Nyílttengeri FlottaA Nyílttengeri Flotta a magyar szakirodalomban rendre előforduló írásmód, nyelvtanilag a Nyílt Tengeri Flotta lenne a helyes. A szócikkben korábban előforduló kötőjeles írásmód (Nyílt-tengeri Flotta) azért nem helyes, mert nem egy földrajzi helyre utal. Angolban a High Seas Fleet illetve High Sea Fleet megnevezéssel illetik. (németül: Hochseeflotte) volt a megnevezése 1907-től a Német Császárság aktív honi flottájának (aktive Heimatflotte).
A 19. század végéig általános szokás volt a flották aktivitását csak a nyári hónapokra korlátozni, míg a téli hónapok idején a legtöbb hajót kikötőben tartották. A tavaszi aktiváláskor nagy erőfeszítésekbe tellett a hajók és legénységük harckész állapotba való helyezése. E célból a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) hadihajóit 1873-tól kezdődően évente gyakorló- illetve manőverrajokba vonták össze (Übungsgeschwader / Manövergeschwader) és 1891-től kezdődően közös flottaparancsnokság alá helyezték őket. 1903-ban a gyakorlóflottát (Übungsflotte) Aktív Csatahajóflottává (Aktive Schlachtflotte), utóbbit 1907-től Nyílttengeri Flottává (Hochseeflotte) nevezték át és 1919-es megszűnéséig e néven szerepelt. Korábbi alakulatok Gyakorlóraj (1873–1885) 1873-tól a Kaiserliche Marine hadihajóit évi rendszerességgel egy kötelékbe vonták össze, mely közös gyakorlatokon vett részt. Az ún. Übungsgeschwader csak a nyári hónapok idejére állították fel.
Gyakorlatozás ideje Rajparancsnok Zászlóshajó 1873. 06. 10. – 09. 11. Ludwig von Henk ellentengernagy SMS Hertha 1874. 06. 06. – 09. 21. Henk ellentengernagy SMS Kronprinz 1875. 06. 03. – 09. 24. Henk ellentengernagy SMS König Wilhelm 1876. 05. 22. – 09. 18. Karl Ferdinand Batsch ellentengernagy SMS Kaiser 1877. 05. 28. – 10. 22. Batsch ellentengernagy SMS Kaiser 1878. 05. 27. – 09. 06. Batsch ellentengernagy SMS König Wilhelm 1879. 05. 22. – 09. 15. Franz Kinderling ellentengernagy SMS Friedrich Carl 1880. 05. 24. – 09. 17. Wilhelm von Wickede sorhajókapitány SMS Friedrich Carl 1881. 05. 24. – 09. 18. von Wickede sorhajókapitány SMS Friedrich Carl 1882. 05. 14. – 09. 17. von Wickede sorhajókapitány SMS Friedrich Carl 1883. 05. 13. – 09. 17. von Wickede sorhajókapitány SMS Kaiser 1884. 04. 22. – 09. 30. Alexander von Mont ellentengernagy SMS Baden 1885. 06. 01. – 09. 23. Louis von Blanc ellentengernagy SMS Stein
Manőverrajtól Manőverflottáig (1886–1892) 1886-ban az Übungsgeschwader megjelölést a Manövergeschwaderre (Manőverraj) cserélték. A raj két divízióból állt: az I. divízióból, melynek zászlóshajója a Baden volt valamint az kiképzőraj (Schulgeschwader) egységeiből álló II. divízióból. 1887 őszétől a rajt kiegészítették a torpedónaszád-flottillával (Torpedobootsflottille) és a páncélosflottillával (Panzerfahrzeugflottille), melyek a III. illetve IV. divíziót képezték. Először 1888-ban jelölte meg a rajparancsnok a beosztását „ugyanakkor a manőverflotta főnöke”-ként (zugleich Chef der Manöverflotte). A tényleges manőverraj az I. divíziót, a kiképzőraj pedig a II. divíziót képezte. 1889-ben a Manőverflotta I. divízióját a manőverraj, a II. divíziót pedig a gyakorlóraj képezte. Ezzel az Übungsgeschwader kifejezés ismét használatba került, a II. divíziót korábban alkotó Schulgeschwadert előzőleg feloszlatták.) A rendszer 1890-ben és 1891-ben is hasonló volt.
Gyakorlatozás ideje A Manőverraj parancsnoka(egyben a íManőverflotta parancsnoka) Zászlóshajó 1886 Wilhelm von Wickede ellentengernagy SMS Baden 1887 Carl Paschen ellentengernagy SMS König Wilhelm 1888 Eduard von Knorr ellentengernagy SMS Baden 1889 Phillipp von Kall ellentengernagy SMS Baden 1890 Karl August Deinhard altengernagy SMS Baden 1891 Karl August Deinhard altengernagy SMS Baden 1892 tavasza Wilhelm Schröder altengernagy SMS Baden
Az (Őszi) Gyakorlóflotta (1892–1903) 1892-ben használták első alkalommal a Herbst-Übungsflotte megnevezést az őszi hadgyakorlatokra összevont aktív és tartalékos egységekre. A következő év során a Manöverflotte kifejezést elhagyták és az egész raj ismét a Herbst-Übungsflotte néven szerepelt. 1896-1902 között Übungsflottéra rövidítették és 1903-tól ismét a Herbst-Übungsflotte nevet kapta.
Gyakorlatozás ideje az Übungsflotte parancsnokaegyben flottaparancsnok Zászlóshajó 1892. 08. 23. – 09. 26. Max von der Goltz tengernagy SMS Mars 1893. 08. 20. – 09. 23. von der Goltz tengernagy SMS Mars 1894. 08. 19. – 09. 21. von der Goltz tengernagy SMS Wörth 1895. 08. 19. – 09. 15. Eduard von Knorr tengernagy SMS Mars 1896. 08. 09. – 09. 15. von Knorr tengernagy SMS Blücher 1897. 08. 14. – 09. 17. von Knorr tengernagy SMS Blücher 1898. 08. 14. – 09. 17. von Knorr tengernagy SMS Blücher 1899. 08. 16. – 09. 16. Hans von Koester tengernagy SMS Blücher 1900. 08. 15. – 09. 19. Paul Hoffmann tengernagy SMS Kaiser Wilhelm II. 1901. 08. 11. – 09. 15. Hans von Koester tengernagy SMS Kaiser Wilhelm II. 1902. 08. 17. – 09. 12. von Koester tengernagy SMS Kaiser Wilhelm II. 1903. 08. 15. – 09. 12. von Koester tengernagy SMS Kaiser Wilhelm II.
Aktív Csatahajóflotta (1903–1907)
1903-ban a Herbstübungsflottét az 1903. augusztus 4-ei legmagasabb szintű kormányzati utasítássalAllerhöchste Kabinettsorder – A. K. O. Aktive Schlachtflottéra nevezték át. A második flottatörvényben foglaltak szerint az Aktív Csatahajóflotta két rajból (I. és II.) kellett álljon, hasonlóan a Tartelék Csatahajóflottához (Reserve Schlachtflotte, III. és IV. raj). Az Aktív Csatahajóflotta számos egységét egész évben szolgálatban kellett tartani. Az 1903. szeptember 26-ai kormányzati utasítások a következők voltak:
A két aktív rajból és a hozzájuk rendelt felderítőhajókból fog állni az „Aktív Csatahajóflotta”. Az I. raj parancsnoka egyben az Aktív Csatahajóflotta parancsnoka is. Az I. raj 1901-1902-től kezdődően a Kaiser- és a Wittelsbach-osztály csatahajóiból (sorhajóiból) állt. Az I. raj zászlóshajója mellett ekkor jelent meg első ízben a flotta zászlóshajója mint külön egység. (Eddig az I. raj zászlóshajója egyben a flotta zászlóshajója is volt.) A kabinet 1903. június 29-ei utasítása rendelkezett a II. raj felállításáról, de erre csak 1904-1905-ben kerülhetett sor, miután a Brandenburg-osztály egységeit átépítették. Ennek a rajnak az állománya majd csak 1907-1908-ban töltődött fel teljesen a Braunschweig- és a Deutschland-osztály egységeinek átadása után. A császár kívánsága a két aktív csatahajórajjal rendelkező flottáról ekkor teljesült.
Parancsnoki időszak Flottaparancsnok Zászlóshajó1903. 09. 22. – 1906. 02. 25. Hans von Koester tengernagy SMS Kaiser Wilhelm II.1906. 09. 26. – 1907. 02. 16. Henrik herceg (tengernagy) SMS Deutschland
A Nyílttengeri Flotta (1907–1919)
1907. február 16-án az Aktív Csatahajóflottát Nyílttengeri Flottává (Hochseeflotte) nevezték át. Az átnevezés Tirpitz javaslatára történt, aki azzal érvelt, hogy az Aktív Csatahajóflotta megnevezés akaratlanul is agresszív kihangzású, holott nem ilyen értelmezést szántak neki. A Hochseeflotte 1908-tól kezdődően gyakorlatozott az Atlanti-óceánon. 1909 ősze és 1912 tavasza között az I. csatahajórajt a Nassau-osztály dreadnought-mintájú csatahajóival szerelték fel. Ezen új típusú csatahajókra a Großlinienschiff, azaz „nagysorhajó” megnevezést alkalmazták. A flottatörvény kiegészítése révén 1912 nyarától megkezdődött az aktív III. csatahajóraj megalakítása, mely 1914 őszén a König-osztály átadásával fejeződött be. A tengeralattjárók 1909-től, a tengerészeti repülők 1913-tól vettek részt a Hochseeflotte hadgyakorlatain.
Parancsnoki időszak Flottaparancsnok Zászlóshajó 1907. 02. 16. – 1909. 09. 30. Henrik herceg SMS Deutschland 1909. 10. 01. – 1913. 01. 28. Henning von Holtzendorff tengernagy SMS Deutschland 1913. 01. 29. – 1915. 02. 02. Friedrich von Ingenohl tengernagy SMS Friedrich der Große 1915. 02. 03. – 1916. 01. 09. Hugo von Pohl tengernagy SMS Friedrich der Große 1916. 01. 24. – 1918. 08. 07. Reinhard Scheer tengernagy SMS Friedrich der Große 1918. 08. 11. – 1918. 11. 30. Franz von Hipper tengernagy SMS Baden 1918. 12. 01. – 1919. 01. 05. Hugo Meurer ellentengernagy SMS Baden 1919. 01. 06. – 1919. 01. 10. Victor Harder sorhajókapitány SMS Baden
Az első világháború 1914 augusztusi kitörésével a Kaiserliche Marine egy jóval nagyobb hajóhaddal került szembe. A Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) csak az Északi-tengeren 26 kapitális hadihajóval (csatahajóval és csatacirkálóval) rendelkezett, melyekkel szemben a németek csak 18 hasonló egységet tudtak felsorakoztatni.Jürgen Rohwer: Politik und Flottenbau [1889-1914]. In: Elmar Potter / Chester Nimitz / Jürgen Rohwer (Hrsg.): Seemacht: Eine Seekriegsgeschichte von der Antike bis zur Gegenwart. Pawlak: Herrsching 1982, S.315-342 - Vergleichstabelle S. 294, Dislokationsgrafiken S. 323 (1904), S. 325 (1906), S. 327 (1908), S. 329 (1912). A régi csatahajók (ältere Linienschiffe), cirkálók és rombolók terén a brit fölény még nagyobb volt. A flotta vezetése eleinte abból indult ki, hogy a Hochseeflotténak a német partok szoros blokádja ellen kell majd fellépnie és ennek során az ellenséget döntő csatára bírhatja egy olyan területen, ahol a Grand Fleet nem tudja teljes erejét felsorakoztatni.Ellery H Clark / Klaus Jürgen Müller: Der Erste Weltkrieg: Die Operationen zu Beginn des Krieges. In: Elmar Potter / Chester Nimitz / Jürgen Rohwer (Hrsg.): Seemacht: Eine Seekriegsgeschichte von der Antike bis zur Gegenwart. Pawlak: Herrsching 1982, 345. o. Ez az elképzelés hamar megbukott, mivel Nagy-Britannia főként a saját közlekedési útvonalai biztosítására törekedett, a közeli blokád helyett egy – a nemzetközi törvényeket súlyosan sértő – távoli blokádot valósított meg, mellyel az Északi-tenger egészét lezárta a Doveri-szorosban illetve a Skócia és Norvégia közötti vizeken. A távoli blokáddal hosszú távon azt akarták elérni, hogy Németországban ellátási nehézségek jelentkezzenek és így nagyobb saját veszteségek nélkül megadásra kényszeríthessék. A kialakult helyzetre tekintettel a haditengerészet vezetése (Admiralstab) és a flottaparancsnok is a brit erők tengeralattjárók és tengeri aknák általi legyengítésében bízott, ami után a Hochseflotte döntő csatára kényszeríthette volna a szintén a harcot kereső ellenséget. Itt viszont nem vált be Tirpitz azon számítása, melyet a rizikóflotta tézisében fogalmazott meg, mivel a britek a Honi Flotta épségét, mely a tengeri blokád fenntartását biztosította, nem kívánták egy döntő csatában kockára tenni.
Német részről a Hochseeflotte eleinte csak a Német-öböl védelmére szorítkozott. Ennek külső övét 9-10 romboló alkotta az Elbe 1 világítóhajótól 35 tengeri mérföldre (65 km) húzódó félkörívben, e mögött helyezkedett el az őket biztosító 3-4 könnyűcirkáló, míg a flotta nehéz egységei a Wilhelmshaven előtti révnél álltak.Werner Rahn: Die deutsche Seekriegführung 1914-1918. In: Stephan Huck / Gorch Pieken / Matthias Rogg (Hrsg.): Die Flotte schläft im Hafen ein: Kriegsalltag 1914 - 1918 in Matrosen-Tagebüchern. Sandstein: Dresden 2014. Friedrich von Ingenohl tengernagy nagyobb mozgásteret kért a flottának, hogy az a Grand Fleet kisebb részeit csatára kényszerítve kivívhassa az erőegyensúlyt, azonban megszabták neki, hogy belátható időn belül ne keresse az összecsapást, hanem inkább a kerülje a kockázatot. A Német-öbölben őrjáratozó könnyű erőket 1914 augusztusában az első helgolandi csatában sikerült meglepnie nagy túlerőben lévő brit kötelékeknek és a harcban három német cirkáló illetve egy romboló veszett oda. Ezt követően felfüggesztették a kockázatosnak és energiaigényesnek ítélt folyamatos járőrözéseket és a Hochseeflotte is hónapokig passzív maradt.