A Moszkitó-part (vagy Miszkitó-part), más néven Moszkitó Királyság vagy Miszkitó Királyság, történelmi államalakulat volt a mai Nicaragua keleti és Honduras déli partvidékén. Az államot az itt élő helyi moszkitó indiánoktól kapta. A terület sokáig a Brit Birodalom befolyása alatt állt. A Moszkitó-partot 1894-ben csatolták Nicaraguához, azonban 1960-ban a volt királyság északi területét Hondurasnak ítélte a Nemzetközi Bíróság.
A 19. században a királyság léte komoly kérdést vetett fel a nemzetközi diplomácia terén Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Nicaragua és Honduras között. A Brit Miszkitó meghatározást is gyakran alkalmazzák, hogy meg lehessen különböztetni Nicaragua más partvidékeitől. A Moszkitó-part a Karib-tenger menti sávban feküdt, az északi szélesség a 11°45' és 14°10' között, észak–déli távolsága 400 km, legnagyobb szélessége 64 km volt. Az északi határát a Wawa folyó, a nyugatit a Csendes-óceán, keleten a nicaraguai fennsík, délen pedig a Río Rama folyó alkotta. Legnagyobb városa és utolsó fővárosa Bluefields volt.
Történelem Az európaiak érkezése előtt a területen elszórtan éltek kisebb-nagyobb indián törzsek, főleg sumuk és payák. Kolumbusz Kristóf a negyedik felfedező útján érintette a partvidéket. Részletes spanyol beszámolók és leírások csak 16. század utolsó, illetve a korai 17. századból állnak rendelkezésünkre. A földrajzi elhelyezés szempontjából a területet két "tartományra" osztották, ezek Taguzgalpa és Tologalpa voltak. A spanyol misszionáriusok közel 30 nép nevét jegyezték fel, habár Karl Offen kutatásai kimutatták, hogy sokan voltak, de többségüket különböző nyelvjárásokba sorolta, különböző vízgyűjtő területek elhelyezkedésének figyelembevételével.
Kísérlet a spanyol gyarmatosításra bélyegkép|300x300px|A Karib-tenger térsége 1600 körül A Spanyol Birodalom több kísérletet is tett a vidék megszállására. Taguzgalpa, Tologalpa vidékére 1545-ben, majd 1562-ben, 1577-ben és 1594-ben is érkeztek hódító csapatok,de nincs bizonyíték arra, hogy ezek a területfoglalások eredményt hoztak volna. A spanyolok nem tudták gyarmatosítani a partszakaszt a 16. században. A 17. században több misszionárius is érkezett a területre. A legtöbb kísérletet a Ferencesek vezették 1604 és 1612 között, Cristóbal Martinez vezetésével 1622-ben, majd 1667 és 1675 között is kísérletet tettek a terület katolizálására. Ezek az erőfeszítések azonban semmilyen eredményt nem hoztak.
A sikertelen spanyol gyarmatosítás után a terület független maradt, külső állam ellenőrzése nélkül. Ez lehetővé tette, hogy az őshonos nép továbbra is a hagyományos életformát kövesse. A későbbiekben holland és angol kalózok garázdálkodtak a vidéken.
A Moszkitó Királyság létrejötte Bár a legkorábbi beszámoló nem említi, hogy mikor jött létre a független királyság, de biztos, hogy a tizenhetedik század elején. Az egyik király ezután ellátogatott Angliába 1638 körül, ahol szövetséget kötött a szigetországgal.
A későbbi években a királyság erősen ellenállt a spanyol támadásoknak, az országban reneszánszukat élték a spanyolellenes csoportok, angol, francia kereskedők és kalózok vízért és élelemért álltak meg itt. Az első részletes beszámolót a királyságról egy kalóz, akit csak M. W. néven ismernek, írta le a külföldi szervezetek működését, vezetőjüket "királynak" nevezte.
A korai brit szövetség Az első brit kapcsolatok a királysággal 1630 körül kezdődtek, amikor követek érkeztek a szomszédos angol gyarmatokról. Az ország 1631-41 között a Providence-szigeti Társaság befolyása alatt állt.
A Társaság támogatta a trónörökös látogatását I. Károly angol királynál. Amikor a király meghalt, a fia hazatért, majd országát angol védnökség alá helyeztette. 1641-ben a spanyolok megszerezték az angol kereskedelmi szigetet, így Angliának egy időre megszűntek a kapcsolatai Közép-Amerikával. Jamaica 1655-ben angol kézre került, ezzel egyetemben Oldman király Londonba látogatott. A történetek szerint a fia, Jeremiás vette át a hatalmat 1687-ben, aki jó kapcsolatot ápolt II. Károly angol királlyal. bélyegkép|260x260px|A Wanks vagy Kókusz-folyó az északi határa volt a Moszkitó Királyságnak. Az idők folyamán, a miszkitók több más törzzsel és bevándorlóval keveredtek a 17. század közepén. Több indián népesség a környező spanyol gyarmatokról menekültek ide. A helyiek csak fokozatosan fogadták el az ismeretlen, új kultúrákat. A kevert népcsoport északabbra vándorolt és a Kókusz-folyó közelében telepedtek le. A 18. század elején elfogadták a moszkitó király fennhatóságát.
A késő 17., illetve a korai 18. században, a moszkitó zámbók vezetésével a még független törzsek és Spanyolország gyarmatai ellen vezettek hadjáratokat. Ekkor érte el a királyság legnagyobb kiterjedését, északon a Yucatán-félszigetig, délen Costa Rica partvidékét sikerült megszerezniük. Aktívan részt vettek a brit rabszolga-kereskedelemben ahol afrikaiakat szállítottak Jamaicára és más brit gyarmatokra, főleg cukornádültetvényen végzendő munkákhoz.
Szociálpolitikai rendszer Bár angol leírások az említett területet "királyságnak" nevezik, de az ország közigazgatásával érdemlegesen nem foglalkoztak. Egy 1699-es leírásban olvasható, hogy számos kikötővárost alapítottak a part mentén, valamint az ország vezetőjét "királynak", helyettesét "kormányzónak" nevezik. A forrás írója megjegyzi, hogy az országban béke és egyenlőség van a népek között.
Az M. W. által említett címek a 18. században váltak véglegessé, nagyjából az angol letelepedők érkezésével egy időben. Ugyanakkor a Moszkitó Királyság négy különböző kerületre lett felosztva a lakosság és a földrajzi helyzet figyelembevételével. Északon a sambusok, délen tavirai miszkitók alkották a népességet. A király, akinek az uradalma a Kókusz-folyó déli oldalán terült el, beleszámítva a Kukalaya-lagúnát és a Homokos-öblöt, külön közigazgatási egységet alkotott. Egy sambu tábornok Trujillo központtal szervezett kerületet, míg a kormányzó székhelye Tawira volt. A déli területeket csak később vonták be az egységes közigazgatásba, az országrész élére pedig ismét egy helyi tábornok került kinevezésre. 1760 körül alapították meg a leendő fővárost, Bluefieldset.
A brit betelepülés időszaka 1740. március 16-án I. Eduárd moszkitói király ratifikálta a barátság és szövetség londoni szerződését és Robert Hodgsont nevezték ki az állam nagykövetének. A szerződés tartalmazta a szuverenitás mértékét, ezzel egyetemben a Moszkitó Királyság Nagy-Britannia protektorátusává vált.
Nagy-Britannia elsődleges célja és sikere a szerződés megkötésekor az volt, hogy a „Jenkins füle” háborúban szövetségest keressen a spanyolok elleni invázióhoz. Ehhez nélkülözhetetlen volt egy szabad partszakasz, ahonnan gyors támadásokat lehetett indítani (Brit Honduras blokád alatt állt). Ez a katonai együttműködés biztosította a brit gazdasági érdekeket, de Moszkitó is nagy előnyre tett szert a háború után.
A kedvező kapcsolatoknak köszönhetően a későbbi királyok is engedményeket tettek a brit kereskedők részére, 1742-ben pedig engedélyezték az első kereskedelmi telep létrehozását. Az újonnan alapított brit település különösen a Fekete-folyó területén található nyersanyagok kitermelésében vett részt. A brit ültetvényeken főleg mahagónit és kávét termeltek. A legtöbb afrikai rabszolgát a brit fosztogatások hozták a szomszédos spanyol gyarmatokról. 1786-ban több száz brit állampolgár lakott a parton, valamint több ezernyi afrikai rabszolgát tartottak.
A moszkitó királyok rendszeresen kaptak ajándékot a Brit Birodalomtól fegyverek, fogyasztói áruk, illetve elszökött rabszolgák formájában.
A britek kivonulása Spanyolország, amely igényt tartott a területre, nehezen védekezett a békeidők alatti moszkitó betörésektől. Amikor 1775-ben kirobbant az amerikai függetlenségi háború, spanyol csapatok kísérletet tettek a britek kiűzésére. Megszállták a Fekete-folyó völgyét és a Ronatán-szigetet; azonban előrenyomulásuk kudarcba fulladt, amikor fegyveres telepesek támogatásával, az angol–ír származású katona, Edward Despard megfutamította az ellenséget a Fekete-folyó menti csatában.
Bár Spanyolország nem tudta elfoglalni a partvidéket, a béketárgyaláson sikerült kikényszerítenie a területi igényeit. Az 1786-os londoni egyezményben Nagy-Britannia kénytelen volt lemondani protektorátusáról, valamint, kötelezve lett a brit telepesek és rabszolgáik Brit Hondurasba való költöztetéséről. Egyes telepesek és rabszolgák maradtak, miután hűséget esküdtek a spanyol királynak és Bluefieldsbe költöztek.
Spanyol megszállás
Spanyol betelepülés, a kormányzati forma átszervezése A Moszkitó-partot beolvasztották a Guatemalai Kapitányságba. A kezdetek óta azonban a fővárossal nehezen létesíthető kapcsolat megkönnyítette a moszkitó indiánok elszigeteltségét, ezért a területet később az Új-granadai Alkirályságba olvasztották. A kormányzó, Francisco Gil deTaboada azt javasolta, hogy a Moszkitó-partot át kellene csatolni a Kubai Kapitányságba, de a spanyol korona elutasította kezdeményezését. Guatemala tiltakozott a kormányzó Bluefieldsbe való költözéséről, aki egy korábbi brit tábornok volt a Moszkitó-parton, majd hűséget esküdött a spanyol királynak. Ifjabb Robert Hodgson-t hűséges volt és jó kapcsolatot ápolt a helyiekkel, megvédte az új-granadai helytartó, José Manuel de Ezpeleta, valamint úgy vélte, hogy Hodgson moszkitói kormányzósága létfontosságú volt, hogy elkerüljenek egy esetleges forradalmat. Hodgson ugyanúgy nevezett apja volt az első brit kormányzó 1749 és 1759, valamint 1767 és 1775 között.
A spanyolok remélték, hogy sikerül megnyerniük moszkitói nemeseket azáltal, hogy engedélyezték az angol nyelv oktatását Guatemalában, mivel sok moszkitó már tanult korábban Jamaicában. Katolikus misszionáriusok is érkeztek azzal a céllal, hogy megtérítsék a bennszülött lakosságot. Az új kormányzat intézkedései hátrányos helyzetbe hozták az őslakosokat, emiatt feszültségek keletkeztek az északi régiókat ellenőrző, brit szövetséges II. György király, és a spanyolbarát déliek között.
A spanyolok arra is kísérletet tettek, hogy megszállják a még britek által lakott területet. 1787-ben nagyjából 1200 telepes költözött ide az Ibériai-félszigetről és a Kanári-szigetekről. A spanyol telepesek Sandy Bay, Gracias a Dios és a Fekete Folyó mentén telepedtek le, de nem költözött egyikőjük sem az új fővárosba, Bluefieldsbe.
Miszkitó forradalom Az új kolónia sokat szenvedett a spanyol uralom alatt, ennek következtében sok telepes halt meg származásuk miatt, a moszkitó korona pedig bojkottálta a spanyol eredetű termékeket. A megszállt ország tovább kereskedett Jamaicával, amikor kirobbant az 1796-tól 1808-ig dúló angol–spanyol háború. 1797-ben II. György király hadsereget szervezett, elfoglalta Bluefieldset és elűzte Hodgsont. A spanyol királyi csapatok 1800 szeptember 24-én végső vereséget szenvedtek és kivonultak az országból. Egy évvel később azonban a király váratlanul meghalt. A brit származású George Henderson, aki ellátogatott a Moszkitó-partra 1804-ben, sokaktól azt hallotta, hogy a királyt István nevű öccse mérgezte meg, hogy átvegye a hatalmat és békét kössön a spanyolokkal. Annak érdekében, hogy megakadályozzák István a hatalomra törését, Robinson tábornok felkereste II. György fiát Jamaicán és a nevében régenstanácsot hoztak létre.
Miután a spanyolok helyére ismét britek érkeztek, a többi spanyol gyarmaton is megjelentek a függetlenségi törekvések. A spanyol kormány elhatározta gyarmatain a politikai befolyás növelését, de a belpolitikai válság és a rossz gazdaság következtében Spanyolország amerikai gyarmatai kivívták függetlenségüket. Míg a spanyolok nem tudták visszaállítani hatalmukat a kontinensen, addig az 1803-ban kiadott királyi dekrétum alapján a frissen függetlenedett államok próbálták megállapítani a határokat. A 19. században folyamatos területi vita állt fenn Nagy-Kolumbia és a közép-amerikai államok között.