Mórocz Adrienn (Székesfehérvár, 1986. június 27. –) magyar színésznő, bábszínésznő.

Életpályája Táncművész szakon végzett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, majd az Új Színház stúdiósa volt. 2008–2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, bábszínész szakon. 2013–2018 között a Budapest Bábszínház tagja volt, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. 2018-tól a Thalia Színház tagja.

Édesapja Mórocz György, törvényszéki bíró. Férje Kovács Lehel színművész, akivel 2013-ban kötött házasságot. Két gyermekük van.

Fontosabb színházi szerepei Bugrislav királyfi és mások – Alfred Jarry: Übü király és a magyarok (rendező: Kiss Csaba) Claire – Babák (Genet: Cselédek című drámája alapján, együttműködésben a MaNNa Produkcióval; rendező: Fodor Annamária) Matild – Kolozsi Angéla: Unokák a  polcon (rendező: Schneider Jankó) Epika királykisasszony – Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és Epika (rendező: Mácsai Pál) Iluska – Petőfi Sándor: János vitéz (rendező: Urbán Gyula) Királylány – Szálinger Balázs: Fehérlófia (rendező: Veres András) Elza, Rablólány – Jevgenyij Svarc: Hókirálynő (rendező: Fige Attila) Sally Bowles – Masteroff-Kander-Ebb: Kabaré (rendező: Alföldi Róbert) Annipanni – Marék Veronika-Gimesi Dóra: Boribon és Annipanni (rendező: Ellinger Edina) Sophie Nielsen – Janne Teller–Gimesi Dóra: Semmi (rendező: Hoffer Károly) Frida, muklalány – Sven Nordqvist-Fekete Ádám: Pettson és Findusz (rendező: Bereczki Csilla) Marika – P. I. Csajkovszkij: Diótörő (rendező: Szőnyi Kató) A Színház- és Filmművészeti Egyetemen: Etűdök fémre, fára, agyagra, sárra (rendező: Horváth Csaba) Callasné, Jézusanyuka, Fejtapogató – Bertolt Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek (rendező: Zsótér Sándor) Samuka – Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné-gyakorlatok (rendező: Gothár Péter) Homérosz–Gimesi Dóra: Olympos High School (rendező: Tengely Gábor) Fini – Szép Ernő: Isten madárkái (rendező: Máthé Zsolt) Alfa, Béta, Gamma, Delta, Epszilon – Aldous Huxley: Szép új világ (rendező: Csizmadia Tibor) A Bárka Színházban: Hercegnő – Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára (rendező: Göttinger Pál) Az Orlai Produkcióval: Minden ötödik órában (rendező: Bozsik Yvette) A Vörösmarty Színházban: Szélvész várkisasszony – Hilbert-Janosa: Rozsda lovag (rendező: Bozsik Yvette)

Filmes és televíziós szerepei A Király (2022) Mintaapák (2021) Munkaügyek (2016) Hajnali láz (2015)

Szinkronszerepei Lucifer az Újvilágban: Chloe Decker nyomozó – Lauren German Végtelen szerelem: Nihan Sezin / Kozcuoğlu / Soydere – Neslihan Atagül Hamupipőke: Ella (Hamupipőke) – Lily James (2015) Mamma Mia! Sose hagyjuk abba: Fiatal Donna – Lily James (2018) Mission: Impossible – Utóhatás: Alanna Mitsopolis / Fehér Özvegy – Vanessa Kirby (2018) Marvel Kapitány – Carol Danvers – Brie Larson (2019) Lunaria – Kaland a Holdon: Anya (ének) – Ruthie Ann Miles (2020) Meryem: Meryem Akça Sargun – Ayça Ayşin Turan (2021) A Mandalóri: Bo-Katan Kryze – Katee Sackhoff (2022–2023) Mission: Impossible – Leszámolás: Alanna Mitsopolis / Fehér Özvegy – Vanessa Kirby (2023)

Díjai, elismerései Pethes–Agárdi-díj (2013) Junior Prima díj (2014)

További információk Facebook oldala

Jegyzetek

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar bábművészek Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Székesfehérváriak