -az, -äz, -oz, -öz, -uz, -üz; -taa, -tää; -ja, -jä. Jelpáros például: -kaa, -kää. Ragpárosok például: -ha, -hä, -ho, -hö, -hu, -hy; -mma, -mmä; -tta, -ttä. Nem vesznek részt az illeszkedésben például: -ehet, -lle.

Az izsór nyelv mássalhangzóinak a száma alapvetően húsz. Ezeknek is előfordul hosszú változata, amit írásban ugyancsak az adott hang betűjének megkettőzésével jelölnek. Négy mássalhangzónak („d”, „l”, „n” és „t”) oroszból való átvételeknél szóbelsőben jésített (lágy) változata („dj”, „lj”, „nj” és „tj”) is létezik, ezek összeolvadt hosszú hangnak hallatszanak. A mássalhangzók: m, p, b, f, v, n, t, d, s, z, c, r, l, š, ž, č, j, k, g, h. mn(nj)pt(tj)kbd(dj)gfsšhvzžjcčrl(lj) Kiejtés a magyartól eltérő betűjelölés esetén: ČcsčaajucsájuDJggyadjalaȧggyȧlȧLJpalóc nyelvjárási llymaljamȧllyȧNJnnysabranjaszȧbrȧnnyȧSszsanaszȧnȧŠsškouluskouluTJttyutjuukauttyúkȧŽzsželleezsėllé

Mint a finnségi nyelvekben általában, eredetileg az izsórban sem ejtenek teljes értékű zöngés zárhangot a „b”, „d” és a „g” képzési helyén. Ezek a hangok ugyanakkor egyre gyakoribbak a szavak oroszból való átvételének okán. Másrészt a visszatanulást követően izsórul megszólalók artikulációs bázisának fejlődése – lévén ők főleg fiatal felnőttek – zömüknél már az orosz kiejtéshez igazodva zárult le. Feltételezhető tehát, hogy a feléledő izsórban már karakteresebb zöngés zárhangok hangzanak. Ugyanígy előfordulhat, hogy főleg az „e” és „i” magánhangzók előtti mássalhangzók ejtése pedig enyhén palatalizálttá válik. Megjegyzés: Az ismert nyelvek hangképzési szabályaival azonos módon az n-nel jelölt nazális hang k, g (és h) hangok előtt azokhoz illeszkedő orrhangként hangzik, nyelvészeti jelölése ŋ. A fokváltakozás a szótári alaptő (a névszóknál: singularis nominativus – az igéknél: I. infinitivus) záró hangjának vagy záró hangsorának mennyiségi vagy minőségi, gyakran mindkét tekintetben bekövetkező változása. A mennyiségi változás jelentheti egy hang kivetését, betoldását vagy nyújtását. A minőségi változás pedig a zöngésség vagy a képzés helye szerinti módosulást.

Az alapvető fokváltakozások: pp → p ; p → Ø (lp → lv; mp → mm; rp → rv); tt → t (ht → h; lt → ll; nt → nn; rt → rr; st → ss);