A Mi Hazánk Mozgalom (rövidítve: Mi Hazánk) nemzeti radikális, euroszkeptikusparlamenti pártparlament.hu - Országgyűlés/Frakciók Magyarországon. A legtöbb politikai elemző a radikális jobboldalra vagy inkább a szélsőjobboldalra helyezi őket, önmeghatározásuk szerint harmadikutasok. A pártot Toroczkai László és több, a Jobbik Magyarországért Mozgalomból kilépő politikus alapította a 2018-as országgyűlési választás után, miután a Jobbik felhagyott a radikális jobboldali ideológiájával. Több politikus és sajtóorgánum véleménye szerint a Mi Hazánk Mozgalom együttműködik a Fidesz-szel, miközben számos ellentét feszül a Fidesz és a Mi Hazánk között, olykor személyesek is.

Története Előzmények 2018. április 8-án az elveszített választások után, a Jobbik elnöke, Vona Gábor, ígéretéhez híven lemondott, ezért tisztújító kongresszust írtak ki a pártban. Ezt megelőzően módosították a párt alapszabályát, bevezetve az elnökhelyettesi tisztséget. Az elnöki pozícióra elsőként Toroczkai László jelezte indulási szándékát, amelyet az ügyvivő elnökség által jelölt Sneider Tamás elnöki pályázata követett. A tisztújító kongresszuson a Vona Gábor által támogatott Sneider Tamás (elnök) – Gyöngyösi Márton (elnökhelyettes) páros nyert. A kongresszusi küldöttek közel fele (46%-a) a Toroczkai László (elnök) – Dúró Dóra (elnökhelyettes) párosra szavazott. Toroczkai László bejelentette, hogy Mi Magunk néven platformot alakít a párton belül. Az elnökség bejelentette, hogy Toroczkai platformját nem fogadja el, mert alapszabály-ellenesnek tartja, bár az alapszabályban nincs ilyen határozat. Eljárást indítottak Toroczkai és Dúró Dóra ellen, amelynek vége az lett, hogy Dúró Dórát kizárták a frakcióból, Toroczkait pedig a pártból. Ezt követően Dúró Dóra és férje, Novák Előd is kiléptek a pártból, így a Mi Magunk platform önálló mozgalom lett. Toroczkai kizárása és a Dúró Dóra elleni eljárás eredményeként sok Jobbik-tag és alapszervezet jelezte a kilépését a pártból, illetve feloszlását. Egy részük csatlakozott az új mozgalomhoz.

Megalapítása és szervezése (2018)

Toroczkai László 2018. június 14-én Facebook-bejegyzésben tudatta a nyilvánossággal, hogy a platformalakítás meghiúsulása miatt az új mozgalom Mi Hazánk Mozgalom néven zászlót bont 2018. június 23-án Ásotthalmon. 2018. július 20-án fektette le a tagság az alapszabályt. 2018. augusztus 19-én honlapjukon közzétették a megbízott megyei elnökök névsorát.

2018. augusztus 20-án Budapesten, a Városligetben tartott ünnepi rendezvényükön kihirdették Alapító Nyilatkozatukat, majd másnap, 2018. augusztus 21-én Dúró Dóra elnökhelyettes bejelentette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom politikai pártként történő bírósági nyilvántartásba vétele jogerősen megtörtént.

2018. október 14-én a párt bejelentette, hogy a párt létrehozza az ifjúsági szárnyát, Mi Hazánk Ifjai néven. 2018. októberében a Jobbikból és annak országgyűlési frakciójából kilépett három országgyűlési képviselő, Volner János, Apáti István és Fülöp Erik csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz. 2018. november 10-én a Mi Hazánk Dúró Dóra vezetésével frakciónak nem minősülő országgyűlési képviselői csoportot hozott létre velük.Frakciónak nem minősülő országgyűlési képviselői csoportot hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom

2018. december 22-én felavatták a párt központi irodáját Józsefvárosban, de jelenleg a Mi Hazánk Mozgalom központi irodája a Budapest XI., Bartók Béla út 96.sz. alatt működik, levelezési címük: 1141 Budapest, Komócsy u. 5.Mi Hazánk Központi iroda

Működése pártként (2019–)

2019. június 1-jén Toroczkai László bejelentette, hogy létrehozza a Nemzeti Légió nevű szervezetet. A pártelnök elmondása szerint a Légió a 2009-ben betiltott Magyar Gárda szellemiségét akarja tovább vinni.

Az új párt ismertségét eleinte figyelemfelkeltő akciókkal, legtöbbször felvonulásokkal igyekezett növelni. Ilyen volt például a 2019. május 21-én tartott Törökszentmiklósi vonulás, melyet a párt elmondása szerint azért tartott meg, mert egy cigány férfi többször is összevert embereket a városban minden előzmény nélkül. Hasonló demonstrációt tartott a párt 2020. február 17-én Sályon. Ennek oka egy brutális gyilkosság volt, mely során egy 61 éves nőt ölt meg egy 21 éves helyi cigány férfi.

Ilyen figyelemfelkeltő akció volt még 2020. március 1-én a Budapesten tartott felvonulás, amin Horthy Miklós budapesti bevonulásának 100. évfordulójára emlékeztek. A párt folytatta a Jobbik által elindított karácsonyi keresztállítást is. Keresztet állítottak például a VI. kerületben is, amit a Momentumos polgármester előzetesen megtiltott.

2019. január 26-án, Budapesten tartott évértékelő, kampánynyitó rendezvényén Toroczkai László bemutatta a Mi Hazánk EP-választási programját, amelyet nyomtatott formában is kiadtak.Toroczkai László évértékelő beszéde, (2019.01.26.) 2019. február 20-án, Toroczkai László, Nagy Tibor a MIÉP elnöke és Hajdara Roland, az FKGP elnöke megállapodást kötöttek a Mi Hazánk Mozgalom, a Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Független Kisgazdapárt együttműködéséről.

2019. február 27-én Novák Előd alelnök, a párt EP-választási kampányfőnöke mutatta be a sajtónak a Mi Hazánk Mozgalom EP-választási jelöltlistáját, amelyet Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vezetett. Novák Előd közölte, a listán szereplő 63 ember egyúttal a Mi Hazánkkal együttműködési megállapodást aláíró Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Független Kisgazdapárt (FKGP) jelöltje is.

2019 májusában, a 2019-es európai parlamenti választások kampányában a Facebook törölte Toroczkai László pártelnök Facebook-, később Instagram oldalát is, ami miatt Toroczkai később feljelentette a közösségi oldalt.

A Mi Hazánk a 2019-es európai parlamenti választáson 114 156 szavazatot, vagyis 3,29%-ot szerzett, így nem küldhetett képviselőt a parlamentbe.

A párt 2019. július 13-án Ásotthalmon tartotta meg I. kongresszusát. 2019. szeptember 11-én Volner János kilépett a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselői csoportjából (a pártnak sosem volt a tagja).

2020 február elején Fekete István Szabadegyetem néven új intézményt alapított Újbudán a Mi Hazánk Mozgalom.Fekete István Szabadegyetem Alapító okirat Igazgatónak dr. Popély Gyula felvidéki történészt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát kérték fel.Képviselőink írják: Fekete István Szabadegyetem alakult Újbudán

A párt 2020. március 1-jén, Horthy Miklós kormányzóvá választásának századik évfordulója apropóján tartott rendezvényén a párt elnöke, Toroczkai László beszédében tett kijelentései miatt Köves Slomó rabbi feljelentést tett a Büntető Törvénykönyv 332.§-ba ütköző közösség elleni uszítás bűncselekmény gyanúja miatt.

A párt 2020. május 28-án néhány száz fős demonstrációt szervezett Budapesten előbb az Országos Roma Önkormányzat székháza elé, majd a Deák Ferenc térre. A megmozdulást a Mi Hazánk annak ürügyén szervezte, hogy május 22-én a Deák Ferenc téren két fiatalt brutális kegyetlenséggel késeltek halálra. A Mi Hazánk a felvonulásukat állításuk szerint a bűnözés elleni fellépés érdekében kezdeményezték, illetőleg arra utaltak, hogy a késelő cigány származású. A rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt, de nem oszlatta fel. Több résztvevőt feljelentettek a koronavírus-járvány miatt fennálló rendkívüli jogrend gyülekezésre vonatkozó szabályainak megsértése miatt.

2020. augusztus 16-án saját nyilatkozata szerint a „szexuális devianciák és a családellenes jelképek elleni tiltakozásul” egy homofób akcióban Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke egy 15 méteres tűzoltólétrára felkapaszkodva leszedte a budapesti Városházáról, a Fővárosi Önkormányzat hivatalának épületéről az oda a főpolgármester által kihelyeztetett szivárványszínű zászlót, amelyet közleményében „szivárványos rongyként” is említett a Mi Hazánk Mozgalom.Eltávolította a szivárványos zászlót a budapesti városházáról a Mi Hazánk Ugyancsak Novák Előd vonta be az újbudai önkormányzat képviselőjeként az annak épületére kihelyezett hasonló jelképet is.Újbuda önkormányzatát is megszabadította a szivárványos zászlótól a Mi Hazánk Novák Előd ellen a rendőrség eljárást kezdeményezett, éjszakai házkutatást tartottak nála.Éjszakai házkutatás és rabosítás a szivárványos zászló eltávolítása miatt

E két cselekmény szokatlanul nagy sajtóvisszhangot keltett, még az USA nagykövetsége is megszólalt,Közös nyilatkozat a 25. Budapest Pride Fesztivál alkalmából amit a Mi Hazánk elnöke közleményében utasított vissza.A Mi Hazánk válasza az USA nagykövetségének Ezt megelőzően Toroczkai László pártelnök követelte a „homoszexuális propagandára” utaló jelzés bevezetését a filmeknél és televíziós műsoroknál, amelynek érdekében törvényjavaslat benyújtását helyezték kilátásba.Homoszexuális propagandára való figyelmeztetést követel a Mi Hazánk a filmeknél Ugyancsak ő tiltakozott a „deviáns propaganda” ellen az ásotthalmi polgármesteri hivatalra „provokátorok” által egy fotó erejéig kihelyezett szivárványzászló miatt.Közintézményeket ne használjanak devianciák propagálására!

2020. augusztus 22-én tartotta első tisztújító kongresszusát a Mi Hazánk, amelyen 2 évre – egyedüli elnökjelöltként, 100%-os szavazataránnyal, ellenszavazat nélkül – újraválasztották Toroczkai László pártelnököt. Az alelnökjelöltek közül Dúró Dóra, Novák Előd, Dócs Dávid korábbi alelnökök mellett Pakusza Zoltán és dr. Apáti István került az elnökségbe. Az újraválasztott elnök javaslata alapján az új elnökség ismét Dúró Dórát választotta elnökhelyettesnek.Újraválasztották Toroczkai Lászlót a Mi Hazánk elnökének

2020 szeptemberében Dúró Dóra, a párt alelnöke „homoszexuális propagandának” nevezte a Meseország mindenkié című mesekönyvet, laponként széttépte, majd ledarálta azt. A politikus tettét több közszereplő kritizálta,Tiltakozik a könyves szakma Dúró Dóra mesekönyvdarálása miatt - Mérce, 2020.09.28. mások kiálltak mellette, pl. Bagdy Emőke is. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 2020. október 4-i Vasárnapi Újság c. műsorában (07:58:20-07:59:48)https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2020-10-04_06-00-00&enddate=2020-10-04_08-40-00&ch=mr1 ezt nyilatkozta az erre vonatkozó kérdésre: „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket”.

2020. október 27-én a Facebook törölte a Mi Hazánk hivatalos Facebook-oldalát.Szintet lépett a Facebook cenzúra – letiltották a Mi Hazánk oldalát Emiatt a Mi Hazánk kormányzati fellépést követelt.Gátat kell vetni a Facebook balliberális véleménydiktatúrájának!

2020 decemberében a Nemzeti Légió és a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai aláírták a megállapodást, amelynek értelmében a Nemzeti Légió beolvadt a Magyar Önvédelmi Mozgalomba, és ezzel a Nemzeti Légió megszűnt létezni.

2021 márciusában a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Toroczkai László bejelentette, hogy a 2022-es magyarországi országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben indítanak saját jelöltet, Budapesten és vidéken, és Toroczkai lesz a Mi Hazánk miniszterelnök jelöltje. Ebben a hónapban elkezdték képviselőjelöltjeik bemutatását is.Országszerte megkezdte jelöltjei bemutatását a Mi Hazánk Mozgalom|https://mihazank.hu/orszagszerte-megkezdte-jeloltjei-bemutatasat-a-mi-hazank-mozgalom/

A 2022. szeptember 24-én tartott III. Kongresszuson az elnökség valamennyi tagját újraválasztották, valamint Toroczkai Lászlót 100% szavazataránnyal erősítették meg elnöki posztján.https://mihazank.hu/toroczkai-laszlot-a-szavazatok-szaz-szazalekaval-valasztottak-ujra-a-mi-hazank-elnokeve/

A 2024. szeptember 28-án tartott IV. Kongresszuson ismét újraválasztották az elnökség valamennyi tagját és Toroczkai Lászlót 100% szavazataránnyal erősítették meg elnöki posztján.

Szervezeti felépítése