A Brassói Magyar Királyi Állami Főreáliskola egy nyolcosztályos reáliskola volt. Három évtizedes fennállása során Brassó egyik leghíresebb tanintézményeként tartották számon; egyike volt a város három magyar tannyelvű középiskolájának (a másik kettő a Római Katholikus Főgimnázium és a Magyar Kereskedelmi Akadémia).

Története A 19. század vége felé a brassói magyar iskolák száma már nem volt arányban a város népességével, így Koós Ferenc tanfelügyelő a helyi magyar nyelvű állami oktatás megszervezését javasolta. Trefort Ágoston tanügyminiszter 1880-as brassói látogatása alkalmából rábólintott az ötletre és pénzügyi támogatást is jóváhagyott, így lehetővé vált az iskolák megalapítása. Az iskolaépületek legtöbbjét a Rezső körúton (ma Bulevardul Eroilor) építették fel, a lebontott északkeleti várfalak helyén.

A Főreál 1885-ben kezdte működését a Csergepiac (ma Apollonia Hirscher utca) egyik épületében. Tanári karát Rombauer Emil Budapesten végzett fizika-kémia szakos tanár, a későbbi igazgató szervezte meg, aki fiatal és tehetséges tanárokat hívott Brassóba. A Rezső körúti háromszintes, impozáns épület 1889-ben készült el; építését és felszerelését Rombauer saját vagyonából is támogatta.

A Főreál diákjai sötétzöld sapkát viseltek, szemben a katolikus gimnázium diákjainak égszínkék és a kereskedelmi iskoláéinak piros fejfedőivel szemben.

Az első világháború alatt mind a magyar, mind a román katonai egységek többször kisajátították az épületet, a diákok és tanárok közül sokan a frontra kerültek. A hatalomra kerülő románok 1919-ben összevonták a Főreált egy 1869-ben alapított román görögkatolikus alreál gimnáziummal, Ioan Meșotă reállíceum néven. Kezdetben kéttannyelvűként működött, 1928-tól a román nyelv lett a kizárólagos. 1948-ban az épületet a brassói egyetem vette át.

Az épület 1888–1889-ben emelték az 1886-ban lebontott Ötvösök bástyája és a hozzá tartozó várfalak (Ötvös-zwinger, Asztalos-zwinger) helyén. Háromszintes, eklektikus stílusú; tervezője Karl Gärtner építész volt. Két oldalról a régi református templom és a Schuller-villa fogta közre (mára mindkettőt lebontották). A tágas tantermek mellett bentlakás is működött az épületben, és díszterem, tornaterem, és igazgatói lakás is helyet kapott. Az 1910-es években egy keleti szárnnyal bővítették. Mögötte nagy udvar és sportpálya volt.

1919-ben a megalakuló Ioan Meșotă reállíceum (Liceul Real Dr. Ioan Meșotă), 1948-ban a helyi egyetem erdőmérnöki kara (Facultatea de industrializare a lemnului) költözött az épületbe. Jelenleg a Transilvania Egyetem „T” épülete (irodalom, jog és szociológia, erdőmérnöki karok).

2018-ban az épület falán emléktáblát avattak Brassaïnak, a Főreál egykori diákjának tiszteletére.

Híres tanárai és diákjai Az iskola tanárai voltak: Endrei Ákos irodalomtörténész Gombos Ferenc Albin történész id. Halász Gyula közíró Horger Antal nyelvész Méhelÿ Lajos zoológus Mika Sándor történész Moesz Gusztáv botanikus

Az iskola diákjai voltak: ifj. Halász Gyula (Brassaï), fotóművész Halász Kálmán, építészmérnök Lehmann Károly turisztikai technikus Monoki István bibliográfus Reschner Gyula festőművész Székely Géza újságíró

Jegyzetek

Források

Főreál Kategória:Az 1880-as években alapított oktatási intézmények Kategória:1885-ben alapított szervezetek