A , amelyet Amerikában Final Fantasy II címen hoztak forgalomba (nem összekeverendő az eredeti japán Final Fantasy II-vel) egy szerepjáték, amelyet a Square (jelenleg Square Enix) készített és adott ki a Super Nintendo Entertainment Systemre. 1991-ben jelent meg, és ez a negyedik fő része a Final Fantasy fő sorozatának. A játék Cecil, egy sötét lovag történetét mutatja be ahogy megpróbálja megakadályozni, hogy a varázsló Golbez nagy erejű kristályokhoz jusson és elpusztítsa a Földet. A feladatában gyakran váltakozó társai kísérik. A Final Fantasy IV olyan újításokat mutatott be, melyek meghatározták a Final Fantasy sorozat későbbi részeit, és a szerepjátékokat egészében is. Az itt bemutatott „Active Battle System”-et később öt másik Final Fantasy játékban is használták. A széria többi részeivel ellentétben először itt lettek felruházva a karakterek később nem változtatható kasztokkal.
A Final Fantasy IV-et több más platformra is optimalizálták, különböző változtatásokkal. A játékból egy modernizált verzió is megjelent 3D-s grafikával, amelynek elnevezése szintén Final Fantasy IV, 2007-ben és 2008-ban Nintendo DS-re. A játékot átnevezték külföldi kiadásra Final Fantasy II-nek, mivel az eredeti Final Fantasy II és Final Fantasy III ekkor még nem jelent meg Japánon kívül más országokban. A későbbi lokalizációk, amelyek a Final Fantasy VII (világszerte ugyanazzal a névvel megjelent) után történtek, már az eredeti elnevezést használták.
A karakter vezette cselekmény, az új technológiák alkalmazásának és a kritikusok elismerésének örvendő Nobuo Uematsu által szerzett zenének köszönhetően, a Final Fantasy IV fordulópontként van számon tartva a szériában és a szerepjátékok egészében is. A különböző kiadásokkal együtt ez a játék több mint négymillió példányban kelt el világszerte. Megjelent egy későbbi folytatása is, a Final Fantasy IV: The After Years japán mobiltelefonokra 2008-ban, majd a Wii Shop Channel által világszerte 2009. június 1-jén. 2011-ben mindkét játék, a Final Fantasy IV és az After Years is megjelent Playstation Portable-re, egy Final Fantasy IV: The Complete Collection elnevezésű összeállítás részeként egy új játék mellett, amely a két játék között játszódik: Final Fantasy IV: Interlude. Optimalizációk kerültek még kiadásra a Nintendo DS verzió alapján, iOS rendszerre 2012-ben, Android rendszerre 2013-ban, és Windows rendszerre 2014-ben.
Játék
A Final Fantasy IV-ben a játékos a karakterek nagy részét irányítja, és küldetéseket teljesít, hogy a történetben előrelépjen. A karakterek mobilisak, kommunikálnak emberekkel és ellenségekkel egyaránt egy helyszínen, amelynek többféle változata lehet: többek között tornyok, barlangok, erdők. A területek közötti mozgás egy úgynevezett világtérkép segítségével történik. A játékos a városokban feltöltheti az energiáját, felszerelést vásárolhat és nyomokat találhat a következő célállomásról. Ellentétben a világtérképen és dungeonokban (általában egy olyan helyet jelöl, ahol a játékos(ok) a megszokottnál erősebb szörnyekkel, nehezebb körülmények között küzdenek meg értékes jutalmakért – és/vagy éppen a történet előrehaladása érdekében – ; a dungeonon belül egy, vagy több „főellenséggel” (boss) is meg kell küzdeni(ük) a játékos(ok)nak) véletlenszerű időközönként szörnyekkel kell megküzdenie. Harc közben a játékosnak lehetősége van harcolni, mágiát vagy tárgyat (item) használni, visszavonulni, karakter pozíciót váltani, védeni vagy szüneteltetni. Különböző karakterek különböző képességekkel rendelkeznek. A széria ezen részében volt először lehetőség arra, hogy a játékos akár öt különböző karaktert irányíthasson; az ezt megelőző részekben a maximum négy ilyen lehetőség volt a jellemző.
A játszható karakterek és a szörnyek egyaránt rendelkeznek úgynevezett életerővel (hit points – HP), a karakter életereje a fő küzdőképernyő alatt található meg. A támadások leviszik az életerőt addig, amíg már nem marad és vagy a karakter elesik vagy a szörny meghal. Amennyiben az összes karakter elesik, a játékot egy korábbi mentési pontból kell visszaállítani. A játékosnak többféle lehetősége van visszaállítani karaktere életerejét. A városban vásárolt, vagy dungeonokban talált felszerelések által növelhető a szörnyekre mért támadás mértéke, illetve csökkenthető a karakter felé irányuló támadások súlyossága. A játékos választhat, hogy a karakterek egy adott harcban az első sorban vegyenek részt, vagy hátul. Ez az elhelyezés befolyásolja, hogy különböző támadások miképpen és milyen mértékben érik az adott karaktert.
A Final Fantasy IV játékban volt először használatos a Square úgynevezett Active Time Battle (ATM) rendszere, mind a szériát és a szerepjátékokat egészében tekintve. Ennek a rendszernek az a jellemzője, hogy a játékos valós időben tudja irányítani a karakterét és annak tetteit, támadásait. Ez a rendszer később több Square játékban is jellemzővé vált.
Minden karakter rendelkezik valamilyen erősséggel és gyengeséggel, például egy főképp mágiát használó karakter gyengébb lehet a támadásokkal szemben. Mint ahogy az a többi Final Fantasy játékra is jellemző, a karakterek új és erősebb képességeket szereznek harci tapasztalataik által. A mágia lehet vagy „fehér mágia”, amely az életerő visszaállításának a képességére utal, vagy „fekete mágia”, amely a karakter támadó mivoltára utal, vagy „megidézés”, amely a szörnyek csatába való hívásának a képességére utal. Egy negyedik típus, a „nindzsucu” egyaránt segítő és támadó típusú mágia, amellyel csupán egy karakter ruházható fel. A mágiát használó karakterek (nyolc a tizenkettőből ilyen) a játék előrehaladtával jutnak hozzá mágikus képességeikhez. A játék kiegyensúlyozott pontszerzési, tárgyszerzési és jutalomszerzési lehetőséggel rendelkezik. Hála a Super NES fejlettebb technológiájának a Final Fantasy IV a széria előző játékaihoz képest jobb grafikával rendelkezik. A játékot a NES Mode 7 technológiája teszi vizuálisan élvezhetőbbé.
Történet
Helyszín
A Final Fantasy IV jelentős része a Földön (másnéven Blue Planet)Fusoya: Long ago, the world that lay between the Red Planet and the Great Behemoth stood at the verge of destruction, both terrible and complete. The last survivors of that devastation boarded a ship and escaped to the Blue Planet. / Cecil: Blue Planet? / Fusoya: The one that you call home. But your planet was still in the midst of its evolution, you see. And so those travelers created a second moon for the planet, and there they settled into a long and quiet slumber. játszódik, amely áll egy felszíni világból (Overworld) amelyet emberek laknak, és egy alvilágból (Underworld), amelyen a törpék élnek. Egy mesterséges hold működteti a bolygót, amelyen a holdlakók laknak. A holdlakók egy olyan faj, amely egy elpusztított világ lakosai voltak, amely világ kisbolygóövvé vált, körbevéve a Blue Planetet. Ezeket a lakosokat egy hold alakú jel jellemzi, amely a homlokukat díszíti. Ők készítették a mesterséges holdat, várva hogy eljöjjön az az idő, amikor az emberekkel együtt élhetnek. Egy másik, természetes hold is fellelhető, bár ide nincs lehetőség ellátogatni a játék során.
Karakterek
A Final Fantasy IV tizenkét játszható karaktert kínál, mind különleges, megváltoztathatatlan karakter kaszttal rendelkezik. A játékos maximum öt, vagy kevesebb karakterrel rendelkezhet a csapatban egy időben. A fő karakter, Cecil Harvey, egy sötét lovag és a Red Wings kapitánya, amely a Baron királyság elit légierejének az egyik egysége. Gyerekkori barátjával Kain Highwinddel, a Dragoons parancsnokával az oldalán szolgálja a királyt. Rosa Farrell egy fehér mágus és íjász, illetve Cecil szerelmének a tárgya. A Red Wings léghajóit Cecil mérnök barátja, Cid Pollendina építette.
Feladata végrehajtása közben találkozik többek között Rydiával, egy fiatal idézővel Mistből; Tellah-val, egy legendás bölccsel; Edward Chris von Muirral, Damcyan hercegével illetve dalnokkal; Yang Fang Leidennel, a Fabul szerzetesek fejével; Palommal és Porommal, egy fehér és egy fekete mágus ikerpárral, Mysidiából; Edward „Edge” Geraldine-el, egy nindzsa herceggel Eblanból; és Fusoyával, aki holdlakók őrzője volt, míg ők aludtak.
Zemus a főellenség a történetben. Az a terve, hogy elpusztítja az embereket és saját népével népesítse be a földet. Terve megvalósításának érdekében felhasználja Golbezt illetve Kaint, hogy aktiválja a Giant of Babilt, ami egy óriási gépezet, amely képes kiirtani a népességet.
Történet
A Red Wings megtámadja Mysidia városát, hogy magukévá tegyék a Water Crystalt, majd visszatérnek a Baron királyságba. Mikor Cecil, a Red Wings kapitánya utólag megkérdőjelezi a király indítékait, ő megfosztja Cecilt rangjától és barátjával, Kainnel, a Dragoons kapitányával elküldi, hogy kézbesítsen egy gyűrűt Mist falujába.King of Baron: This is most unfortunate, but I can place no trust on one who offers none in return. I hereby relieve you of command of the Red Wings. / Cecil: My liege! / King: You will go now to the Valley of Mist instead. There is a task I would have you do. A phantom creature haunts the borders of that land-the Eidolon of Mist. You will slay it and deliver this ring to the village that lies beyond — they will know its meaning. Be gone by first light in the morning! Ahol is Cecil és Kain döbbenetükre tanúi lesznek annak, ahogy a gyűrűből szörnyek bújnak elő és lerombolják a falut. Az egyetlen túlélő, Rydia, dühében megidéz egy Titan nevű szörnyet. A szörny földrengést idéz elő, aminek a következtében Kain és Cecil elsodródnak egymástól.Rydia: Mother, you can't die! Just because your dragon did... Később Cecil felébred és egy közeli fogadóba viszi a sérült Rydiát. Baron katonák jönnek a lányért, de Cecil megvédi őt.Officer of Baron: Our orders come directly from His Majesty's own mouth. Surrender the girl, and he will pardon all you've done. The inhabitants of Mist represent a threat to us all. They must not be allowed to live! Rydia csatlakozik Cecilhez.
Kiderül, hogy Rosa, Cecil szerelme követte őt, és betegségben szenved; magas lázzal küzd. Nem sokkal később Cecil és Rydia találkozik Tellah-val, aki a Damcyan kastélyba igyekszik, hogy visszaszerezze szökött lányát, Annát.Tellah: My daughter Anna was tricked by a silver-tongued bard. He's taken her to Damcyan Castle. I fear I've little time. I sense something sinister. Viszont Anna meghal, amikor a Red Wings lebombázza a kastélyt. Edward, Anna szerelme és Damcyan hercege elmagyarázza, hogy a Red Wings új parancsnoka, Golbez szándéka ezzel az volt, hogy eltulajdonítsák a Fire Crystalt a Baron királyság számára, úgy ahogy azt tették a Water Crystallal Mysidiából.Edward: The Red Wings laid siege to us, led by a man named Golbez. Tellah elhagyja a csapatot, hogy végbe vihesse bosszúját Golbezen Anna haláláért.Tellah: Tears do not bring back the dead, boy! Anna's death must be avenged. I'll find this Golbez! Miután Rosa betegségére gyógymódot találnak, a csapat úgy dönt, hogy Fabulba mennek, hogy megvédjék a Wind Crystalt. Itt találkoznak Master Yanggal, harcos szerzetessel a királyság védelmezőinek soraiban, a kristály őrzőjével. A Red Wings támad, és Kain Golbez egyik követőjeként tűnik fel újra. Megtámadja és le is győzi Cecilt; amikor Rosa közbeavatkozik Golbez elrabolja őt és Kain magáévá teszi a kristályt.Kain: It's been some time, Cecil. / Cecil: Kain! You're alive! / Kain: I am. / Cecil: You'll fight, then? / Kain: Of course. That's the very reason I've come. But, Cecil...The one I'll fight is you! / Cecil: Kain!? / Kain: A duel, Cecil! / Cecil: What do you mean? / Kain: Draw your blade! A Baronba vezető úton a csapat Leviathan által támadás áldozata lesz, aminek a következményében különválnak.