Diego Sebastián Laxalt Suárez vagy egyszerűen Diego Laxalt (Montevideo, 1993. február 7. –) uruguayi válogatott labdarúgó, a Gyinamo Moszkva játékosa.

Pályafutása Laxalt Montevideóban született. A Defensor Sporting utánpótlás csapatában nevelkedett. 2012. szeptember 1-jén debütált az első csapatban, a Montevideo Wanderers csapata elleni 4–0-ra megnyert mérkőzésen.

2013 és 2016 között az Internazionale szerződtette, de pályára nem lépett az első csapatban, többnyire kölcsönben szerepelt, először egy szezont a Bolognánál töltött kölcsönben. Itt tizenöt mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett a 2013–2014-es szezonban, majd egy idényre az Empoli csapatához került, ugyancsak kölcsönbe. Négy mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban.

2015. január 30-án a Genoa egy 18 hónapra szóló szerződést kötött vele, opciós vásárlási záradékkal. 2015. október 28-án a Torino elleni mérkőzésen megszerezte az első két gólját új csapatában, a mérkőzés 3–3-s döntetlennel ért véget.

2016. július 30-án a Genoa élt az opciós jogával és végleg leigazolta az uruguayi középpályást.

2018. augusztus 17-én az AC Milan szerződtette. 2019. augusztus 31-én kölcsönbe került a Torino csapatához, de december végén visszatért az AC Milanhoz.

2020. október 5-én a Celtic FC vette kölcsön. 2021. június 22-én az orosz Gyinamo Moszkva 3+1 éves szerződést kötött vele.

A válogatottban

Először a 2016-os Copa América keretébe kapott meghívót a sérült Cristian Rodríguez pótlására. 2017. június 4-én Írország ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen debütált a felnőtt válogatottban.

A 2018-as világbajnokságra utazó 23 fős keretbe is bekerült.

Sikerei,díjai Klubcsapatokban U20-as Libertadores-kupa döntős: 2012 Primera División U19: 2012 Dél-amerikai U20-as labdarúgó-bajnokság bronzérmes: 2012 Primera División: 2012–13 Válogatottal U20-as labdarúgó-világbajnokság döntős: 2013 Statisztikái Klubcsapatokban 2021. március 31-én lett frissítve. KlubSzezonLeagueKupaEurópaiEgyébÖsszesen BajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokDefensor Sporting2012–13Primera División1510000–151Bologna (kölcsönben)2013–14Serie A15200––152Empoli (kölcsönben)2014–15Serie A4031––71Genoa (kölcsönben)2014–15Serie A8000––802015–1635310––363Genoa2016–17Serie A36130––3912017–1832321––344Genoa összesen11176100001178Milan2018–19Serie A2004050–2902019–204020––60Milan összesen2406050–350Torino (kölcsönben)2019–20Serie A1602000–180Celtic (kölcsönben)2020–21Skót Premiership171306000261Teljes karrier 202112021100023313

A válogatottban 2018. november 20-án lett frissítve. ÉvPályára lépésekGólok2016202017102018120összesen150

Diego Laxalt mérkőzései a i válogatottban # Dátum Helyszín Házigazda Eredmény Vendég Verseny 1 2016. október 6.Montevideo, Uruguay 3−0 2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező 2 2016. október 11.Barranquilla, Kolumbia 2−2 2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező 3 2017. június 4.Dublin, Írország 3−1 Barátságos mérkőzés 3 2017. június 4.Dublin, Írország 3−1 Barátságos mérkőzés 4 2018. március 23.Nanning, Kína 2−0 Barátságos mérkőzés 5 2018. március 26.Nanning, Kína 0−1 Barátságos mérkőzés 6 2018. június 8.Montevideo, Uruguay 3−0 Barátságos mérkőzés 7 2018. június 20.Rosztov, Oroszország 1−0 2018-as világbajnokság 8 2018. június 25.Szamara, Oroszország 3−0 2018-as világbajnokság 9 2018. június 30.Szocsi, Oroszország 2−1 2018-as világbajnokság 10 2018. július 6.Nyizsnyij Novgorod Stadion, Nyizsnyij Novgorod, Oroszország 0−2 2018-as világbajnokság 11 2018. szeptember 8.NRG Stadium, Houston, Texas 1−4 Barátságos mérkőzés 12 2018. október 12.Világbajnoki Stadion, Szöul, Dél-Korea 2−1 Barátságos mérkőzés 13 2018. október 16.Szaitama Stadion, Szaitama, Japán 4−3 Barátságos mérkőzés 14 2018. november 16.Emirates Stadion, London, Anglia 1−0 Barátságos mérkőzés 15 2018. november 20.Stade de France, Saint-Denis, Franciaország 1−0 Barátságos mérkőzés

Jegyzetek

Források

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Uruguayi labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Defensor Sporting labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Bologna labdarúgói Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:A Gyinamo Moszkva labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek