+Polgármesterek 1990 ótaIdőszakPolgármesterJelölő szervezet1990–1994Horváth EndreMSZP1994–19981998–20022002–20062006–2010Maczucza Miklós –2010–20142014–20192019–2024Kovács Károly –
1990 és 2019 között nyolc polgármester-választást tartottak Öreglakon.
A nyolc választás során három polgármester nyerte el a választók többségének bizalmát. 2019 ősze óta Kovács Károly a Somogy megyei község első embere.
Jellemzően 55% és 70% között mozgott a részvételi hajlandóság és mindig több jelölt indult a választásokon.
Háttér
A bő másfél ezer fős település Somogy megyében középső részén található.
1994 és 2014 a Lengyeltóti kistérség tagja volt, majd a kistérségek megszűnése után a Fonyódi járás része.
1977 és 1989 között Öreglak a lengyeltóti székhelyű közös tanácshoz tartozott. 1980-tól a közös tanács elnöke Papszt Lajos volt.A közös tanácsról: , a közös tanács elnökéről: .
1988 májusában népszavazást tartottak a község önállóvá válásáról. A választók 90%-a vett részt a szavazáson és döntő többségük az elszakadás mellett tette le a voksát. Ennek megfelelően 1989. január 1-jétől újra önállóan igazgatta magát a település. A község tanácselnöke Horváth Endre, az addigi iskolaigazgató lett. (A cikkben a lengyeletótival való közös tanács létrejötte kapcsán 1987-et említik, de ez föltehetően elírás.)
Alapadatok + Jelöltek és részvételÉvJelöltekRészvétel1994254%1998260%2002264%2006469%2010467%2014258%2019565%
A település lakóinak a száma 1600 és 1800 körül mozgott a rendszerváltás utáni negyedszázadban és 1994-től választásról választásra csökkent. A község lélekszámából fakadóan a képviselő-testület létszáma előbb 9 fős volt, majd a 2010-es önkormányzati reformot követően 6 fős lett.
Minden választáson több jelölt szállt versenybe a polgármesteri tisztségért és ugyancsak mindegyiken indult a hivatalban lévő vezető is.
Az önkormányzati választásokon a választópolgárok háromötöde szokott szavazni. Az átlagos részvételi hajlandóság 62% körül mozgott, a legalacsonyabb 1994-ben volt a választói kedv (54%), a legmagasabb pedig 2006-ban (69%). (Az 1990-es választásokról nem állnak rendelkezésre részletes adatok.)
Alapadatok (1990-2019)Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: ; konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2019ÉvNapLakókA lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – Választó-jogosultSzavazóRészvételszáma+/–1990szept.30.1799(nincs adat)1994dec.11.1825 +26 134873354,4%1998okt.18.1798 –27 134781260,3%2002okt.20.1745 –53 129483064,1%2006okt.1.1660 –85 125286769,2%2010okt.3.1618 –42 123382466,8%2014okt.12.1598 –20 122070557,8%2019okt.13.1521 –77 118677565,3%
Választások
Áttekintő táblázatÉvMegválasztott polgármesterSzavazatElőny a2. előttnévszervezetdbdb%Az előny az érvényes szavazatok arányára vonatkozik. (A %-ban kifejezett adatok százalékpontot jelentenek.)1990Horváth EndreMSZP(nincs adat)1994Horváth EndreMSZP58280,3%+439+61%1998Horváth EndreMSZP54868,8%+300+38%2002Horváth EndreMSZP44554,3%+71+9%2006Maczucza Miklós –41548,3%+162+19%2010Maczucza Miklós –38747,7%+137+17%2014Maczucza Miklós –54477,9%+390+56%2019Kovács Károly –46060,4%+240+31%
Kiegészítő adatokÉvjelöltekszámaÉrvényesszavazatÉrvénytelenszavazat1990(nincs adat)1994272581,1%19982796162,0%20022819111,3%2006485980,9%20104811131,6%2014269871,0%20195762131,7%
Összehasonlító tábla (1994 óta)ÉvPolgármester-jelölt#.Szavazatnévszervezetdbjogosultakarányábanszavazókarányábanérvényesszavazatokarányában |- bgcolor=gainsboro1994Horváth Endre MSZP1.58243,2%79,4%80,3%Buzánszky Attila –2.14310,6%19,5%19,7% |- bgcolor=gainsboro1998Horváth Endre MSZP1.54840,7%67,5%68,8%Gyurka János –2.24818,4%30,5%31,2% |- bgcolor=gainsboro2002Horváth Endre MSZP1.44534,4%53,6%54,3%Gyurka János –2.37428,9%45,1%45,7% |- bgcolor=gainsboro2006Maczucza Miklós –1.41533,1%47,9%48,3%Horváth EndreMSZP2.25320,2%29,2%29,5%ifj. Kovács Károly –3.977,7%11,2%11,3%Sziliné Kardos Erzsébet –4.947,5%10,8%10,9% |- bgcolor=gainsboro2010Maczucza Miklós –1.38731,4%47,0%47,7%Horváth Endre –2.25020,3%30,3%30,8%Stark CsillaFidesz-KDNP3.1028,3%12,4%12,6%Kollár László –4.725,8%8,7%8,9% |- bgcolor=gainsboro2014Maczucza Miklós –1.54444,6%77,2%77,9%Subicz Istvánné –2.15412,6%21,8%22,1% |- bgcolor=gainsboro2019Kovács Károly –1.46038,8%59,4%60,4%Vincze János –2.22018,5%28,4%28,9%Subicz Istvánné –3.544,6%7,0%7,1%Varga Sándor –4.201,7%2,6%2,6%Demeter Zsolt –5.80,7%1,0%1,0%
Polgármesterek 1990-'941994-'981998-'022002-'062006-'102010-'142014-'192019-Horváth EndreMaczucza MiklósKovácsKárolyMSZP – –
Jegyzetek
MTI hírek http://archiv1988-2005.mti.hu A Magyar Távirati Iroda archívuma elérhető a világhálón, abban az 1988 óta megjelent hírek szabadon kereshetők. Ugyanakkor a honlap olyan technológiával készült, hogy az egyes hírekre nem lehet közvetlen hivatkozást (linket) megadni. Így a kereséshez szükséges alapadatok megadásával újra ki kell keresni az adott hírt (cím kulcsszavai, dátum).
Kapcsolódó szócikkek Öreglak Helyi önkormányzati választások
Öreglak