Az 1994-es megyei közgyűlési választásokat december 11-én bonyolították le, az általános önkormányzati választások részeként.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint százhúszezer polgár, a szavazásra jogosultak kevesebb mint fele, ment el szavazni. A szavazók tizenkilenc szervezet jelöltjei közül választhattak.
A legtöbb szavazatot az MSZP kapta, ami tizennégy képviselői helyet jelentett számukra a közgyűlésben. Mögöttük a jobboldali pártok közös listája végzett, tizenegy széket biztosítva az FKGP, a KDNP és az MDF számára. Az SZDSZ harmadik lett, hat megyeházi hellyel, négy jutott az őket követő Fidesznek. Bekerült még a közgyűlésbe a tiszamenti, a tiszazugi és a jászsági települések közös listájának két jelöltje. Ugyancsak két szék jutott a Munkáspártnak, egy pedig a Pedagógus Szakszervezetnek.
Kimaradt a közgyűlésből további nyolc társadalmi szervezet.
A közgyűlés új elnöke Iváncsik Imre lett, aki az MSZP középvárosi listájának éléről került be a közgyűlésbe.
A választás rendszere A megyei közgyűlési választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a településük polgármesterére és a helyi képviselőkre is ekkor adhatták le a szavazataikat.
1994 őszén az országgyűlés alapvetően megváltoztatta a megyei közgyűlésekre vonatkozó választási eljárást. A törvényt szeptember 30-án fogadta el az országgyűlés, a kihirdetésére október 6-án került sor. Az ellenzéki pártok hevesen tiltakoztak a törvény elfogadása ellen, a zárószavazáson nem is vettek részt. Az országgyűlési vitáról és a módosító indítványokról lásd:
A közgyűlési választásokon a községek, nagyközségek és városok polgárai szavazhattak. A megyei jogú városban élők – mivel nem tartoztak a megye joghatósága alá – nem vettek részt a megyei közgyűlés megválasztásában.
A megye területét két választókerületre osztották, az egyikbe a legfeljebb 10 ezer lakóval bíró kistelepülések, a másikba az ennél népesebb középvárosok tartoztak. A választásokon pártok, társadalmi, ill. nemzetiség szervezetek állíthattak listákat. A szavazatokat a két választókerületben külön-külön számolták össze és osztották el arányosan az adott kerületben az érvényes szavazatok 4%-át elérő szervezetek között.
Választókerületek +Választókerületi beosztás A lakók számára vonatkozó adatok 1994. január 1-jére érvényesek. TelepülésLakóVálasztó-polgárA kimutatásokban két különböző időpont szerepel a választójogosultak számára vonatkozóan: először a választási folyamat kezdetén, másodszor pedig a választás napján (dec.11.). Némi eltérés a két adat között természetesnek mondható.MegyeiképviselőKistelepülések10 ezer lakóig6822Középvárosok10 ezer lakó fölött918Közgyűlésiválasztókerületek7740 Megyei jogú városSzolnok1()– Összesen78()40 Jász-Nagykun-Szolnok megyében a közgyűlés létszáma 40 fő volt. A kistelepülési választókerületben 22, a középvárosiban pedig 18 képviselőt választhattak meg. Szolnok, mint megyei jogú város nem tartozott a megye joghatósága alá, s így polgáraik nem is szavazhattak a megye önkormányzatának összetételéről.
A közgyűlést a megye 63 községének és nagyközségének, illetve tizennégy városának polgárai választhatták meg.Az előző választás óta néggyel nőtt a települések száma. 1992-ben Berekfürdő vált ki Karcagból, Szelevény pedig Kunszentmártonból. Egy évvel később Hunyadfalva önállósult Kőtelektől. A választás napján pedig Csataszög vált önállóvá Nagykörűtől. Három település kapott városi rangot: Jászárokszállás 1991-ben, Jászfényszaru és Tiszaföldvár pedig 1993-ban. A városok közül azonban csak kilencben éltek tízezernél többen, így csak ez a kilenc tartozott a középvárosi választókerületbe.
A választásra jogosult polgárok száma 271 ezer volt. A polgárok ötöde lakott háromezer fősnél kisebb községekben, míg 45%-uk tízezer fősnél népesebb városokban élt.
A legkevesebb választópolgár a megye közepén található Hunyadfalva (177) és Csataszög (241) községekben élt, míg a legtöbb Jászberény városában lakott ().
A közgyűlési választók eloszlása településméret szerintTelepülésméret(lakók száma)TelepülésVálasztójogosultMegjegyzésKistelepülési választókerület1 – 1300184,09%legkisebb község: Hunyadfalva, Csataszög1301 – 30002815,56%3001 – 5000910,16%5001 – 1325,21%új város: Jászfényszaru (1993), Jászárokszállás (1991)6855,01%Középvárosi választókerület – 836,36%Kunszentmárton, Túrkeve, Tiszaföldvár, Kisújszállás,Tiszafüred, Mezőtúr, Karcag, Törökszentmiklós fölött18,62%Jászberény944,99%Összesen77100%
Előzmények bélyegkép|255px|jobbra|Megyeháza, Szolnok
1990, az első közgyűlés 1990-ben a megyei közgyűléseket közvetett módon választották meg. A választás módjából fakadóan az eredmények párterőviszonyok kifejezésére nem voltak alkalmasak.
1990. december 14-én, Szolnokon ült össze az új önkormányzati rendszerben megválasztott első közgyűlés. Ezen az ülésen az ötven fős közgyűlés negyvennyolc szavazattal elnökké választotta Boros Lajost, a megyei tanács osztályvezetőjét.MTI hír:
Hosszas előkészítő munka után, 1991. február 8-án alelnökké választották Rédai Istvánt (jászberényi Áfész-elnökhelyettes), Erdei Andrást (abádszalóki tsz-elnökhelyettes) és Ferenczi Györgyöt (tiszaföldvári Óvónőképző igazgató).
Jelöltállítás Tizenkilenc szervezet vett részt a jelöltállítási folyamatban. A kistelepülési választókerületben 9, a középvárosiban 12 listát állítottak, a jelöltek száma összesen 241 volt (125+116).
A listák felét az országos pártok állították, a jelöltek java része viszont az ő listáikon szerepelt. Hét országos párt mellett egy tucatnyi megyei és helyi társadalmi szervezet vett részt a jelöltállítási folyamatban.
Listák
Lista állításához mind a két választókerületben külön-külön kellett ajánlásokat gyűjteni. Ezen a választáson a többes ajánlás volt érvényben, ami szerint egy választópolgár több listára is adhatott ajánlást. Az ajánlások gyűjtésére bő két hét állt rendelkezésre – november 6. és 21. között. Ez alatt az idő alatt a választókerületi polgárok 0,5%-ának ajánlását kellett megszerezni. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülési választókerületben ez 747, a középvárosiban 611 ajánlást jelentett. Lehetőség volt önálló és közös listák állítására is. A közös listák esetében ugyanannyi ajánlásra volt szükség, mint az önállóak esetében. Arra is volt lehetőség, hogy egy szervezet csak az egyik választókerületben állítson listát, sőt arra is, hogy a két választókerületben más-más módon állítson listát.
Az országgyűlési pártok mindegyike állított listát mind a két választókerületben. Három jobboldali párt, az FKGP, a KDNP és az MDF közös listát állított. A többi párt önállóan indult. Az országgyűlési pártokon kívül a Munkáspárt állt még rajtvonalhoz.
A megyei szervezetek közül a megye különböző területeit lefedő önkormányzati szövetségek együttesen vettek részt a választásokon. A középvárosi kerületben a jászsági és tiszazugi szervezet, míg a kistelepülésiben ugyanők a közép-tiszamentiekkel kiegészülve közösen állítottak listát. Mind a két választókerületben megmérette magát a Népfőiskolai Társaság és a Népművelők Egyesülete együttműködése. A kistelepüléseken rajtuk kívül még a Sportszövetségek, valamint a Gazdakörök listájára lehetett szavazni. A középvárosi polgárok bizalmára pedig további öt szervezet pályázott. Két ipari szaktestület (a megyei és a karcagi szervezet), továbbá a nyugdíjasok, illetve a pedagógusok megyei szervezetei, valamint egy túrkevei művészcsoport.
+ A választásokon részt vevő szervezetekA választások hivatalos jelöltjei: Kistelepülési választókerületSzervezetKözépvárosi választókerület#.A listák szavazólapon való sorrendjét sorsolással döntötték el, a két választókerületben külön-külön.lista nevetípusajelöltekszámanevejellegehatóköre#.lista nevetípusajelöltekszámatársadalmi szervezetekJász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparszövetségtárs.megyei5.KISZÖVönálló5Karcagi Ipartestülettárs.helyi1.Karcagi Ipartestületönálló59.Gazdakörökönálló5Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdakörök Szövetségetárs.megyeiKevi Kör Művészcsoport Egyesülettárs.megyei10.Kevi KTönálló5Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesületetárs.megyei9.Nyugdíjasok Egyesületeönálló6Pedagógusok Szakszervezetetárs.helyi2.Pedagógusokönálló77.Sportszövetségekönálló9Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségek Szövetségetárs.megyei4.Népfőiskola-Népművelőkközös5Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaságtárs.megyei12.Népfőiskola-Népművelőkközös4Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművelők Egyesületetárs.megyei2.Települések Szövetségeközös13Közép-Tiszamenti Települések Szövetségetárs.megyeiJászsági Önkormányzatok Érdekképviseleti Szövetségetárs.megyei4.Jászsági-Tiszazugi Telep. közös6Tiszazugi Települések Szövetségetárs.megyeiországos pártok1.Munkáspártönálló12Munkáspártpártországos8.Munkáspártönálló113.Fideszönálló20Fiatal Demokraták Szövetségepártországos7.Fideszönálló158.SZDSZönálló18Szabad Demokraták Szövetségepártországos6.SZDSZönálló156.MSZPönálló21Magyar Szocialista Pártpártországos3.MSZPönálló195.FKGP-KDNP-MDFközös22Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártpártországos11.FKGP-KDNP-MDFközös18Kereszténydemokrata NéppártpártországosMagyar Demokrata Fórumpártországos9 lista12519 szervezet12 lista116
Jelöltek + ListavezetőkKistelepülésiválasztókerületListaKözépvárosiválasztókerületJárvás IstvánFideszGulyás Lászlódr. Török IstvánGazdakörökKarcagi IpartestületLaczik DénesnéKevi KTKórizs IstvánKISZÖVSimon JánosSzelekovszky IstvánFKGP-KDNP-MDFPázmándi IstvánHerbály ImreMSZPIváncsik ImreKólya PálMunkáspártHorváth Sándordr. Horváth AttilaNépfőiskola-Népművelőkdr. Vadász IstvánNyugdíjasok Szerv.dr. Király FerencPedagógosokCseh SándornéBoros LajosSportszövetségekBobák ZoltánSZDSZdr. Czuczi MihályGyőriné dr. Czeglédi MártaTelepülések Szövetsége(Tiszamenti-Jászsági-Tiszazugi)Jászsági-Tiszazugi Telep.Bujdosó József
A kistelepülési választókerület jelöltjei(A szavazólapokon a listák első öt jelöltje szerepelt.) <div style="display:flex; flex-wrap: wrap; align-items:baseline;"> A középvárosi választókerület jelöltjei(A szavazólapokon a listák első öt jelöltje szerepelt.) <div style="display:flex; flex-wrap: wrap; align-items:baseline;">
Kampány
A szavazás menete A választást 1994. december 11-én bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.
A választás alapvetően rendben zajlott le, egyetlen fontosabb ügy került a megyei választási bizottság elé. A választás napjának reggelén a túrkevei Kevi Kör Művészcsoport Egyesület képviselője jelezte, hogy a szervezet jelképe nem szerepel a megyei közgyűlési választásra szolgáló szavazólapon. A választási bizottság megállapította, hogy nyomdai hiba miatt nem szerepel a szavazólapon az embléma, de ez a hiba a szavazás eredményét nem befolyásolhatja.
Részvétel + A részvétel összesített adataiA jegyzőkönyvi adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, a (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az alábbi tábla "érvénytelen / hiányzó" rovata a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg.jogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosult Szavazó45,99%érvényes szavazólap42,21%91,80%érvénytelen és hiányzó3,77%8,20%Távolmaradó54,01%szavazó 46,0%távolmaradó 54,0%
érvényes 91,8% Öt szavazópolgárra hat távolmaradó jutott
A 271 ezer szavazásra jogosult polgárból 125 ezer vett részt a választásokon (46%). Közülük tízezren szavaztak érvénytelenül (8,2%).
A részvételi hajlandóság jelentősen eltért a két választókerületben. Míg a kistelepüléseken a polgárok több mint fele ment el szavazni, addig a középvárosi kerületben ez az arány nem érte el a 40%-ot. A választói kedv a megye északkeleti sarkában fekvő Nagyiván községben volt a legmagasabb (77%), a legalacsonyabb pedig a Tisza felső folyásánál található Tiszasülyön (34%).
Az érvénytelen szavazatok aránya mind a két választókerületben magas volt (8,8%-7,3%).