A Podemos egy spanyolországi politikai párt, amit 2014 márciusában alapított Pablo Iglesias politológus. A párt újbaloldali, populista, fontosnak tartják a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását és a társadalmi igazságosság a fő céljuk. Fontos céljuk volt a megszorító intézkedések újratárgyalása illetve a lisszaboni szerződés felülvizsgálata.

Politikai programjuk Gazdaság

A párt gazdasági kérdésekben fontosnak tartja az állami tulajdont, a szegénység felszámolását illetve az alapjövedelem megadásával a társadalmi igazságosság megteremtését. Büntetnék a multinacionális és nagy vállalatok adó elkerülését emellett támogatnák a kis- és középvállalkozásokat.

Szuverenitás újrafogalmazása

Fontosnak tartják a lisszaboni szerződés felülvizsgálatát és adott esetben a felbontását.

Környezetvédelem

A fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése, tömegközlekedés fejlesztése, megújuló energiaforrások használata tartoznak a párt főbb céljaihoz. Ezek mellett csökkentenék az ipari tevékenységgel való beavatkozást a mezőgazdaságba és a helyi termelőket népszerűsítenek.

Szavazó bázis

A Podemos szavazóira jellemző hogy 35%-uk felsőfokú, egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezik. Ez magasabb arány a Spanyol Szocialista Munkáspárt szavazóihoz képest. Földrajzilag Katalóniában és Baszkföldön a legnépszerűbbek, itt jellemzően 35%-os eredményeket érnek el, a sorban Murcia, Baleár-szigetek és Galícia következik, ahol 25-30%-os eredményeket szoktak elérni. Egy 2015-ös felmérés szerint a párt szavazóinak 27%-a egykori szocialista párti szavazó volt, 20% pedig korábban nem szavazott.

Választási eredmények

Választások % Képviselőházi mandátumok Szenátusi mandátumok Kormányzat Listavezető 2015 20.68 Ellenzék Pablo Iglesias 2016 - Ellenzék Pablo Iglesias2019. április - Új választást kellett kiírniPablo Iglesias2019. november - KormánypártPablo Iglesias

Jegyzetek

Kategória:Spanyolországi pártok Kategória:Szociáldemokrata pártok Kategória:2014-ben alapított szervezetek