A Thészeusz hadművelet (más néven: gazalai csata, németül: Unternehmen Theseus) a tengelyhatalmak egyik észak-afrikai offenzívájának volt a fedőneve a második világháborúban. A hadművelet célja a Gazala és Bir Hakeim közötti, megerősített állásokba beásott szövetségesek bekerítése, és Tobruk erődjének bevétele volt. A sikeres offenzíva a német-olasz csapatok további előrenyomulásához vezetett egészen El-Alameinig, a tengelyhatalmak második világháborús észak-afrikai előretörésének legkeletibb pontjáig.

Előzmények Olaszország 1940. június 10-én hadat üzent Franciaországnak és Nagy-Britanniának. Az olasz diktátor, Benito Mussolini rövid háborúra számított, és abban bízott, hogy a németekkel való szövetség révén Olaszország egyes területi igényeit ki tudja majd elégíteni. Észak-Afrikában ez részben az olasz gyarmat, Líbia nyugati irányú, francia kézen lévő Tunézia kárára történő megnagyobbításából állt. Kelet felé pedig Egyiptom és a stratégiai jelentőségű Szuezi-csatorna feletti ellenőrzésre, valamint a kelet-afrikai gyarmataikkal való közvetlen szárazföldi összeköttetés kialakítására törekedtek. Miután Franciaország a nyugati hadjáratban vereséget szenvedett, és Tunézia a szövetséges Vichy-Franciaországhoz tartozott, az észak-afrikai olasz expanziós célok teljesen egészében Egyiptomra helyeződtek át. Olaszország végül 1940. szeptember 9-én a 10. hadseregével bevonult Egyiptomba.

Az észak-afrikai hadszíntér Az invázió azonban kevésbé zajlott sikeresen, és a csapatok rossz ellátása és felszerelése miatt már a líbiai-egyiptomi határtól picivel több, mint 100 km-re elakadt. December 8-án a szövetségesek Compass hadművelet (Operation Compass) néven ellentámadást indítottak. Az eredetileg csak pár naposra tervezett, az olaszok Egyiptomból való kiűzésére irányuló hadművelet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az előrenyomulás egészen a líbiai határig folytatódott. 1941. február elejéig a szövetséges csapatok El Agheilával bezárólag elfoglalták Kireneikát, és az olasz 10. hadsereget majdnem teljesen felmorzsolták.

Olasz-Líbia teljes bevétele mindazonáltal elmaradt, mert az Észak-Afrikában lévő szövetséges csapatok egy részét a németek 1941 áprilisában meghirdetett balkáni hadjáratában kellett bevetni védekezésül. Mialatt a szövetségesek 1941 februárjától csapatokat vontak el Görögország védelmére, Németország az úgynevezett Napraforgó hadművelet (Unternehmen Sonnenblume) keretében titokban elindította első csapatrészeit Tripoliba, és megalapította a Német Afrikakorpsot. Mindössze pár héttel megérkezése után az Erwin Rommel vezette Afrikakorps az olasz hadosztályokkal közösen Líbiában újra támadásba ment át, mire a kis létszámú és túlnyomórészt tapasztalatlan szövetséges csapatok sietősen kivonultak Kireneikából.

Április folyamán a tengelyhatalmak ismét előretörtek az egyiptomi határon fekvő Halfaya-hágóig. Mindössze a stratégia jelentőséggel bíró tengeri kikötőt, Tobrukot tartotta továbbra is a szövetséges helyőrség. Miután 1941 áprilisában és május elején egy sor, Tobruk elleni támadás kudarcot vallott, korlátos erőforrásai kímélése céljából Rommel a város hosszabb ostromára rendezkedett be. Ezzel egy időben a szövetségesek Archibald Wavell vezette közel-keleti főparancsnoksága megkezdte egy ellentámadás tervezését és előkészítését, hogy a Kireneika feletti ellenőrzést visszaszerezzék és az ostromlott várost felmentsék. Az első ellentámadás – Operation Brevity néven – már május 15-én megkezdődött, azonban alig tudott többet elérni, mint a Halfaya-hágó visszafoglalását, és azt is csak május 27-ig. Időközben (1941. május 20. és június 1-je között) zajlott a krétai csata, ami német siker esetén a tengelyhatalmak légi támogatását és ellátását jelentősen javíthatta. Egy második, június 15-én indult szövetséges offenzíva – Operation Battleaxe – sikertelenül végződött, nagy páncélosveszteségeket szenvedett el, és a szövetséges csapatok épphogy csak meg tudtak menekülni a bekerítéstől és megsemmisüléstől. A kudarc után Archibald Wavellt a közel-keleti főparancsnokság élén Claude Auchinleck váltotta.

Auchinlecknek egy 1941 novemberében kezdődött offenzívával – Operation Crusader – végül sikerült az ostromlott Tobrukot felmentenie és az egyiptomi-líbiai határig húzódó terület egészét szövetséges fennhatóság alá vonnia. Kireneika többi részének újraelfoglalása ugyanakkor meghiúsult Rommel gyors ellentámadása miatt, ami végül február elején a gazalai szövetséges védelmi rendszernél patthelyzethez vezetett. A lezajlott harcoktól és az állandó ellátási nehézségtől mindkét fél meggyengült ahhoz, hogy további támadásokat tudjon kezdeni. Beásták magukat és egyelőre lemondtak a további offenzívákról.

Katonai helyzet Az 1941. november és 1942. február közötti heves harcokban mindkét fél erői annyira kimerültek, hogy nem volt lehetőségük további támadásokra. Összességében a szövetségesek kedvezőbb pozícióban helyezkedtek el: egyrészt a kötelékeik Gazalánál jól kiépített állásokból nézhettek szembe a német és olasz csapatokkal, másrészt az utánpótlásvonalaik jelentősen rövidebbek voltak. A tengelyhatalmak számára csapataik ellátása a britek uralta Földközi-tengeren keresztül állandó probléma maradt, ami még Kréta elfoglalása és Málta blokádja után is csak csekély mértékben javult. Rommel egyetlen reményét az utánpótlásvonalaik lerövidítésére Tobruk tengeri kikötőjének mielőbbi bevétele jelentette.

Rommel támadási terve Rommel azt tervezte, hogy a Gazala és Bir Hakeim közötti jól kiépített szövetséges állásokat gyorsan mozgó, motorizált csapataival déli irányban megkerüli. Az átkaroló hadművelet legbelső pozíciójában lévő olasz „Ariete” páncélozott hadosztálynak, illetve a hozzájuk kapcsolódó német 21. és 15. páncéloshadosztálynak kellett észak felé a brit 8. hadsereg hátában előretörnie. A 21. páncélos hadosztálynak Bir Hakeimen kellett keresztülnyomulnia. Ha ott túl szívós ellenállásba ütközik, akkor kell a rádióban elhangzó „Venezia” parancsra az olasz „Ariete” hadosztálynak a harcok helyszínét átvennie, hogy az egész előrenyomulás ne akadjon el. A további tüzérségi és légvédelmi zászlóaljjal megerősített 90. könnyű Afrika-hadosztálynak kellett a megkerülés legkülső szárnyán operálnia. Ezzel egy időben az olasz X. és XXI. hadtestnek kellett szemből a gazalai szövetséges állásokat megtámadnia, hogy a megkerülő manőverről elterelje a figyelmet. Egyedül az olasz 101. „Trieste” hadosztály nem vett részt az elterelő támadásban, mert helyette délebbre, az ellenséges aknamezőben kellett folyosót nyitnia, hogy a páncéloshadosztályok utánpótlását biztosítsa. Az egész műveletre megközelítőleg egy napot szántak, hogy az offenzíva második napján a védőállásaikban lévő szövetséges csapatokat már két oldalról tudják támadni. A páncéloshadosztályokat a 15. lövészdandárnak kellett támogatnia, amelynek teherszállító dereglyékkel (csónakokkal) kellett a szövetséges csapatok mögött partot érnie, majd a Via Balbát aknamentesítenie és elfoglalnia. A 90. könnyű hadosztálynak eközben El Adem repterét kellett elfoglalnia, és a keletről esetlegesen beérkező szövetséges erősítéseket lekötnie. Így a támadás második napjának estéjéig a szövetséges csapatok nagy részét fel kellett morzsolni. A hadműveletekhez kapcsolódóan Tobruk rajtaütésszerű elfoglalásával, illetve maximum két napig tartó támadással számoltak.

A komoly fáradozások ellenére, hogy a hadműveletet titokban tartsák, a britek az Enigma segítségével mégis értesültek a küszöbönálló offenzíváról, bár sem a pontos időponttal, sem az ellenséges csapatok csapásirányával nem voltak tisztában. A brit vezetésen belül, Winston Churchill, Claude Auchinleck és Neil Ritchie között is nagyon különböző vélemények alakultak ki arról, hogy mikorra várható a támadás, és mik Rommel tervei.

Részt vevő erők

Tengelyhatalmak A hadművelet kezdetén a Panzerarmee Afrika összesen 565 db páncélost tudott bevetni, ebből 281 db Panzer III-t 5 cm-es rövid ágyúval (5-cm-KwK 38 L/42), további 19 db Panzer III-t 5 cm-es hosszú ágyúval (5-cm-KwK 39 L/60), valamint 40 db Panzer IV-t 7,5 cm-es ágyúval (7,5-cm-KwK 37 L/24). A maradék 225 páncélos különböző olasz modell volt. Közvetlenül a működési területen nagyjából 460 repülő állt rendelkezésre, melyek közül 400 volt direktben bevethető. Ezek közül 192 db volt német repülőgép, amit 135 db vadászgép (95 bevethető), továbbá 64 db Ju 87-es zuhanóbombázó (54 bevethető) tett ki. A fennmaradó 261 repülőgép különböző olasz vadász- és bombázógép volt. Súlyos helyzetben nagyjából további 1000 repülőgépet lehetett aktivizálni, amik Görögországban, Krétán és Szicíliában állomásoztak.

Panzerarmee Afrika (Erwin Rommel tábornagy) Deutsches Afrikakorps (Walther Nehring altábornagy) 15. páncéloshadosztály (Gustav von Vaerst vezérőrnagy) 21. páncéloshadosztály (Georg von Bismarck vezérőrnagy) 90. könnyű Afrika-hadosztály (Ulrich Kleemann vezérőrnagy) olasz XX. hadtest (Gastone Gambara – Generale di Corpo d'Armata) 132. „Ariete” páncéloshadosztály 101. „Trieste” motorizált gyalogoshadosztály Crüwell csoport (a Ludwig Crüwell páncélos tábornokról elnevezett és általa vezetett alakulat a Thészeusz hadműveletre lett összeállítva, és Rommel távolléte alatt az északi csapatokat irányította.) Olasz XXI. hadtest (Enea Navarrini – Generale di Corpo d'Armata) 102. „Trento” motorizált gyalogoshadosztály 60. „Sabratha” gyalogoshadosztály 15. lövészdandár (a hadművelet időtartamára a 90. könnyű Afrika-hadosztályból kiválva) Olasz X. hadtest 17. „Pavia” gyalogoshadosztály 27. „Brescia” gyalogoshadosztály

Szövetségesek A Gazalai csatát megelőzően a brit csapatok amerikai fegyverszállítmányokat, elsősorban amerikai M3/Lee/Grant harckocsikat kaptak. Így a 75 mm-es lövegeknek köszönhetően a britek az észak-afrikai hadszíntéren először rendelkeztek  lőtávolságban és átütőerőben a német páncélosokkal egyenértékű modellel. Mivel a britek maguk is offenzívát terveztek Gazalánál, amiért erőket csoportosítottak ide, a Thészeusz hadművelet alatt további páncélosok érkeztek be, amiket a csatában erősítésként vetettek be. A csata kezdetén 849 db harckocsi állt a szövetségesek rendelkezésére, amik közül 167 db Grant, 149 db ugyancsak amerikai Stuart páncélos, valamint 257 db brit Crusader, 166 db Valentine és 110 Matilda II. páncélos volt. A Desert Air Force körülbelül 320 db repülőgéppel (ebből csak 190 db bevethető) bírt.

Middle East Command – Claude Auchinleck

8. hadsereg (Neil Ritchie) XIII. hadtest (William Gott) dél-afrikai 1. gyalogoshadosztály dél-afrikai 2. gyalogoshadosztály brit 50. gyalogoshadosztály lengyel „Kárpát” dandár 32. páncélosdandár 1. páncélosdandár XXX. hadtest (Charles Norrie) 1. páncéloshadosztály 7. páncéloshadosztály indiai 29. gyalogosdandár 1. szabad francia dandárcsoport (Marie-Pierre Kœnig) Tartalék 5. indiai gyalogoshadosztály 10. indiai gyalogoshadosztály indiai 11. gyalogosdandár indiai 5. gyalogosdandár (1942. június közepétől)

A hadművelet lezajlása

A védelmi vonal megkerülése (május 26-27.) A Thészeusz hadművelet 1942. május 26-án a szövetségesek központi állásai elleni heves zárótűzzel kezdődött. 14 órakor az olasz hadosztályok az ellenséges vonalakkal szembeni frontális támadásra vonultak fel. Az olasz kötelékek között kis csoportokban német katonák és páncélosok is elhelyezkedtek. Rommel igyekezett azt a látszatot kelteni az ellenségben, hogy a Panzerarmee Afrika teljes erejével támad. Ez a számítás arra épített, hogy a szövetségesek haladéktalanul csapatokat helyeznek át a védelmi vonal délebbi részeiről az északira. 22 óra körül, a sötétség leple alatt a tengelyhatalmak páncélos kötelékei megkezdték az átkaroló hadmozdulatot.