Haraszin Tibor (Szerencs, 1922. október 1. – ? 1991. augusztus 13.) magyar színész.

Életpályája A Zeneakadémia ének szakán szerezte diplomáját 1946-ban, majd a Színművészeti Akadémia stúdiójában végzett 1951-ben. Ezután a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt, 1955-től pedig a hódmezővásárhelyi Somlay Artúr Színpadnál szerepelt. 1956-tól a Békés Megyei Jókai, 1960-tól a Miskolci Nemzeti, 1961-től a veszprémi Petőfi Színház művésze volt. 1964 és 1978 között az Állami Déryné Színház, valamint Népszínház foglalkoztatta.

Fontosabb színházi szerepei ifj. Nagy (Bródy Sándor: A tanítónő) Jancsi (Ábrahám Pál: Viktória) Petur bán (Katona József: Bánk bán) Rózsa Zsiga (Szigligeti Ede: A cigány) Böffen Tóbiás (William Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok) Miller (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem) Főinkvizítor (Friedrich Schiller: Don Carlos) Ható Imre (Urbán Ernő: Tűzkeresztség) Foma (Iszaak Oszipovics Dunajevszkij: Szabad szél) Leone (Benjamin Jonson: Volpone) Marco (Arthur Miller: Pillantás a hídról) Lefebvre (Victorien Sardou: Szókimondó asszonyság) Mitch (Tennessee Williams: A vágy villamosa) Harkocsány (Tersánszky Józsi Jenő: Szidike kisasszony) Segius Wladimir (Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő) Dragotin Péter (Lehár Ferenc: Cigányszerelem) Koltay Alispán (Vincze Ottó: Párizsi vendég)

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Szinkronszerepei Filmek Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1933 A revizor Oszip Václav Trégl 1983 1934 Csapajev (2. szinkron) Öreg paraszt Borisz Csirkov 1985A szinkron 1985-ben készült, és a televízióban 1987. január 8-án adták le. 1939 Hulló csillagok 1974 1946 Az élet csodaszép (1. szinkron) 1985 1947 Senki nem tud semmit 1981A szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1983. június 19-én adták le. 1951 Jó napot, elefánt! 1978 1954 A rakpartonA szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. július 26-án adták le. 1979 1956 A tető (2. szinkron) Trapéz (1. szinkron) 1976 1956 A negyvenegyedik (2. szinkron) 1986 1959 Rio Bravo (1. szinkron) 1981 1960 Kallódó emberek (2. szinkron) Fletcher nagyapja James Barton 1961 Ilyen hosszú távollét 1982 1962 Napfogyatkozás 1979A szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1981. december 16-án adták le. 1965 A hulladékgyűjtőben 1991A szinkron 1991-ben készült, és a televízióban 1993. augusztus 31-én adták le. 1967 Közöny 1983 1968 A hét Cervi fivér (2. szinkron) 1980 Hurrá, van seriffünk! (1. szinkron) 1984 Modern Monte Cristo (2. szinkron) 1979 1971 Francia kapcsolat 1980 Minden lében két kanál – 16. rész: Otthon, édes otthon (2. szinkron) 1986 1972 Egy régi világ képei 1991 1973 A brigád új tagja Smaydov Mihail Gluzszkij 1976 1974 A farmer felesége Bill Pincus Robert E. Simpson 1983 1976 Fekete-fehér színesben 1980 Maraton életre-halálra Karl Richard Bright 1985 1977 Talán jövőre Rendőr 1981 1978 A medvefókák szigetén Afanasiy, Radik apja Dagba Dondukov 1979 Az emberevő medve 1981 Én és Charly 1988 Spirál (1. szinkron) 1986 Szergij atya Öreg Ivan Lapikov 1979 A fajdkakas 1985 Az újságíró 1984 1980 A legnagyobb ember a világon 1983 Aranyeső Yuccában Slim embere Marcello Verziera 1985 Moszkva nem hisz a könnyeknek 1981 Sörgyári capriccioA szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. augusztus 12-én mutatták be. Szuperzsaru Idős férfi a horgászcsónakon Julian Voloshin 1982 1982 Eltűntnek nyilvánítva (1. szinkron) Paris Martin LaSalle 1983 Férfias nevelés Morgen aga Ata Dovletov 1985 1983 A farkassá változott Tom 1986 Comenius élete 1987 1984 A fekete elefántcsonttorony 1990 A láthatatlan ember Jaffers csendőr Viktor Sulgin 1986 Ahol a zöld hangyák álmodnak Dayipu Roy Marika 1989 Cal Cyril Dunlop Ray McAnally 1987 Elátkozott udvar 1989 1985 A csatársor 1988 A pókasszony csókja 1987 Jöjj és lásd! 1988 Keserű aratás 1990 1986 Fantasztikus labirintus (1. szinkron) 1987A szinkron 1987-ben készült, és a hazai mozikban 1988. július 7-én mutatták be. Kék Cadillac 1988 1988 Roger nyúl a pácban Medve (hang) 1989 1990 Revans 1991

Sorozatok Év Cím Szereplő Színész Szinkron év 1969 Tau bácsi I. Öreg 1980 1973-1983 Életutak Nazorov Ivan Lapikov 1987 1977 Kórház a város szélén I. Műtős 1982 1978 A bábu 1-9. További szereplők 1980 1979 Latin-Amerikában írták Jaime Gamboa 1983 1982 Marco Polo Yang Ku Zaibao Yang 1984 1983 Ausztrál expressz I. 1990 Gyerekek és kalandok Magot 1987 1989 Linda III. Sziráki úr Budai István 1989

Rajzfilmek Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év 1967 Asterix, a gall További szereplők 1987 1972 Tintin és a cápák tava (1. szinkron) 1983 1976 Asterix tizenkét próbája A körlevelek hivatala 1988 1977 Tapsi Hapsi – Húsvéti különkiadás Filmrendező Mel Blanc 1986 1982 A NIMH titka (1. szinkron)A szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1988. április 28-án mutatták be. Patkány tanács #3 Charles Champlin 1983 Dexi és Bumbi Rendőrtiszt Sacco van der Made 1990 Ico, a bátor lovacska Idős generális Pelusa Suero 1986A szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1987. július 2-án mutatták be. 1989 A brémai muzsikusok Kandisznó 1990

Rajzfilmsorozatok Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év 1958-1959 Foxi Maxi show I-II. Smith vadőr Don Messick 1963-1965 1965-1966 Atom Anti További szereplők 1989 1980 Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal További szereplők 1987-1988 1983 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal Hongkongi rendőrőrmesterMcDugger, a feltételes 1986

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar színészek Kategória:Szerencsiek Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek