A 2018-as Tour de France volt a háromhetes francia kerékpáros körverseny 105. kiírása. A verseny Vendée megyében rajtolt július 7-én és július 29-én Párizsban ért véget.
A címvédő Chris Froome volt, ez évben is az esélyesek között volt többek között Tom Dumoulin, Nairo Quintana és Vincenzo Nibali mellett.
A versenyt végül Geraint Thomas nyerte meg kényelmes előnnyel Tom Dumoulin előtt, amivel a brit az első Tour győzelmét szerezte meg. A Giro győztese, Chris Froome a harmadik helyen végzett, megelőzve a holland lottós Primož Rogličot és Steven Kruijswijket. A legjobb sprinter ismét Peter Sagan lett, aki hatodik zöld trikóját nyerve beállította Erik Zabel rekordját és ezen felül 477 megszerzett pontjával is új rekordot állított fel. A hegyek királya Julian Alaphilippe, míg a legjobb fiatal Pierre Latour lett. A csapatok versenyében a Movistar Team diadalmaskodott, míg a legagresszívabb versenyzőnek Dan Martint szavazták meg.
Részt vevő csapatok A versenyen 22 csapat képviseli magát 176 versenyzővel.
World Tour csapatok
AG2R La Mondiale Astana Bahrain–Merida BMC Racing Team Bora–Hansgrohe EF Education First–Drapac p/b Cannondale
Groupama–FDJ Katyusa–Alpecin Lotto Soudal Mitchelton–Scott Movistar Team Quick Step Floors
Team Dimension Data Team Lotto NL–Jumbo Team Sky Team Sunweb Trek–Segafredo UAE Team Emirates
Pro-kontinentális csapatok
Cofidis Wanty–Groupe Gobert
Direct Énergie
Fortuneo–Samsic
Szakaszok Szakasz Dátum Rajt Cél Táv Domborzat Győztes 1. július 7. Noirmoutier-en-l’Île Fontenay-le-Comte 201 km 20px Sík Fernando Gaviria(Quick Step Floors) 2. július 8. Mouilleron-Saint-Germain La Roche-sur-Yon 183 km 20px Sík Peter Sagan(Bora–Hansgrohe) 3. július 9. Cholet Cholet 35 km 20px Csapat időfutam BMC Racing Team 4. július 10. La Baule-Escoublac Sarzeau 192 km 20px Sík Fernando Gaviria(Quick Step Floors) 5. július 11. Lorient Quimper 203 km 20px Közepes hegyi Peter Sagan(Bora–Hansgrohe) 6. július 12. Brest Mûr-de-Bretagne 181 km 20px Közepes hegyi Dan Martin(UAE Team Emirates) 7. július 13. Fougères Chartres 231 km 20px Sík Dylan Groenewegen(Team Lotto NL–Jumbo) 8. július 14. Dreux Amiens 181 km 20px Sík Dylan Groenewegen(Team Lotto NL–Jumbo) 9. július 15. Arras Roubaix 154 km 20px Sík John Degenkolb(Trek–Segafredo) július 16. Pihenőnap 10. július 17. Annecy Le Grand-Bornand 159 km 20px Hegyi Julian Alaphilippe(Quick Step Floors) 11. július 18. Albertville La Rosière 108 km 20px Hegyi Geraint Thomas(Team Sky) 12. július 19. Bourg-Saint-Maurice Alpe d’Huez 175 km 20px Hegyi Geraint Thomas(Team Sky) 13. július 20. Le Bourg-d’Oisans Valence 169 km 20px Sík Peter Sagan(Bora–Hansgrohe) 14. július 21. Saint-Paul-Trois-Châteaux Mende 187 km 20px Közepes hegyi Omar Fraile(Astana) 15. július 22. Millau Carcassonne 181 km 20px Közepes hegyi Magnus Cort Nielsen(Astana) július 23. Pihenőnap 16. július 24. Carcassonne Bagnères-de-Luchon 218 km 20px Hegyi Julian Alaphilippe(Quick Step Floors) 17. július 25. Bagnères-de-Luchon Saint-Lary-Soulan 65 km 20px Hegyi Nairo Quintana(Movistar Team) 18. július 26. Trie-sur-Baïse Pau 172 km 20px Sík Arnaud Démare(Groupama–FDJ) 19. július 27. Lourdes Laruns 200 km 20px Hegyi Primož Roglič(Team Lotto NL–Jumbo) 20. július 28. Saint-Pée-sur-Nivelle Espelette 31 km 20px Időfutam Tom Dumoulin(Team Sunweb) 21. július 29. Houilles Párizs, Champs-Élysées 115 km 20px Sík Alexander Kristoff(UAE Team Emirates)
Összefoglaló 1. szakasz Noirmoutier-en-l’Île → Fontenay-le-Comte
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 103 Fernando Gaviria Quick Step Floors 4h 23' 32" 2 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe azonos idő 3 144 Marcel Kittel Katyusa–Alpecin azonos idő 4 95 Alexander Kristoff UAE Team Emirates azonos idő 5 201 Christophe Laporte Cofidis azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 103 Fernando Gaviria 20px20px20px Quick Step Floors 4h 23' 22" 2 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe + 4" 3 144 Marcel Kittel Katyusa–Alpecin + 6" 4 27 Oliver Naesen AG2R La Mondiale + 9" 5 95 Alexander Kristoff UAE Team Emirates + 10"
2. szakasz Mouilleron-Saint-Germain → La Roche-sur-Yon
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe 4h 06' 37" 2 52 Sonny Colbrelli Bahrain–Merida azonos idő 3 151 Arnaud Démare Groupama–FDJ azonos idő 4 171 André Greipel Lotto Soudal azonos idő 5 95 Alexander Kristoff UAE Team Emirates azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 111 Peter Sagan 20px20px Bora–Hansgrohe 8h 29' 53" 2 103 Fernando Gaviria 20px Quick Step Floors + 6" 3 52 Sonny Colbrelli Bahrain–Merida + 10" 4 183 Sylvain Chavanel Direct Énergie + 13" 5 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 14"
3. szakasz Cholet → Cholet
Szakasz Helyezés Csapat Idő 1 BMC Racing Team 38' 46" 2 Team Sky + 4" 3 Quick Step Floors + 7" 4 Mitchelton–Scott + 9" 5 Team Sunweb + 11" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 9h 08' 55" 2 88 Tejay van Garderen BMC Racing Team + 0" 3 8 Geraint Thomas Team Sky + 3" 4 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 5" 5 105 Bob Jungels Quick Step Floors + 7"
4. szakasz La Baule-Escoublac → Sarzeau
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 103 Fernando Gaviria Quick Step Floors 4h 25' 01" 2 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe azonos idő 3 171 André Greipel Lotto Soudal azonos idő 4 163 Dylan Groenewegen Team Lotto NL–Jumbo azonos idő 5 144 Marcel Kittel Katyusa–Alpecin azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 13h 33' 56" 2 88 Tejay van Garderen BMC Racing Team + 0" 3 8 Geraint Thomas Team Sky + 3" 4 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 5" 5 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors + 7"
5. szakasz Lorient → Quimper
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe 4h 48' 06" 2 52 Sonny Colbrelli Bahrain–Merida azonos idő 3 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors azonos idő 4 78 Alejandro Valverde Movistar Team azonos idő 5 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 18h 22' 00" 2 88 Tejay van Garderen BMC Racing Team + 2" 3 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 3" 4 8 Geraint Thomas Team Sky + 5" 5 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors + 6"
6. szakasz Brest → Mûr-de-Bretagne
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 91 Dan Martin UAE Team Emirates 4h 13' 43" 2 26 Pierre Latour AG2R La Mondiale + 1" 3 78 Alejandro Valverde Movistar Team + 3" 4 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors + 3" 5 114 Rafał Majka Bora–Hansgrohe + 3" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 22h 35' 46" 2 8 Geraint Thomas Team Sky + 3" 3 88 Tejay van Garderen BMC Racing Team + 5" 4 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors + 6" 5 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 12"
7. szakasz Fougères → Chartres
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 163 Dylan Groenewegen Team Lotto NL–Jumbo 5h 43' 42" 2 103 Fernando Gaviria Quick Step Floors azonos idő 3 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe azonos idő 4 151 Arnaud Démare Groupama–FDJ azonos idő 5 201 Christophe Laporte Cofidis azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 28h 19' 25" 2 8 Geraint Thomas Team Sky + 6" 3 88 Tejay van Garderen BMC Racing Team + 8" 4 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors + 9" 5 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 15"
8. szakasz Dreux → Amiens
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 163 Dylan Groenewegen Team Lotto NL–Jumbo 4h 23' 36" 2 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe azonos idő 3 194 John Degenkolb Trek–Segafredo azonos idő 4 95 Alexander Kristoff UAE Team Emirates azonos idő 5 151 Arnaud Démare Groupama–FDJ azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 32h 43' 00" 2 8 Geraint Thomas Team Sky + 7" 3 88 Tejay van Garderen BMC Racing Team + 9" 4 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 16" 5 105 Bob Jungels Quick Step Floors + 22"
9. szakasz Arras → Roubaix
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 194 John Degenkolb Trek–Segafredo 4h 23' 36" 2 87 Greg Van Avermaet BMC Racing Team azonos idő 3 106 Yves Lampaert Quick Step Floors azonos idő 4 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 19" 5 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe + 19" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 36h 07' 17" 2 8 Geraint Thomas Team Sky + 43" 3 104 Philippe Gilbert Quick Step Floors + 44" 4 105 Bob Jungels Quick Step Floors + 50" 5 78 Alejandro Valverde Movistar Team + 1' 31"
10. szakasz Annecy → Le Grand-Bornand
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floors 4h 25' 27" 2 55 Ion Izagirre Bahrain–Merida + 1' 34" 3 188 Rein Taaramäe Direct Énergie + 1' 40" 4 87 Greg Van Avermaet BMC Racing Team + 1' 44" 5 134 Serge Pauwels Team Dimension Data + 1' 44" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 87 Greg Van Avermaet 20px BMC Racing Team 40h 34' 28" 2 8 Geraint Thomas Team Sky + 2' 22" 3 78 Alejandro Valverde Movistar Team + 3' 10" 4 121 Jakob Fuglsang Astana + 3' 12" 5 105 Bob Jungels Quick Step Floors + 3' 20"
11. szakasz Albertville → La Rosière
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 8 Geraint Thomas Team Sky 3h 29' 36" 2 32 Tom Dumoulin Team Sunweb + 20" 3 1 Chris Froome Team Sky + 20" 4 83 Damiano Caruso BMC Racing Team + 22" 5 68 Mikel Nieve Mitchelton–Scott + 22" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 8 Geraint Thomas 20px Team Sky 44h 06' 16" 2 1 Chris Froome Team Sky + 1' 25" 3 32 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1' 44" 4 51 Vincenzo Nibali Bahrain–Merida + 2' 14" 5 166 Primož Roglič Team Lotto NL–Jumbo + 2' 23"
12. szakasz Bourg-Saint-Maurice → Alpe d’Huez
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 8 Geraint Thomas Team Sky 5h 18' 37" 2 32 Tom Dumoulin Team Sunweb + 2" 3 21 Romain Bardet AG2R La Mondiale + 3" 4 1 Chris Froome Team Sky + 4" 5 75 Mikel Landa Movistar Team + 7" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 8 Geraint Thomas 20px Team Sky 49h 24' 43" 2 1 Chris Froome Team Sky + 1' 39" 3 32 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1' 50" 4 51 Vincenzo Nibali* Bahrain–Merida + 2' 37" 5 166 Primož Roglič Team Lotto NL–Jumbo + 2' 46"
* Nibali a szakasz során bukott, de célba ért, azonban az este folyamán csigolyatörés állapítottak meg nála, így feladni kényszerült a versenyt.
13. szakasz Le Bourg-d’Oisans → Valence
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe 3h 45' 55" 2 95 Alexander Kristoff UAE Team Emirates azonos idő 3 151 Arnaud Démare Groupama–FDJ azonos idő 4 194 John Degenkolb Trek–Segafredo azonos idő 5 87 Greg Van Avermaet BMC Racing Team azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 8 Geraint Thomas 20px Team Sky 53h 10' 38" 2 1 Chris Froome Team Sky + 1' 39" 3 32 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1' 50" 4 166 Primož Roglič Team Lotto NL–Jumbo + 2' 46" 5 21 Romain Bardet AG2R La Mondiale + 3' 07"
14. szakasz Saint-Paul-Trois-Châteaux → Mende
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 122 Omar Fraile Astana 4h 41' 57" 2 101 Julian Alaphilippe Quick Step Floor + 6" 3 198 Jasper Stuyven Trek–Segafredo + 6" 4 111 Peter Sagan Bora–Hansgrohe + 12" 5 83 Damiano Caruso BMC Racing Team + 17" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 8 Geraint Thomas 20px Team Sky 58h 10' 44" 2 1 Chris Froome Team Sky + 1' 39" 3 32 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1' 50" 4 166 Primož Roglič Team Lotto NL–Jumbo + 2' 38" 5 21 Romain Bardet AG2R La Mondiale + 3' 21"
15. szakasz Millau → Carcassonne
Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 126 Magnus Cort Nielsen Astana 4h 25' 52" 2 55 Jon Izagirre Bahrain–Merida + 0" 3 191 Bauke Mollema Trek–Segafredo + 2" 4 128 Michael Valgren Astana + 29" 5 197 Toms Skujiņš Trek–Segafredo + 34" Összetett