Ez a szócikk a MOL Vidi FC 2018–2019-es szezonjáról szól, amely sorozatban a 19., összességében pedig az 50. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 77. évfordulója. A szezon 2018. július 10-én a Bajnokok Ligája első selejtező kör odavágójával kezdődött és 2019. május 19-én ér majd véget. Az előző szezon bajnokaként jogot szerzett a Bajnokok Ligája selejtezőkörében való indulásra.
A Videoton FC 2018. július 1-jétől nevet váltott, MOL Vidi FC néven folytatja a szereplést. Ezért a júniusi felkészülési mérkőzéseken, még Videoton néven szerepel.
A Bajnokok ligája első selejtező odavágó mérkőzésén, 2018. július 10-én, Dudelangeben a Stade Jos Nosbaum stadionban a luxemburgi F91 Dudelange ellen léptek pályára (1–1). Egy héttel később felcsúton a Pancho Arénában a visszavágón léptek pályára a felek. A Vidi 2-1-re győzni tudott, így 3-2-s összesítéssel lépett tovább a második selejtezős körbe.
Mezek
Szezon áttekintése 2018. június 18. és július 3. között az Ausztriában található Bad Waltersdorfban edzőtáborban vett részt a csapat. 2018. június 18-án két középpályás érkezését jelentették be, az előző szezonban a Vasasban szereplő Berecz Zsombor és a Debrecenben szereplő Sós Bence írt alá hosszú távú szerződést. Június 20-án Szolnoki Roland nyolc év után visszatért nevelő klubjához, a Puskás Akadémiához. Június 22-én Ezekiel Henty tavasszal a Puskás Akadémiánál szerepelt kölcsönben, most végleg a felcsúti klubhoz igazolt, onnan egy szezonra a horvát NK Osijekhez került kölcsönbe. 2018. június 27-én elkészült a 2018–2019-es szezon teljes programja. A Vidi ideiglenes pályán fogadta az újonc Kisvárda csapatát a szezon első fordulójában, mely 12.percben emberhátrányba került és a Vidi kihasználva az ember előnyt 4–0-s győzelemmel kezdett a címvédő.
Átigazolások 18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak 18px|2019. évi téli átigazolási időszak 2019. évi téli átigazolási időszak +A MOL Vidi FC játékos mozgásai a 2018–19-es szezonban. Mezszám Poszt Nemzetiség Név Életkor Honnan Szerződés megnevezése Átigazolási időszak Szerződés vége Átigazolás összege Forrás Érkezett játékosok–hátvéd magyarLorentz Márton23Siófokkölcsönből vissza18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszakN/AN/A––hátvéd magyarLencsés Balázs20ZTEkölcsönből vissza18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszakN/AN/A–21csatár nigériaiEzekiel Henty25Puskás Akadémiakölcsönből vissza18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak2020N/A––középpályás magyarSejben Viktor22Csákvárkölcsönből vissza18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/A––középpályás magyarSzabó Bence20Nyíregyháza Spartacuskölcsönből vissza18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/A––középpályás magyarZöldesi Illés20Kisvárdakölcsönből vissza18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/A–13középpályás magyarBerecz Zsombor22Vasasátigazolás18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/A70középpályás magyarSós Bence24Debrecenátigazolás18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/A8középpályás bosnyákAnel Hadžić28–szerződés hosszabbítás18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/Ahátvéd/középpályás magyarHangya Szilveszter24Vasasátigazolás18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak–N/A15csatár bosnyákArmin Hodžić23 Dinamo Zagrebátigazolás18px|2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak—N/A Összes kiadás: €
+A MOL Vidi FC játékos mozgásai a 2018–19-es szezonban. Mezszám Dátum Poszt Nemzet Név Életkor Hová Ár Jegyzet Távozott játékosok992018 nyárközéppályás bosnyákAsmir Suljić26Wisła Krakówingyen272018 nyárközéppályás magyarBódi Ádám27Debrecenkölcsön után végleg302018 nyárhátvéd magyarSzolnoki Roland26Puskás Akadémiaátigazolás212018 nyárCsatár nigériaiEzekiel Henty25Puskás Akadémiakölcsön után végleg, utána NK Osijekhez ment egy évre kölcsönbe2018 nyárhátvéd magyarBévárdi Zsombor19Vasasegy évre kölcsönbe2018 nyárkapus magyarZöldesi Illés20Kisvárdakölcsön után végleg772018 nyárhátvéd magyarBolla Bendegúz18Siófokkölcsönbe42018 nyárközéppályás magyarRéti Patrik19Siófokkölcsönbe2018 nyárközéppályás magyarSzabó Bence20Diósgyőrkölcsönbe Összes bevétel: €
Nettó bevétel: €
Játékoskeret 2018. szeptember 19-i állapot szerint. A félkövérrel jelölt játékosok szerepeltek hazájuk felnőtt válogatottjában. MezszámNévNemzetPosztokSzül. év (kor)Kapusok12Tomáš Tujvel szlovákkapus51Hársfalvi András magyarkapus74Kovácsik Ádám magyarkapusVédők3Paulo Vinícius brazil, magyarhátvéd5Fiola Attila magyarhátvéd11Loïc Nego franciahátvéd20Mocsi Attila magyarhátvéd22Stopira zöld-fokihátvéd23Juhász Roland magyarhátvéd25Tamás Krisztián magyarhátvéd55Tóth Bence magyarhátvéd65Hangya Szilveszter magyarhátvéd77Bolla Bendegúz magyarhátvédközéppályások4Réti Patrik magyarközéppályás8Anel Hadžić bosnyákközéppályás9Huszti Szabolcs magyarközéppályás10Kovács István magyarközéppályás13Berecz Zsombor magyarközéppályás17Pátkai Máté magyarközéppályás19Boban Nikolov macedónközéppályás21Szabó Bálint magyarközéppályás33Varga József magyarközéppályás49Géresi Krisztián magyarközéppályás70Sós Bence magyarközéppályásCsatárok14Stefan Šćepović szerbcsatár15Armin Hodžić bosnyákcsatár44Marko Šćepović szerbcsatár71Elvir Hadžić bosnyákcsatár
Kölcsönadott játékosok
Szakmai stáb Klubigazgató: Kovács Zoltán VezetőedzőSegédedzőSegédedzőKapusedzőErőnléti edzőOrvosSportmasszőrSportmasszőrSportmasszőrTechnikai igazgatóFizioterapeutaFizioterapeutaKitmanKitmanVideóelemzőVideóelemző-asszisztensÜgyvezető igazgatóTulajdonosTiszteletbeli elnökMarko NikolicsSzalai TamásRadoje SmiljanićBrockhauser IstvánGoran Basaricsdr. Kovács TiborGáspár PéterFejes IldikóDebreceni TiborPánczél SzabolcsBarta GáborBorsos BalázsLakatos RóbertStéger GergőKésedi GáborPap BenceBalogh Attila LeventeGarancsi IstvánKovács Ferenc
Statisztikák Utolsó elszámolt mérkőzés: 2018. november 3.
Összesített statisztika A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe. Lejátszott mérkőzés 25 (12 bajnokság, 2 Magyar kupa, 8 Bajnokok ligája, 6 Európa-liga)Győzelem 11 (6 bajnokság, 2 Magyar kupa, 2 Bajnokok ligája, 1 Európa-liga)Döntetlen 9 (4 bajnokság, 0 Magyar kupa, 5 Bajnokok ligája, 0 Európa-liga)Vereség 5 (2 bajnokság, 0 Magyar kupa, 1 Bajnokok ligája, 2 Európa-liga)Szerzett gól 38 (24 bajnokság, 5 Magyar kupa, 7 Bajnokok ligája, 2 Európa-liga)Kapott gól 22 (12 bajnokság, 1 Magyar kupa, 6 Bajnokok ligája, 3 Európa-liga)Gólkülönbség +16 (+12 bajnokság, +4 Magyar kupa, +1 Bajnokok ligája, –1 Európa-liga)Sárga lap 77 (35 bajnokság, 5 Magyar kupa, 27 Bajnokok ligája, 10 Európa-liga)Kiállítás 1 (0 bajnokság, 0 Magyar kupa, 1 Bajnokok ligája, 0 Európa-liga)Legnagyobb arányú győzelem minden kiírás: 4–0 Kisvárda (bajnokság 1. forduló, 2018. 07. 21.) és 4–0 Paks (bajnokság 13. forduló, 2018. 11. 03.) <div>bajnokság: 4–0 Kisvárda (bajnokság 1. forduló, 2018. 07. 21.) és 4–0 Paks (bajnokság 13. forduló, 2018. 11. 03.)Legnagyobb arányú vereség minden kiírás: 1–2 AEK Athén (Bajnokok ligája rájátszás, 1. mérkőzés, 2018. 08. 22.) <div>bajnokság: 1–2 Puskás Akadémia (bajnokság 8. forduló, 2018. 09. 15.)Legtöbb gól egy mérkőzésen 4 gól, Kisvárda (hazai pályán 4–0 győzelem, bajnokság 1. forduló, 2018. 07. 21.), és<div>Ferencváros (idegenben 2–2 döntetlen, bajnokság 7. forduló, 2018. 09. 02.) és Paks (idegenben 4–0 győzelem, bajnokság 13. forduló, 2018. 11. 03.)Legmagasabb hazai nézőszám 10.681 néző, AEK Athén (Bajnokok ligája rájátszás, 1. mérkőzés, 2018. 08. 22.)Legalacsonyabb hazai nézőszám 1.058 néző, Paks (bajnokság 2. forduló, 2018. 07. 21.)Legmagasabb idegenbeli nézőszám 42.000 néző, AEK Athén (Bajnokok ligája rájátszás, visszavágó, 2018. 08. 28.)Legtöbb gólt szerző játékos minden kiírás: 6 gól: <div>• Huszti (3 bajnokság, 1 Magyar kupa, 1 Bajnokok ligája, 1 Európa-liga) <div>• M. Scsepovics (4 bajnokság, 1 Magyar kupa, 1 Bajnokok ligája, 0 Európa-liga) <div>bajnokság: 4 gól: <div>• Pátkai és <div>• M. ScsepovicsLegtöbbet figyelmeztetett játékos minden kiírás: 10 figyelmeztetés: • Huszti (9 , 1 ) (3 bajnokság, 1 Magyar kupa, 5 Bajnokok ligája, 1 Európa-liga) <div>bajnokság: 5 figyelmeztetés: • Pátkai (5 , 0 ) Pont (csak OTP Bank Liga) 22 pont a megszerezhető 39 pontból* (56,4%) (*1 mérkőzéssel kevesebb játszott)Marko Nikolić vezetőedzővel<div>ebben a szezonban 23 mérkőzés: 9 győzelem — 9 döntetlen — 5 vereségMarko Nikolić vezetőedzővel<div>a bajnokságban 12 mérkőzés: 6 győzelem — 4 döntetlen — 2 vereség
Kiírások A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe. Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírásokat illetve az azokban elért helyezést jelöltük. KiírásStatisztikákKezdő forduló/helyezésVégső forduló/helyezésMérkőzések dátumai–ElsőUtolsóKövetkezőOTP Bank Liga1264224–12+122,00 1,00 1.3.2018. 07. 21.2018. 11. 03.2018. 11. 11.Magyar kupa22005–1+42,500,506. forduló (legjobb 128)7. forduló (legjobb 64)2018. 09. 23.2018. 10. 31.2018. 12. 05.Bajnokok ligája82517–6+10,880,751. selejtezőkörRájátszás2018. 07. 10.2018. 08. 28.—Európa-liga31022–3–10,671,00CsoportkörCsoportkör (3. forduló)2018. 09. 20.2018. 10. 25.2018. 11. 08.Otthon10 4 3 3 13–11 +2 1,30 1,10 Idegenben15 7 6 2 25–11 +141,67 0,73 Összesen25 11 9 5 38–22 +16 1,52 0,88
Bajnoki eredmények összesítése Az alábbi táblázatban összesítve szerepelnek a MOL Vidi FC aktuális szezon OTP Bank Ligában elért eredményei. A százalékszámítás a 3 pontos rendszerben történik.
Körök szerinti bontásban Kör (forduló)Otthon Idegenben–– Első kör (1–11.) 4 2 2 0 9–3 +6 8 66,7% 4 2 1 1 7–4 +3 7 58,3% Második kör (12–22.) Harmadik kör (23–33.) Összesen (1–33. forduló) 4 2 2 0 9–3 +6 8 66,7% 4 2 1 1 7–4 +3 7 58,3%
Őszi/tavaszi szezon szerinti bontásban Kör (forduló)Otthon Idegenben–– Őszi szezon (1–19.) 4 2 2 0 9–3 +6 8 66,7% 4 2 1 1 7–4 +3 7 58,3% Tavaszi szezon (20–33.) Összesen (1–33. forduló) 4 2 2 0 9–3 +6 8 66,7% 4 2 1 1 7–4 +3 7 58,3% Helyezések fordulónként Forduló 1 2 4 5 7 8 3 9 10 11 12 13 14 6 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33HelyszínOOOIIOOIOIIOOOIOIOIOIOOIIOIOIOIOIEredmény GYDDGYDVGY GYVGYDGY Helyezés 1. 3. 5. 5. 5. 8.4.3.5.3.5.3. Helyszín: O = otthon (hazai pályán); I = idegenben. Eredmény: GY = győzelem; D = döntetlen; V = vereség.
A csapat helyezései fordulónként, idővonalon ábrázolva.
Gólszerzők a szezonban A táblázatban csak azokat a játékosokat tüntettük fel, akik a szezon során legalább egy gólt szereztek bármelyik kiírásban. A táblázat elején az összesítésben több gólt elérő játékosokat tüntettük fel. Azonos eredményesség mellett a vezetéknév abc-sorrendje a rendezőelv. Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a forduló sorszámára kattint.