Sredice Gornje (1981-ig Gornje Sredice) falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Kapelához tartozik.
Fekvése Belovártól légvonalban 15, közúton 20 km-re északra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 8 km-re északnyugatra, a Bilo-hegység területén, a Grabovac-patak partján fekszik.
Története Ez a vidék már a középkorban is lakott volt. A falu határában Sredice és Pavlin Kloštar között feküdt a Piletinc nevű település, melynek Miklós nevű plébánosát 1501-ben a zágrábi püspökséghez tartozó plébániák felsorolásában említik „Nicolaus plebanus in Pilethyncz” Josip Buturac: Popis srednjovjekovnih župa zagrebačbe županije 1334. i 1501. godine alakban. A falu és temploma valószínűleg a 16. században a török hódítás során pusztult el. A pontos helye ismeretlen de lehetséges, hogy a középkori templom helyén épült a mai falu pravoszláv temploma. A lakosság legnagyobb része az ország biztonságosabb részeire menekült, másokat rabságba hurcoltak. Ezután ez a vidék több évtizedre lakatlanná vált.
A mai falu a török kiűzése után a 17. században keletkezett, amikor a kihalt vidékre keresztény lakosságot telepítettek be. 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Szredicze” néven szerepel. A település katonai közigazgatás idején a szentgyörgyi ezredhez tartozott. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Szredicze (Gornye-)” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum ... 658. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Szredicza” néven 39 házzal, 24 katolikus és 250 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 190. o. Buda, 1829.
A katonai közigazgatás megszüntetése után Magyar Királyságon belül Horvátország részeként, Belovár-Kőrös vármegye Belovári járásának része volt. A településnek 1857-ben 252, 1910-ben 491 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 66%-a szerb, 32%-a horvát anyanyelvű volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, majd a háború után a szocialista Jugoszláviához tartozott. A háború után a fiatalok elvándorlása miatt lakossága folyamatosan csökkent. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 68%-a horvát, 24%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 159 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 252 283 327 465 472 491 504 567 517 571 527 382 327 255 210 159
Nevezetességei Szent Miklós tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma 1846-ban épült klasszicista stílusban. Már előtte is állt itt egy templom, mely jól látható az első katonai felmérés 1774-ben készített térképén. Egyhajós épület keletelt, félköríves apszissal, a nyugati homlokzat felett emelkedő harangtoronnyal. A hajót csehsüveg boltozat, a szentélyt félkupola fedi. Berendezése az építés idejéből származik.
Jegyzetek
Források A község hivatalos oldala A község kulturális emlékei Az első katonai felmérés térképe (1763-1787)
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja
Kategória:Belovár-Bilogora megye települései