A Velencei patriarkátus (, ) a római katolikus egyház egyik főegyházmegyéje, a négy latin rítusú patriarkátus egyike. Székhelye az olaszországi Velencében található.
A patriarkátus további kilenc egyházmegyével együtt alkotja Olaszország második legnagyobb egyháztartományát, melynek metropolitája a velencei pátriárka.
Az egyházmegye főpásztora Francesco Moraglia pátriárka, székesegyháza a Szent Márk-főszékesegyház
Története left|bélyegkép|350px|San Pietro di Castello, az egykori pátriárkai székesegyház Velence környékén már az ókortól kezdve jelentős keresztény közösségek éltek. A velencei szigeteken ebben az időszakban több egyházmegye is osztozkodott, melyek azonban mind a aquileiai érsek fennhatósága alá tartoztak. A népvándorlás korában az érsek a longobárdok támadásai elől Grado szigetére volt kénytelen menekülni. Az új székhelyen egy Rómával szembeni hatalmi harc eredményeként az érsek felvette a pátriárkai címet, így innentől kezdve Velence a gradói pátriárka alá tartozott. 774-ben Olivolo szigetén új püspökséget alapítottak, melyhez a város jelentősebb szigeteit is hozzácsatolták. 828-ban hozták Velencébe Szent Márk ereklyéit, azonban nem az olivolói székesegyházban helyezték el őket, hanem a dózse kápolnájában, később pedig az újonnan épített Szent Márk-bazilikában. A 11. századtól kezdve Olivolo helyett a San Pietro di Castello nevet viseli a sziget, melyen a székesegyház állt, s ily módon a püspökséget Castellói egyházmegyének nevezték át.
A késő középkorra igen bonyolulttá vált Velence egyházi vezetése. A castellói püspök mellett ugyanis egyre gyakrabban választotta Velencét székhelyéül a gradói pátriárka is, s noha a castellói püspök mint szuffragáneus, a pátriárka alárendeltje volt, a gyakorlatban széleskörű önállóságot élvezett. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a velencei dózse is igen nagy hatalommal bírt. Őt a Szent Márk-bazilika káptalanjának elöljárója (primicerius) képviselte. Emellett több másik egyházmegye is rendelkezett kisebb területekkel a város környékén.
A bonyolult helyzetet végül is V. Miklós pápa rendezte: 1451. október 8-án Regis aeterni kezdetű bullájával megalapította a Velencei patriarkátust a Castellói egyházmegye, illetve az egyidejűleg megszüntetett Gradói patriarkátus területéből. Pont 6 évre rá, 1457. október 8-án hozzácsatolták az egész Castellói egyházmegyét. 1466-ban területet szerzett a Equiliói egyházmegyéből. 1818. május 1-jén hozzácsatolták a Caorlei és a Torcellói egyházmegyét, ugyanakkor leválasztották belőle a Görz és Gradiscai, az Udinei és a Cenedai egyházmegyéket. 1919-ben az Chioggiai egyházmegye, 1927-ben pedig a Trevisói egyházmegye rovására terjeszkedett.
1807-ben Nicola Gambroni pátriárka San Pietro di Castello helyett a Szent Márk-bazilikát nevezte ki új székesegyháznak.
bélyegkép|220px|left|Francesco Moraglia pátriárka 2011 előtt a Velencei patriarkátus hagyományosan bíborosi széknek számított, Francesco Moraglia azonban több száz éve első velencei pátriárkaként mindezidáig nem kapott bíborosi kinevezést. A 20. században három alkalommal is Velencéből választottak pápát: X. Piusz, XXIII. János és I. János Pál is velencei pátriárkaként került az Egyház élére.
Egyházszervezet A patriarkátusban 13 esperes kerületben 129 plébánia működik. Területileg Venetóban található, Velence megyében.
Velencei pátriárkák
Velencei egyháztartomány A Velencei egyháztartomány Olaszország második legnagyobb egyháztartománya (Róma után). Metropolitája a velencei pátriárka. A patriarkátus alapításakor Grado szuffragáneus egyházmegyéit vette át. 1818-ban már 10 egyházmegye tartozott hozzá, amik közül 1846-ban Udinét közvetlenül a Szentszék alá rendelték.
Velence egyben a Trivenetói egyházi régió központja is, ennek elnöke a velencei pátriárka. Ide tartozik még a Goriziai és a Trentói egyháztartomány valamint az exempt Udinei főegyházmegye.
A Velencei egyháztartomány egyházmegyéi Egyházmegye Alapítás Püspök Székesegyház Kép Velencei patriarchátus <center> 1451. október 8. <center> 871 km² fő (85,1%) <center> Francesco MoragliapátriárkaSzent Márk-főszékesegyház, Velence<center>200px Adria-Rovigói egyházmegye <center> 7. század <center> 1193 km² fő (96,8%) <center> Pierantonio Pavanello Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, Adria; Szent István pápa-társszékesegyház, Rovigo |<center>200px
| Belluno-Feltrei egyházmegye | <center> 6. század | <center> 3263 km² fő (95,1%)| <center> Renato Marangoni | Szent Márton-székesegyház, Belluno; Szent Péter apostol-társszékesegyház, Feltre<center>200px Chioggiai egyházmegye <center> 7. század <center> 1000 km² fő (99,2%) <center> Adriano Tessarollo Nagyboldogasszony-székesegyház, Chioggia<center>200px Concordia-Pordenonei egyházmegye <center> 4. század <center> 2675 km² fő (97,2%) <center> Giuseppe Pellegrini Szent István-székesegyház, Concordia Sagittaria; Szent Márk-társszékesegyház, Pordenone |<center>200px
| Padovai egyházmegye | <center> 3. század | <center> 3297 km² fő (95,7%)| <center> Claudio Cipolla | Nagyboldogasszony-székesegyház, Padova |<center>200px
| Trevisói egyházmegye | <center> 4. század | <center> 2194 km² fő (89,0%)| <center> Gianfranco Gardin, O.F.M.Conv.érsek| Szent Péter apostol-székesegyház, Treviso |<center>200px
| Veronai egyházmegye | <center> 3. század | <center> 3050 km² fő (90,7%)| <center> Giuseppe Zenti | Szűz Mária-székesegyház, Verona |<center>200px
| Vicenzai egyházmegye | <center> 6. század | <center> 2200 km² fő (92,2%)| <center> Beniamino Pizziol | Gyümölcsoltó Boldogasszony-székesegyház, Vicenza |<center>200px
| Vittorio Venetó-i egyházmegye | <center> 6. század | <center> 1420 km² fő (95,1%)'' <center> Corrado Pizziolo Nagyboldogasszony-székesegyház, Vittorio Veneto<center>200px
Szomszédos egyházmegyék Chioggiai egyházmegye Concordia-Pordenonei egyházmegye Padovai egyházmegye Trevisói egyházmegye Vittorio Venetó-i egyházmegye
Források Katolikus Lexikon www.gcatholic.org www.catholic-hierarchy.org
Kategória:Velencei patriarkátus